Félelem a változástól
Ez az ár pedig a valódi boldogság megélése, a lélek látszatcsillogáson túli békéjének megtalálása és megosztása egy valódi társsal, aki elfogad, szeret, és akivel együtt teremtjük az életünket. Ez az együtt teremtés azonban legtöbbször megakad a gyerekeknél. Hogy ha vannak, akkor rájuk hivatkozva rögzítjük a fennálló helyzetet, még ha az már össze is akarna omlani.
Amikor a gyerekre hivatkozva adja fel egy szülő önmagát és a boldogságát, valójában nincs tisztában azzal, hogy olyan mintát mutat a gyermekének, ami majd évtizedek múlva könnyen megbosszulhatja magát. Mert a gyerek érzi, hogy anyu és apu már nem működik jól, már nem boldog, de ennek ellenére az rögzül benne, hogy foggal-körömmel ragaszkodni kell ehhez, hiszen ez a jó, helyes, normális. A boldogtalanság.
Tettetett boldogságok ezrei árasztják el a világot, mert az emberek nagy része fél a változástól. Rossznak ítéli meg a változást, a válást, az őszinteséget luxusnak éli meg, így takargatja az igazságot még saját maga elől is. De nincs az a nagy takaró, ami hosszú távon és tartósan elfedné az igazságot.
A tettetett boldogság hazugsága ugyanis mérgező. Nem csak az adott személyt mérgezi, de a környezetet is. Ahol a hazugság válik „normálissá”, ott könnyen eluralkodik a félelem, a függőség, a manipuláció. Önmagam feladása erőtlenséget szül, az erő hiánya pedig kompenzációhoz vezet. Szex, drog, gyógyszer, játék, szerető. Bármi vagy bárki megjelenhet, jelezve, hogy valami nincs rendben.
Az ítéletek befogadása
A látszatházasságok megdöbbentő nagy száma nem csak arról szól, hogy az emberek nem merik vállalni a felelősséget az életükért. Van, aki meri, de nem látja a „hogyan”-t, és ez ragasztja be. A „hogyan”-hoz való ragaszkodásunk egy újabb csapda, ami megfoszt minket a választástól. Nem kell látnod a „hogyan”-t.
A választás teremti meg az utat, mutat irányt, nyúl ki érted, és tisztázza ki a lehetőségeket. Ez a választás pedig olykor ott kezdődik, hogy nem hazudok tovább. Elsősorban magamnak. Másodsorban a mellettem élő társamnak és a gyerekeimnek. Harmadsorban a többi családtagomnak. Végül pedig a világnak.
És tudom, hogy ez nehéz, mert mindenki annyira okosnak hiszi magát. Trendi lett a másikat megítélni, mert hát mégis mennyivel egyszerűbb, mint saját magammal és a saját életemmel foglalkozni. Sokszor ezt is próbálja elkerülni az, aki nem mer lépni, aki inkább fenntartja a látszatkapcsolat színjátékát.
Az ítéletek befogadásának titka az, hogy nem azonosulunk velük. „Rendben van, hogy te ezt gondolod, én másképp látom.” Nem kell, hogy elhangozzon ez a mondat, de már ha így tudsz hozzá viszonyulni, megengedésbe tudsz kerülni mások nézőpontjával, véleményével, az hozzásegít ahhoz, hogy ne legyen tovább hatással rád.
A családi minták válsága
Tudom, hogy valószínűleg neked, aki hasonló helyzetben vagy, sincs mintád. Lehet, hogy te is olyan családban nőttél fel, ahol tudtad, már egészen kis korodtól kezdve, hogy a szüleid boldogtalanok. És akár azonosulsz ezzel, akár ellenállsz neki, beragasztod a helyzetet.
A családi minták nem feltétlenül helyesek, de nem is feltétlenül helytelenek. A családi minták csak segítenek abban, hogy rájöjj, mi működik, és mi nem működik számodra. Merni kilépni ezekből a mintákból és felelősséget vállalni a saját működésedért, a felnőtté válás első lépése. És igen, ez lehet, hogy 30, 40, 50 vagy akár 60 éves korodban történik meg. Nem az életkortól függ.
A boldogság „csak” egy választás
Van egy kérdés, amit én nagyon szeretek használni: ha nem a jó, a helyes, a tökéletes választásra törekednél, mit választanál? Ha nem megfelelni akarnál a saját, olykor túl magasra tett elvárásaidnak, mit választanál? Ha senki nem számítana, hogyan élnéd meg a boldogságot?
A boldogság ugyanis választás kérdése. A saját boldogságom alapvetően tőlem függ. Az pedig, hogy én olyan életet teremtek magamnak, amiben boldog vagyok, szintén tőlem függ. A látszatboldogság álcájában hamar megbetegszik a lélek, ami testi tünetekben manifesztálódik. Vagy pénzügyi sikertelenségben, munkanélküliségben vagy bármi másban. Ha a lélek haldoklik, a test sem tud élni.
A párkapcsolatom minősége alapvetően határozza meg az életem minőségét. Nem a párkapcsolatom a boldogságom forrása, de nagyban hozzá tud járulni a boldogságomhoz. És hogy ezt ki és mikor választja, az csak és kizárólag tőle függ. Senki mástól. De ha meg akarjuk állítani az önáltatással és szerepekkel teli családi minták terjedését, itt az idő mást választani, mint amit adott esetben a szüleink választottak. Hogy a mi gyerekeinknek már könnyebb legyen ez is.
