nlc.hu
Életmód

Egészséges kisbabát szült a több mint 10 éve kómában lévő nő

A hatóságok szexuális visszaélés gyanújával indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

December 29-én egészséges gyermeknek adott életet az arizonai Hacienda HealthCare egészség- és rehabilitációs központ egyik kómában lévő betege. A kismama, akinek a nevét a hatóságok nem voltak hajlandóak nyilvánosságra hozni, az AZ Family értesülései szerint 14 évvel ezelőtt került vegetatív állapotba, miután kis híján megfulladt. A hírek szerint gyermeke teljesen egészséges.

Az arizonai hatóságok röviddel a szülés után ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak szexuális visszaélés gyanújával. A nyomozók többek között szeretnék kideríteni, hogyan eshetett teherbe a kórház egyik kómás betege, egyúttal szeretnék kideríteni azt is, ki a gyerek apja.

Az AZ Familynek nyilatkozó névtelen informátor szerint a kórház ápolószemélyzetének egészen addig nem tűnt fel, hogy betegük terhes, míg meg nem indult a szülés. „A beteg fájdalmas nyögésekhez hasonló hangokat kezdett el hallatni, ekkor vált biztossá, hogy valami nincs rendben” – idézi a lap a szemtanút.

A szóban forgó rehabilitációs központ az ügyben egyelőre nem hajlandó nyilatkozni. Közleményükben csak annyit írnak, hogy a hatályos jogszabályok értelmében nem nyilatkozhatnak egyik betegük egészségi állapotáról sem, valamint hozzátették azt is, hogy az intézményben minden beteg professzionális ellátásban részesül.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top