Életmód

Megdöbbentő adatok a britek mobilhasználati szokásairól

Hihetetlen, de a britek döntő többsége már az ébredés után a mobiljáért nyúl, sőt közel kétharmaduk még a lefekvés előtt is nyomkodja. Ami még hihetetlenebb, az emberek négyötödének okostelefonja van.

Szinte tíz percet sem bírnak ki a britek a mobiltelefonjuk nélkül, átlag 12 percenként „ránéznek” készülékükre a csütörtökön ismertetett adatok szerint. 

Az elmúlt évtizedben kialakult a digitális függőség kultúrája, a felnőttek negyven százaléka az ébredés utáni első öt percben biztosan ellenőrzi telefonját – derült ki a brit távközlési felügyelet (Ofcom) jelentéséből. 

A 35 év alattiak 65 százaléka rögtön az ébredés után a mobiljáért nyúl, 60 százalék pedig még a lefekvés előtti öt percben is használja készülékét.

Az okostelefonok rendkívül elterjedtté váltak a szigetországban: míg 2008-ban csak az emberek 17 százalékának volt, addig manapság már 78 százalékának van. A 16 és 24 év közöttiek körében még ennél is magasabb, 95 százalékos ez az arány.

A felmérés szerint az emberek 71 százaléka sohasem kapcsolja ki a telefonját, 78 százalék pedig úgy gondolja, élni sem tudna nélküle. 

Az Ofcom évente közölt adatai szerint 2017-ben először csökkent a mobilhívások időtartama, az emberek egyre inkább az internetes üzenetküldő szolgáltatásokat, köztük például a WhatsAppot és a Facebook Messengert használják. A nők többet interneteznek a telefonjukon, mint a férfiak, különösen a 18–34 év közötti korosztály.

„Az elmúlt tíz évben megváltozott az emberek élete az okostelefonok elterjedésével, az internethez való jobb hozzáféréssel és az új szolgáltatásokkal. Legyen szó akár a rugalmas munkáról, a hírfogyasztásról vagy az internetes vásárlásról, sokkal több dolgot tudunk menet közben intézni, mint korábban valaha” – fogalmazott az Ofcom piackutatási vezetője.

Ian Macrae hozzátette, míg sokan állandó kísérőjükként nagy becsben tartják az okostelefonjukat, néhányan túl terhelőnek érzik az internetet, vagy épp ellenkezőleg, frusztrálónak, ha nincsenek fent a világhálón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése