Életmód
Szponzorált tartalom

Így válassz fogamzásgátlót!

Nagyanyáink korában és előtte a történelem során babonákon és eléggé kétes tudományos alapokon nyugvó fogamzásgátló módszereket használtak a párok a nem kívánt terhesség megelőzésére. Némelyik ezek közül kifejezetten bizarr volt – például a juhbélből készült óvszer vagy a timsó és méz keverékének bedörzsölése a hüvelybe is ide sorolható –, és nem is nagyon voltak hatékonyak. Ma már biztonságos módszerek állnak a rendelkezésünkre – igaz, a kellemetlen és veszélyes mellékhatások kockázata némelyiknél még mindig fennáll. A gondot most inkább az okozza, hogy melyiket is válasszuk a lehetőségek közül? Ebben szeretnénk most segíteni neked!

Fiatal lányoknak és érett, házas nőknek éppen úgy szüksége lehet fogamzásgátlásra ma is, mint egykor – a szerencsénk az, hogy elég jó és megbízható módszerek állnak már szép számmal a rendelkezésünkre. Abban, hogy ezek közül melyiket választjuk, számos szempont játszhat szerepet.

Neked sem könnyű a választás?

Kérdezd az orvost a Pearl-index előtt!

Mindenek előtt természetesen az orvos tanácsaira kell hallgatnod, de megnézheted az egyes fogamzásgátló-típusok Pearl-indexét is, amely megmutatja, hogy 100 pár esetén egy év alatt hány nő fogan meg az adott módszert alkalmazva, vagyis a fogamzásgátlás hatékonyságról árulkodik. Minél magasabb ez a szám, annál bizonytalanabb a kiválasztott módszer. Ebből a szempontból a leghatékonyabb a férfiak sterilizációja, amelynek Pearl-indexe 0.1-0.15, és nagyon jónak számít a hagyományos „spirál”, mint méhen belüli eszköz a maga 0.6-0.8 körüli Pearl számával, valamint a hozzá hasonló, manapság piacra került Rézgyöngy is (0.1-1.4). Ezekhez képest már kevésbé megbízható a kombinált fogamzásgátló tabletta (Pearl-index: 0,3-9), nem is beszélve a hüvelybe felhelyezendő gél-, kúp- vagy hab formájú spermiumölő szerekről, a spermicidekről (18-29-es Pearl-index). A Pearl-index azonban nem minden, hiszen a kényelem, az életmód, a kor és az egészségi állapot is legalább olyan fontos tényező, egyszóval nem könnyű a döntés! Még egyszer hangsúlyozzuk viszont, hogy bármennyire is tájékozott vagy a témában, ne egyedül dönts, hanem az orvosod javaslatai alapján! Most pedig lássuk, miből is lehet választani!

Tabletták

A fogamzásgátlás módszerei között a legelterjedtebbek a tabletták. Ezek a hormonális készítmények manapság sokkal kíméletesebbek, mint megjelenésük idején, a 60-as években, amikor magas hormontartalmuk még komoly mellékhatásokat, káros következményeket okozott, és sokan haltak meg a tabletták által kiváltott trombózis miatt. Ma már alacsony a hormontartalmuk, ezért gyakorlatilag elmondható, hogy bármelyik egészséges nő előtt nyitva áll ez a lehetőség a fogamzásgátlásra.

Használatuk kényelmes és egyszerű, bár némi fegyelmezettséget kíván, hiszen a tablettákat rendszeres időközökben, megszakítás nélkül kell szedni abban a periódusban, amíg védekezni szeretnél a terhesség ellen. Ugyanakkor nem neked való a tabletta akkor, ha trombózis, visszérgyulladás, magas vérnyomás, akut vagy krónikus májbetegség, súlyos vesebetegség vagy bizonyos szemészeti betegségek lehetősége áll fent. Előfordulhat még elhízás, libidó csökkenés, hangulatingadozás, fejfájás és migrén is a hatásukra – jó, ha ezekkel is számolsz!

Rendkívül fontos, hogy egyedül ne dönts a tabletta szedéséről, hanem konzultálj az orvosoddal. Ezek a készítmények amúgy is csak receptre kaphatók, máshogy tehát nem juthatsz hozzájuk, kivéve, ha egy barátnő ajánl fel egy adagot a megmaradt készleteiből. De ezt semmiképp ne fogadd el! A szabály az, hogy az orvos tudja a legjobban, neked mire van szükséged, ezért rá hallgass!

