Életmód

„Amikor kiderült, hogy ikreket várok, én lettem a világ legszomorúbb kismamája”

Azután, hogy néhány évvel korábban már életet adott egy ikerpárnak, Caila egyszerű terhességről álmodott. Aztán megtudta, hogy ismét ikreket vár…
terhesség dohányzás vallomás

„Amikor kiderült, hogy ismét ikreink lesznek, a férjemmel madarat lehetett volna fogatni. És nem csak vele. A családunkban mindenki odáig volt a hírtől, csak én voltam szomorú. Sőt! Ha egész őszinte akarok lenni, mikor kiderült, hogy ikreket várok, a világ legszomorúbb kismamája lettem” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett őszinte vallomását Caila Smith.

A négygyerekes anyuka posztjában őszintén leírta, a szomorúsága a nem sokkal korábban elvesztett terhességéből és abból táplálkozott, hogy úgy érezte, már sosem tapasztalhatja meg, milyen egy normális várandósság. „Mert mondjon bárki bármit is, egy ikerterhesség sosem »normális«” – jelenti ki Caila, aki első alkalommal úgy érezte magát a szülés után, mintha nem is kettő, de legalábbis egy tucat babának adott volna életet.

Csak egy gyereket szerettem volna, erre kettőt kaptam. Nem tagadom, az orvostól hazafelé erőt vett rajtam a szorongás. No meg a pánik. Leginkább azért, mert ezt a terhességet nem akartam végigaggódni a koraszülés miatt. Ahogy tettem azt az előző ikerterhességemnél. A tudatot pedig, hogy a születendő babáim a csecsemőintenzíven kezdjék az életüket, egész egyszerűen képtelen voltam elviselni. Szóval szorongtam. Olyannyira, hogy még az orvosom is észrevette a dolgot.

Caila a posztban kitér rá, a babák elvesztésén túl attól is rettegett, hogy nem lesz majd elég jó anyja a születendő piciknek. „Az osztatlan figyelmemet akartam nekik szentelni, anélkül, hogy azon aggódjak, a kicsikkel töltött idő hogyan befolyásolja majd a két nagyobb napirendjét. Szerettem volna egyszer az életben megtapasztalni, milyen a szoptatás, de az első szülésem tapasztalatai azt mutatták, erre nem lesz lehetőségem.

Az anyuka a posztja végén arról ír, bár a második ikerterhessége kétségkívül döcögősen indult, végül élete legszebb élménye lett. „Ez a második terhességem sokkal egyszerűbbnek bizonyult az elsőnél. Sőt! A szülés is. Arról már nem is beszélve, hogy a szülés után úgy szoptattam egyszerre a két kisbabámat, mint a profik. Rájöttem, hogy a kezdeti félelmeimet a korábbi rossz tapasztalataim hívták életre, én pedig elfelejtkeztem arról az örök igazságról, hogy egy új terhesség, új babákkal az egy teljesen új történet.

Ha te is úgy jártál mint én, hogy »egyet fizettél, de kettőt kaptál«, és elsőre nem vág földhöz a boldogság, ne aggódj. Teljesen normális, amit érzel. Adj időt magadnak, hogy hozzászokj a gondolathoz. És ha ehhez több időre van szükséged, mint hitted, az sem jelenti azt, hogy nem szereted a születendő gyerekeidet. Csak annyit jelent, hogy nem két babát vártál. Semmi mást. És ezt olyasvalakinek, akivel mindez kétszer is megtörtént, nyugodtan elhiheted.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top