„Ha nincs az apám, valószínűleg sosem szokom le a kábítószerről”

„Ha ő nincs, nem biztos, hogy ma is élek” – nyilatkozta a Metro című brit lapnak Ryan McCormack, aki alig múlt 15, mikor először füvet szívott, és még nem volt 20, mikor rászokott a heroinra. „Ma már tudom, hogy a droggal a gyerekkoromban átélt traumák elől próbáltam elmenekülni, de akkoriban erről még fogalmam se volt. Csak azt tudtam, hogy szükségem van a szerre ahhoz, hogy létezzek” – mondja Ryan, aki 2004 óta, vagyis egész pontosan 15 éve nem nyúlt anyaghoz.

A brit lapnak adott hosszú interjújában Ryan őszintén elmesélte, komoly sokkot okozott neki, hogy gyerekként végig kellett néznie alkoholista anyja küzdelmét a függőséggel. „Az se segített túl sokat a helyzeten, hogy gyerekkoromban szinte állandóan költöztünk. Nem voltak barátaim, nem volt egy biztos pont se az életemben. Úgy éreztem, mintha nem tartoznék sehova sem” – vallotta be a most 45 éves Ryan, aki ezután beszélt élete legnagyobb hibájáról is.

„13 évesen, hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam egy telefonszámot, amit egy nyilvános vécé ajtajára írtak fel. Mentségemre szolgáljon, hogy kétségbe voltam esve, és mindennél jobban vágytam a szeretetre.” Ryant ez a nyomasztó érzés végül arra is rábírta, hogy találkozzon az ismeretlen férfival, akiről néhány alkalom után kiderült, pedofil. „Egy igazi rémálom volt az egész, de nem akartam tudomást venni arról, ami velem történt. Elmondani pedig még kevésbé.”

„Rájöttem, hogy ennek így vagy a halál lesz a vége, vagy a börtön”

És ez volt az a pillanat, amikor Ryan elindult a lejtőn. A gimnáziumban még „csak” füvezett, érettségi után jelentkezett a haditengerészethez, ahol rászokott a heroinra. „Akkortájt a heroin volt a mindenem. Csak azután éreztem magam egyben és jól, ha belőttem magam. A szer nélkül szorongtam, egymás után előjöttek a bizonytalanságaim, a traumatikus emlékeim. Ráadásul nulla önbizalmam volt, és szégyelltem is magam.” A férfi azt mondja, a családja pontosan tudta, hogy függő, de hiába próbáltak, nem tudtak rajta segíteni.

Végül édesapja, John volt az, aki vissza tudta őt hozni az életbe. „Tökmindegy, milyen mélyen voltam, apa minden alkalommal biztosított a szeretetéről. Ha nem így lett volna, nem tudom, hogy valaha le tudtam volna-e szokni. Örökké hálás leszek neki.” Ryan végül 2004-ben indult el a gyógyulás útján: először azzal, hogy bevonult egy kifejezetten drogfüggőknek létrehozott rehabilitációs intézménybe, aztán azzal, hogy a terápia végén is ott maradt. Most olyan fiataloknak segít, mint amilyen egykor ő is volt.

„Elmondhatatlanul büszke vagyok Ryanre, hogy volt ereje végigcsinálni a leszokást, és hogy nem esett vissza. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor láttam, hogy jól van, hogy megtalálja a helyét az életben” – ezt pedig már Ryan édesapja, John mesélte, aki beszélt arról is, soha nem gondolta volna, hogy bármelyik gyerekével is probléma lesz majd. „Ez ilyen szülői dolog. Miután megszülettek, azt hittem, mindannyian tökéletesek. És mint kiderült, azok is, csak kicsit meg kellett változtatnom hozzá a tökéletességről alkotott képet a fejemben.”