nlc.hu
Életmód
Egy vagyont fizettettek vele két kávéért

Egy vagyont fizettettek vele két kávéért

Két kávét és vizet rendelt a férfi, amiért közel 14 000 forintnyi eurót kellett fizetnie.

A meglepett és dühös ügyfelet sokkolta a velencei kávézóban kapott számla, miután szinte semmit nem fogyasztott, mégis egy kisebb vagyont kellett otthagynia. Juan Carlos Bustamente a Facebookon osztotta meg történetét, melyben leírta, hogy egy kávé több mint 10 euróba (3000 forint) került, míg a víz darabjáért 8,90 eurót számoltak fel. 

A Caffe Lavena kávézó azon a véleményen volt, hogy egyértelműen kijelentették, hogy áraik magasabbak valamennyivel az átlagnál. A hely szóvivője szerint az ügyfelek tulajdonképpen felárat fizetnek azért, hogy a Szent Márk téren üljenek.

„Az emberek bosszankodnak, amikor a számla megérkezik, mert nem hallgatják meg, amikor átadjuk nekik a menüt, hogy az áraink magasabbak, ha kint, a teraszon ülnek. Ha csak egy kávét akarnak, akkor azt bent, a bárban is megkaphatják mindössze 1,25 euróért (400 forint). Ha kint szeretnének ülni, és élvezni a zenét, nézni a harangtornyot és a Szent Márk-bazilikát, akkor egy teljesen más élményért fizetnek.”

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top