„Egyetlen éjszaka leforgása alatt orvosból páciens lettem, aki az életéért küzd”

„Ha őszinte akarok lenni, akkor elmondom, hogy szinte egész életemben szenvedtem a mentális egészségemmel. Már gyerekként is sokat szorongtam, de kamaszként és főleg az egyetemen az állapotom csak tovább romlott” – kezdi a Metro című brit lapnak írt vallomását Francis Coleman-Williams. A fiatal lány, aki egész életében orvosnak készült, alig néhány hónap kellett, hogy rádöbbenjen, alkalmatlan a feladatra.

„Mikor még tanultam, meg voltam róla győződve, hogy ha majd túl leszek az államvizsgámon, és sikerül állást találnom, minden egy csapásra megoldódik. Én voltam a legjobban meglepve, hogy végül nem így történt. Nagyon nem.” Francis azt mondja, miután elhelyezkedett, képtelen volt megbirkózni azzal a felelősséggel, hogy mostantól neki kell segítenie, hozzá fordulnak tanácsért, és ő az, akinek életeket kell mentenie.

10 szokás, ami egyértelműen arra utal, hogy szorongással küzdesz

„Abban az időszakban a fejemben egyetlen mondat visszhangzott újra meg újra, mintha végtelenítve lett volna, hogy: nem vagy elég jó. Egy idő után összerezzentem, valahányszor megszólalt a csipogóm, rendszeresen jártam a mosdóba sírni, miközben attól rettegtem, hogy a stressz miatt, ami úrrá lett rajtam, valamit rosszul csinálok majd.”

A fiatal lánynak emellett gondjai voltak az evéssel és a pihenéssel is. „Mivel szinte folyamatosan szorongtam, egy idő után képtelen voltam aludni. Csak a hivatás- és kötelességtudatom tartott mozgásban. Abból merítettem az erőt.” Aztán egy ponton már ez is kevésnek bizonyult: mikor erőt vett rajta az érzés, hogy csak az öngyilkossággal szabadulhatna meg ettől a nyomástól, segítséget kért, terapeutája pedig jobbnak látta, ha egy időre beutalja őt a pszichiátriára.

Gyógyszer nélkül nem tudom leküzdeni a szorongásom

„Egy februári hétfőn történt. Este volt, sose felejtem el, mikor bejelentkeztem a pszichiátriára. Néhány óra leforgása alatt betegeket ellátó orvosból beteg lettem, akiről gondoskodnak. Már ha hagyja. Én az elején nem hagytam.” Francis azt mondja, bár voltak nagyon nehéz napjai, a története szerencsére hepienddel végződik: „A gyógyszereknek köszönhetően ma már egyáltalán nincsenek tüneteim, és ugyanolyan életet élek, mint bárki más. Igaz, a gyógyszereket valószínűleg életem végéig szednem kell majd.”

A fiatal nő elárulta azt is, nem tért vissza az orvosi hivatáshoz, mint írja, talált magának más módot arra, hogy az olyan mentális problémákkal küzdő embereken segítsen, mint ő. „Számomra az elmúlt évek legnagyobb tanulsága az volt, hogy nagy hiba volt azt gondolnom, hogy ha eljutok majd a következő fázishoz (leállamvizsgázok, felvesznek, dolgozni kezdek), akkor majd minden varázsütésre megoldódik. Nem fog. Ha nem érzed jól magad, mindenképp kérj orvosi segítséget.”