Többször is beszámoltunk már róla, hogy hosszú hónapok óta ismeretlen eredetű, orrfacsaró bűz keseríti meg a hatvaniak életét. A helyi önkormányzat ezért úgynevezett „bűzcsapdákat” helyezett el a város különböző pontjain, hogy felderíthessék, ki tehető felelőssé a szagért. Ezek a berendezések összegyűjtik és kielemzik a környezetükben érzékelhető szagokat.
A bűzcsapdákat a napokban kezdték el összeszedni, kiderült azonban, hogy az egyik, a mátravidéki pernyehányó irányába vezető földút mentén telepített készüléket ismeretlenek ellopták – írja a Heol.hu.
Néhány héttel ezelőtt összesen tíz bűzcsapdát helyeztünk ki, ám szándékosan nem közöltük a nyilvánossággal ezek pontos helyét. Volt, amelyik magánterületen, s volt, amelyik önkormányzati tulajdonú részen gyűjtötte a szagokat. Az eltűnt eszköz is városi tulajdonú, de nem őrzött és nem megfigyelt helyszínen volt
– mondta a megyei hírportálnak Horváth Richárd polgármester.
Horváth elmondása szerint a történtektől függetlenül 2-3 héten belül kielemzik az eredményeket, és ennek alapján döntenek majd a további lépésekről.