A kávéfüggőség jelei

Épp a kávé világnapjára esett, hogy hét nap lemondás után először kávézhattam, a cikk megjelenését pedig direkt a kávé nemzetközi napjára, október elsejére időzítettük. Már önmagában az is sokat elmond a kávézáshoz való kollektív viszonyunkról, hogy egy nap kihagyással kétszer is ünnepeljük a kávét egy hét leforgása alatt, de hát ebben nincs semmi meglepő: egy igazi koffein-junkie számára minden nap kávévilágnap. Hogy „miért kínoztam magam”, ahogyan egy kollégám fogalmazott, arról majd később.

Az biztos, hogy a kávéhoz mindenki viszonyul valahogyan, még az is, aki nem issza, legalábbis ez derült ki nem reprezentatív közvélemény-kutatásomból. Ágoston például szigorúan tartja magát a napirendhez:

„Napi 2x espresso alapú ital, sima espresso, flat white cortado, néha americano. Nem full automata géppel csinálom, hanem őrlöm, tampolom, tejet habosítok. Így annyi idő elmegy vele, hogy több kávé már nem is férne a napba. 14.00-kor van a délutáni, most 10 perces csúszásban vagyok, megyek is, csinálok egyet.”

Natinak a kávézás szakrális jelentőségű:

„Minden napot három kávéval kezdek, gyertyát gyújtok. A kávét a pingvin könyvkiadó bögréjéből iszom, kis tejszínnel, anyai nagymamám kiskanalával keverem. Az első kávé alatt szentírást vagy verset olvasok, a második kávé próza, ezután elfújom a méhviasz gyertyát. A harmadik kávé változó.”

Edina keményen rászaladt: „V60, Chemex, Aeropress, világospörkölés, ethiop. Köszönöm, hogy elmondhattam.”

Azonnal még egy kávét a sürgősségi orvos Lacinak!

„Régen napi 7-8 kávé, most már csak 2-3. Ha nem iszok, emberek halnak meg. Leszokni nem nehéz róla, már vagy 60-szor sikerült.”

Jelenetek Kávés Amélie csodálatos életéből:

„Én a klasszik hipszter generáció tagja vagyok, a kávé meg a Harry Potter meg a flaneling szentháromságában nőttem fel, úgyhogy olyan függő vagyok, hogy ahhoz is kell egy ébresztő reggeli adag, hogy az elsőt normálisan meg tudjam csinálni. Szóval, nálam van egy nulladik kávé is. Imádom a nagy bögréset, a fél perc alatt benyomósat, mintha shotot innék, a jeges lattékat, imádok hajnalban, de tényleg, nagyon korán keresni egy jó helyet (anyáéknál vidéken a kert, itt a körút), és figyelni, hogy ébred fel a város, szeretem húzgálni az automatás pohár recéin a körmöm oda és vissza, meg imádok átsuhanni a városon egy jó elviteles pohárral vagy vicces feliratú termosszal. Ja. Imádom a kávét!”

És amikor a kávé tényleg az élet:

„Amikor csontvelő transzplantálnak, olyankor leválik a nyálkahártya, borzasztó fájdalmas a nyelés, minden, sokan – köztük én is – morfium tapaszt is kaptunk. Se enni, se inni nem tudtam, mesterségesen tápláltak, de mindvégig ott volt egy kávé az ágyam mellett. Minden reggel arra gondoltam, ahogy megkávézom, csipogtak a gépek és minden, semmit se kívántam, egyedül a kávé illatát éreztem az orromban, mindenhol. Akkor értettem meg, hogy a kávé egy olyan dolog, ami a halálomig is jó érzéssel elkísérhet…”

Akár iszod, akár nem, a kávéhoz nem lehet semlegesen viszonyulni. Magdinál például a traumás elkerülés tipikus esete áll fenn: „Hatéves koromban kivették a mandulámat. A nagyon sármos, szakállas dokibácsi ölben vitt az ágyamba. De ezután jött egy nővérke, és hiába mondtam, nem kérem, erőszakkal kinyitotta a számat, és belém erőszakolt, belém öntött egy baromi rossz tejeskávét. Előtte is utáltam, de azóta sem szeretem…még a kávés süteményt sem kívánom meg.”

Vikit pedig annyira taszította a kávé régen, mint a kőbányai sör barna üvege. „A kávézókat mint városi és közösségi tereket viszont szeretem, fontosak nekem, és egy ponton már meguntam, túl édes lett a forrócsoki, amit gimi óta ittam, így aztán ittam kávét. Otthon sosem, nekem a kávézóhoz kötődik a megállás a városban, a szemlélődés, az öngondoskodás, a kényeztetés. A kávénál fontosabb a kávészünet. Nem lett a mindennapjaim része, de belefelnőttesedtem. Ha már iszom, legyen nagyon meleg, nekem csak ez számít. De fellélegeztem, amióta van matcha latte, kurkuma latte, a kávé így végre a helyére kerülhetett, ami nálam semmiképp sem az első, de már nem utált valami. Az anyákról és a kávéról szóló posztokhoz, mémekhez nem tudok kapcsolódni, de azt látom, hogy ez fontos “ügy”. De az ijesztő, amikor a felnőttség kötelező kellékeként van jelen, közben meg azt is gondolom, hogy ez a gesztus, pihenő, melegség, akármi, járna mindenkinek. Nekem trigger a függőség, ezért fontos, hogy ne legyen a mindennapjaim kötelező eleme.”

