„Nem vagyok helikopterszülő, ami azt jelenti, hogy nem járok egyfolytában a gyerekeim nyomában. Ha a nevelésükről van szó, alapvetően praktikus vagyok: odafigyelek a veszélyekre, amik leselkednek rájuk, de amikor csak lehet, igyekszem a lehető legkevesebb nyomást pakolni rájuk. Elvégre mégis csak gyerekek.”
Alicia Stein erről abban a Scary Mommy oldalán közzétett vallomásában ír, amiből kiderül, mit érzett akkor, mikor először hagyta otthon magára ötéves kisfiát. „Mielőtt még bárki rám hívja a gyámügyet, vagy a gyermekjólétiseket, elmondom, aznap nem igazán volt választásom.”Aliciának aznap választania kellett, vagy egyedül indítja útnak az iskolába 11 éves kisfiát, vagy az esős, hűvös időben magával citálja ötéves testvérét is, aki épp lázas betegen feküdt otthon.
Alicia hosszas tépelődés után úgy döntött: míg elkíséri a nagyobbat, otthon hagyja egyedül a kisebbet. Őszintén elmondta azt is, miért döntött így. „A nagyobbik fiam sulija az utcánkban van, én pedig csak a blokkunk végéig terveztem kísérni őt. Ami azt jelenti, a kicsit gyakorlatilag néhány percre készültem magára hagyni. Megkönnyítette a döntést az időjárás is: kint ugyanis erős, hideg szél fújt és igencsak hűvös volt, aminek nem akartam egy beteg gyereket kitenni.”
Az anyuka bevallja, ezt megelőzően még sose hagyta magára kisebbik fiát, csak akkor, ha kiszaladt a postáért, vagy a szeméttel. „Aztán rájöttem, amire készülök éppen, alig valamiben különbözik attól, amikor kiszaladok a szeméttel, vagy engedem, hogy a fiam a kertben játsszon, míg én az ebédjét készítem. A különbség ezúttal annyi lesz, hogy nem tudom rajta tartani a fél szememet. Szó szerint legalábbis biztos nem.”
Bár egy percig sem aggódott azon, hogy távollétében valami baj történik majd, az anyuka ennek ellenére szükségét érezte, hogy elmondja gyerekeinek, mire készül. „Nem attól féltem, amit csinálni készültünk, hanem attól, hogy valaki emiatt elítél majd, ne adj isten, bajba sodor miatta.”
„Igen, végül magára hagytam az ötévesemet hét teljes percre. (Higgyétek el, mértem.) Gondoskodtam róla, hogy az iPadja be legyen állítva, hogy írhasson nekem, ha baj van (ami remekül megy neki), és a lelkére kötöttem azt is, hogy még csak véletlenül se nyissa ki az ajtót senkinek se. Miután kiléptünk a házból, elkísértem a nagyobbik fiamat a kereszteződésig, adtam neki egy nagy puszit, majd rohantam is vissza a házunkhoz, hogy az ötévesemet pontosan ott találjam, ahol hét perccel azelőtt hagytam.”
Bár úgy érzi, semmi rosszat nem tett ezzel, hogy jó, tiszta és racionális döntést hozott, Alicia mégis arra kérte a gyerekeit, hogy tartsák titokban a dolgot. Hogy ne mondjanak senkinek egy szót sem arról, hogy a kisebbik fiú egyedül volt otthon. „Nem tudom elmondani, milyen dühös vagyok azért, hogy ide jutott a világ.”
„Hogyan, de tényleg hogyan neveljek erős, magabiztos és kiegyensúlyozott gyerekeket, ha nem tesztelhetem időről időre az önállóságukat? Hogyan legyen magabiztos szülő, ha minden döntésemet százszor végig kell gondolnom, ha attól kell tartanom, hogy valaki elítél miatta? Nem tudom a válaszokat, de aznap, ott, a két fiam között rájöttem, többet nem engedem, hogy a mások véleményétől való félsz így gúzsba kössön. Tudom, mi a jó a gyerekeimnek és hiszem, hogy ezzel minden szülő ugyanígy van.”
