Életmód

Úgy védi a környezetet Észtország, hogy ingyenessé tette a buszközlekedést

Első európai országként Észtország ingyenessé tette a buszközlekedést, amitől a vidék fellendülése mellett a belföldi repülőutak számának csökkenését is várják, de a környezetvédelem is közrejátszott az előremutató döntés meghozásában.

Szinte egész Észtországban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását. Ezzel Észtország az első az európai államok között.

„Vannak olyan európai városok és régiók, ahol ingyenes a tömegközlekedés, de eddig nem létezett ilyen országos szinten ingyenes megoldás” – mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter.

Észtország 15 megyéjéből 11-ben ingyenes a regionális buszközlekedés júliustól.

„Olyan megoldást kerestünk, amely felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást” – mondta Simson, aki kifejtette, hogy a program a központi kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született.

A miniszter szerint a projekt célja az is, hogy Észtország segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázkibocsátást csökkentő célok elérésében. Ezért az észt parlament 2017-ben úgy határozott, hogy az országban a  fosszilisüzemanyag-származékok kibocsátását 2030-ban is igyekszik a 2012-es szinten tartani.

„Ez azt jelenti, hogy módot kellett találnunk arra, hogyan bátorítsuk az embereket a még környezetkímélőbb közlekedés, például a tömegközlekedés használatára” – fejtette ki Simson.

A buszok már 2013 óta ingyenesen használhatók az észt fővárosban, Tallinnban. Taavi Aas polgármester szerint a program nagy siker a városi autók számának állandó növekedése ellenére is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top