nlc.hu
Életmód
Lagzi helyett adományokat csomagolt az esküvő napján az ifjú pár

Lagzi helyett adományokat csomagolt az esküvő napján az ifjú pár

Abban a jótékonysági központban házasodtak össze, ahol megismerkedtek.

A minnesotai Chara Juneau és Adam Claude egy éhező gyerekeket segítő jótékonysági központban ismerkedtek meg, és többször is részt vettek közösen a szervezet munkájában. Adta magát, hogy az esküvőjüket is ott tartsák, noha nem nekik, hanem a szervezet egyik vezetőjének jutott eszébe a különös szertartás gondolata.

A kép illusztráció

Ez azzal is együtt járt, hogy előrehozták az esküvő napját, korábban ugyanis már lefoglaltak egy külföldi utazást január elejére, amelyet így nászútnak kiáltották ki. Szilveszter éjszakáján végül a villámgyors polgári esküvő után 70 vendégük kíséretében azzal ünnepelték a házasságot, hogy ajándékcsomagokat állítottak össze a jótékonysági központban. (Nem sokkal előttük egy másik pár a lagzi helyett játékboltban vásárolt ajándékokat a rászoruló gyerekeknek.) 

Adam Claude azt nyilatkozta a Yahoo-nak, el sem hiszi, hogy 24 óra leforgása alatt házasodtak össze, és tettek le foglalót egy új, közös házra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top