Pearl-index: 0,3-9%

Hüvelygyűrű

Hormonális fogamzásgátlásnak más formái is vannak: ilyen például a hüvelygyűrű, ami a feledékenyeknek ideális: ugyanis három hetente egyszer kell csak vele foglalkozni. A menstruáció első napján kell felhelyezni, majd három hét után eltávolítani, és pár nap múlva helyére lehet tenni a következő gyűrűt. Ezek az eszközök kombinált hormontartalmúak, és nagyjából olyan biztonságosak, mint a tabletták – és éppen olyan mellékhatásaik is vannak. Használatuk bizonyos szempontból kényelmesebb, mint a tablettáé, hiszen nem kell odafigyelni minden nap, hogy bevegyük az aktuális pirulát, viszont van, aki kifejezetten kellemetlennek találja a felhelyezésével járó háromhetenkénti procedúrát.

A hüvelygyűrű Pearl-indexe: 0,3-9%

Spirál

A legkevesebb gonddal talán a spirál, vagyis szakszerű megfogalmazással a méhen belüli fogamzásgátló eszköz jár. Ez a T alakú bigyó akár évekig is „hordható” csere nélkül, persze az állapotát közben rendszeresen, évente legalább egyszer kell ellenőrizni az orvosnak. A doki dolga az is, hogy felhelyezze egy pár perces művelettel, és ő távolítja el az alkalmazási idő leteltével is, vagy azelőtt bármikor, amikor úgy döntesz, nincs már rá szükséged. A kivétele után a termékenység nagyon gyorsan visszatér, és nagy előnye még, hogy használható szoptatás idején is, mivel nincs hatással az anyatejre. Ugyanakkor nem ajánlott neked, ha váltogatod a partnereidet, mert a spirál fokozza a fertőzések kockázatát. A másik hátránya, hogy megnöveli a menstruációs vérzés mennyiségét és időtartamát.

Méhen belüli fogamzásgátló eszközök Pearl-indexe: 0,6-0,8%

Rézgyöngy

Ez egy egészen új fejlesztés, és sok tekintetben hasonlít a már említett spirálhoz, miközben kiküszöböli annak több hátrányát is. Például a T alakú spirál szára letörhet vagy elmozdulhat, és ennek következtében a méh átfúródhat, ami miatt fertőzés léphet fel. A Rézgyöngy viszont gömb alakú, ezért nincsenek éles végei és szögletei, és jobban belesimul a testedbe. Prof. Dr. Ács Sándor, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, a FEMMED Intézet orvosigazgatója elmondta, hogy hatékonyság tekintetében legalább olyan jó a Rézgyöngy, mint a spirál, miközben kevésbé vált ki olyan mellékhatásokat, mint az erős vérzés vagy a fájdalmas menstruáció. Az anyaga, a réz sem jelent semmilyen veszélyt, és csak helyben fejti ki a hatását, lassítva a spermák mozgását és akadályozva az embrió beágyazódását. Gyakorlatilag minden korosztály használhatja, még azok a nők is, akik eddig nem születek, kivéve azokat, akiknek rézérzékenysége van. A felhelyezés után azonnal „működik”, és 5 évig hatékony is marad.

Pearl-indexe: 0,1-és 1,4

Óvszer

Sokan idegenkednek a hormontartalmú készítményektől, és egyéb praktikáktól várják a megoldást. Az óvszer jó választás lehet, bár az nem éppen közismert tény, hogy vele sokkal magasabb az esély a teherbe esésre, mint tablettával. Ugyanakkor az óvszer megvéd sok betegségtől, amely nemi érintkezés útján terjed. Az egyik legjobb védekezési forma abban az esetben, ha sűrűn váltogatod a partnereidet az, ha tablettát és óvszert együtt használsz. Csak arra ügyelj, hogy a gumi ne szakadjon el!

Pearl-indexe: 2-18%

Spermicidek

Bár kétségtelen előnyük, hogy hormonmentesek, ezek a módszerek a hatékonyságot mérő Pearl-index alapján a legkevésbé megbízható fogamzásgátlók. Különböző kiszerelésben (gél, kúp, hab) kaphatók, és a szexuális aktus előtt kell őket a hüvelybe felhelyezni. Csak akkor válaszd, ha szeretsz kockáztatni, mert egyébként inkább azoknak az összeszokott pároknak való, akiknek nem számít nagyobb bajnak az sem, ha véletlenül mégis becsúszik a baba a módszer használata mellett.

Pearl-index: 18-29%

Méhszájsapka és pesszárium

Ezek az aktus előtt felhelyezendő, több együttlét során alkalmazható eszközök, amelyek az óvszerhez hasonlóan mechanikai akadályt képeznek az ivarsejtek és a petesejt között. Menstruáció alatt a méhszájsapka nem használható, a pesszárium viszont igen.

Méhszájszpaka és pesszárium Pearl-indexe: 4-8%

A férfi vazektómia (elkötés) és a női sterilizáció

Egyszeri és végleges műtéti megoldás, emiatt szigorú törvényi szabályozás vonatkozik rá. Ez a módszer szinte száz százalékos megoldást nyújt.

A vazektómia Pearl-indexe: 0,1-0,15%, a sterilizációé pedig 0,5%

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top