nlc.hu
Életmód
Legyél mérges! A tudomány szerint jót tesz neked

Legyél mérges! A tudomány szerint jót tesz neked

Moshe Ratson párterapeuta arra biztat, hogy engedjük ki a mérgünket, mert sok jó származhat belőle.

Moshe Ratson párterapeuta szerint úgy általában igaz az érzelmekre, hogy nem igazán jó, ha lenyeljük és elfojtjuk őket. Sőt az sem tesz jót, hogy felcímkézzük, negatívnak vagy pozitívnak tartjuk őket. A düh, a harag például negatívnak tartott érzelem, ezért ha feltör bennünk, bűntudatunk lesz, és leginkább el akarjuk tüntetni azonnal. Pedig az érzelmek, így a harag is, csupán átmeneti állapotok, amiket a körülmények váltanak ki belőlünk. Ha a körülmények találkoznak a szükségleteinkkel, kellemes érzéseink lesznek, ha viszont akadályoznak a szükségletek kielégítésében, kellemetlen érzéseket tapasztalunk. Ezért a szakértő szerint nem kell eltolni magunktól a haragot, nem kell mérgező érzelemként kezelnünk: csak jól kell használnunk ahhoz, hogy a javunkra fordítsuk.

Ratson 5 példát hozott fel arra, hogy miért tesz jót a harag:

1. A harag a túlélés egyik eszköze

A túlélési ösztön akkor lép működésbe, amikor menekülni kell egy veszélyes helyzetből. Nyilván manapság ritkán kergetnek minket oroszlánok, de az agynak mindegy, hogy valódi vészhelyzet van, vagy csak stressz ér minket, ugyanúgy bekapcsol az önvédelmi mechanizmus, és máris félelmet és haragot érzünk. A harag azt is jelenti tehát, hogy élesebben működnek az érzékeink, gyorsabbá válnak a reakcióink, így a javunkat szolgálja, ha meg kell védeni magunkat.

2. A harag cselekvésre késztet

Akkor gerjedünk haragra, amikor valaki vagy valami elválaszt a szükségleteink kielégítésétől. Így a harag tulajdonképpen arra motivál, hogy elérjük a céljainkat, és alternatív megoldásokat keressünk a problémákra.

harag érzelem szakértő

A harag nem mérgező érzelem, csak jól kell használnunk ahhoz, hogy a javunkra fordítsuk (Részlet az Agymanók című filmből – Forrás: IMDb)

3. A harag éberebbé tesz

Ratson szerint ha hagyjuk magunkat mérgesnek lenni, hamarabb észrevesszük, ha igazságtalanság ér. És a harag segít abban is, hogy tegyünk az igazságtalanság ellen, és változtassunk azon, ami miatt rosszul érezzük magunkat. Ha nem lenne a harag, akkor nem lennének például forradalmak, sztrájkok és egyenjogúság sem, ugyanabban a pocsolyában élnénk évezredekig.

4. A harag felfedi a személyiségünk rejtett részeit

A harag mögött gyakran a félelem áll. Félelem attól, hogy elveszítjük a kontrollt, hogy egyedül maradunk, hogy visszautasítanak… Ezért is tartunk attól, hogy mérgesek legyünk, mert a harag feltárja a legmélyebb félelmeinket, kivetkőztet magunkból, és megmutatja a személyiség azon részeit, amelyeket rejtegetni akarunk. Ha viszont felderítjük, mi húzódik meg igazából a haragunk mögött, akkor jó eséllyel már nem is leszünk mérgesek, és hatékonyabban tudunk a problémamegoldásra koncentrálni.

5. A harag segít a változásban

A harag arra késztet, hogy megvizsgáljuk, mi az igazán fontos az életünkben. Rávilágít a hibáinkra és gyengeségeinkre. Ha ezt komolyan vesszük, akkor pozitív változás is kisülhet belőle. Önismeretre nevel, és arra motivál, hogy jobb emberré váljunk.

Egyszóval: nem elnyomni kell a haragot, hanem erőt kell formálni belőle, és máris nem romboló, hanem építő hatással lesz az életünkre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top