Egyáltalán nem tartom magam egy kávégourmet-nak, de azért talán sokatmondó, hogy a volt kollégám akkor 10 éves kishúga egy kávéval a kezemben rajzolt le. Rítusaim persze vannak: általában két kávé kell, hogy bebikázzam a belső motorokat és néha délutánra is egy, ha nagyon rám telepedne az álmosság. Imádom a kávé illatát, amit szigorúan kis tejjel (nagyon fontos, hogy az arány pontosan el legyen találva, mert ha túl sok, akkor kuka), és másfél kávéskanál kókuszvirágcukorral kortyolgatok el. A sima bögre és a kis csésze sem jó, az arányokat legjobban egy nagymamámtól megörökölt kékpöttyös, NDK-ás porceláncsészébe töltve lehetett eltalálni, amit a fránya Áfonya macska eltört, így most egy, a nyaralóban kigubizott, az egykori Gránit Porcellán- és Kőedényárugyár Rt. által gyártott csésze szolgál ki, amelynek meggypiros zománca színt hoz a szürke reggelekbe.

Mint talán látszik is, az évek alatt kiforrott kávés rigolyáim és függősem miatt nem kis áldozat lemondanom a kávézásról, ám most egy ajurvédikus tiszítókúra kedvéért egy teljes hétre mellőztem a kávét, és egyébként minden koffeintartalmú italt, sőt az olyan stimulánsokat is, mint például a zöldtea, a cukor vagy a csoki. Apropó, azt tudtad például, hogy miközben 2,5 deci koffeinmentes kávé 7 milligramm koffeint tartalmaz (még a koffeinmentes se koffeinmentes), addig

28 gramm csokoládéban 23 milligramm koffein található?

Annyit már az elején megállapítottam, hogy a kávéról lejönni nem fokozatosan, hanem drasztikusan kell (legalábbis nekem), különben úgy jársz, mint kedves ismerősöm, Mariann, aki kitartóan billeg a „csak egy kávé” és az elszaladt a ló között. Mint vallja, bár későn kezdett el kávézni, mára az identitása részévé vált az ital, igencsak beszippantotta a specialty kávék világa. „Nem tagadom azt sem, hogy – lehet, hogy ez katasztrófaturizmus vagy csak guilty pleasure – de vannak helyek, pl. strand vagy bevásárlóközpont, hogy kifelé menet iszok egy automatáskávét. Röviden: imádom a kávét, és azt ugyan nem mondom, hogy a napnak az a fénypontja, amikor a kezemben tartom a bögrét, benne a gőzölgő itallal, de azért nem áll annyira távol a valóságtól. Néhány héttel ezelőttig két-három duplakávét fogyasztottam, nem tisztán persze, annyira nem vagyok feketeöves versenyző, de nem is desszertnek lefokozva. Úgy gondoltam, belevágok egy emberkísérletbe, és csak a reggeli kávét hagyom meg, hátha ez elég ahhoz, hogy elketyegjek egész nap, és talán a kevesebb koffein segít majd abban, hogy ne legyen rajtam egy szorongós zsezsgés (miközben, tegyük hozzá volt már olyan, hogy egy este tízkor elfogyasztott dupla után 11kor már mélyen aludtam). Az eredmény: félsiker, a legtöbb napon sikerült tartani magam az egy kávéhoz, főleg, ha itthon vagyok, az irodában viszont el szoktam csábulni még két koffeinmentesre, a munkahelyi kávégép vagy a közeli kis kávézó ugye fontos beszélgetések színtere tud lenni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a cold turkey módszer nem az én műfajom, így első napokban háromazegyben kávékkal próbáltam pótolni a délelőtti és délutáni két kotyogóst, de most már erre sincs szükség. Így utólag, lehet, hogy ebbe a projektbe nem ősszel kellett volna belevágni, amikor a szürkeségben csak vonszolja magát az ember, és ugyan elgyengülök még néha, de remélem, hogy egy-egy cheatday-jel sikerült majd tartani azt, hogy csak napi egy dupla legyen az adagom” – vonja le a következtetést hibrid módszere eredményeiről és buktatóiról Mariann.

A kávé azért nem heroin, nem kell túlspirázni (fotó: getty images)

A drasztikus, egyik napról a másikra, vagyis a cold turkey módszer ezzel ellentétben hasonlít a gyorsan lehúzott sebtapasz hatására: egyszer fáj nagyon (főleg a fej), utána viszont egész gyorsan, úgy két-három nap alatt tisztul a kép, és ráébred az ember, a fizikai közérzetéhez tulajdonképpen sokat nem tesz hozzá a kávé, azzal és anélkül is elfárad vagy éppen éberebb állapotba kerül a nap folyamán.

Hét nap koffeinmentes lét segített számos kérdést megfogalmazni, leginkább önmagamról, és ezzel nemcsak én voltam így, hanem Linda barátnőm is, akivel együtt vágtunk bele az elvonókúrába (itt külön szeretném kiemelni a sorstárs segítség fontosságát ehhez hasonló próbatételek során). Ő így vall erről: „Furcsa módon a kúra utáni első kávé nem volt katartikus, pedig előtte nagyon ráünnepeltem. Igaz, hogy a hirtelen kávéhiány migrént triggerelt nálam, de a kúra közben nem hiányzott, nem voltam fáradtabb. Leesett, hogy nekem a kávé azért kell elsősorban, mert finom, és a sajtos croissant-nal párban megkönnyítette a reggeli kelést: volt minek örülni, amikor felébredtem. Ez persze felveti a kérdést: miért olyan nehéz nekem felkelnem? Rájöttem, nem megyek időben aludni esténként, és túlságosan ráfeszülök a kihívásokra, amik nap közben várnak rám, ezért is kell annyira az a reggeli kávé.”

Linda felismerésével tudok azonosulni, de még egy meglátással egészíteném ki. A hét nap alatt bennem végig az a kérdés motoszkált: Miért baj, ha időről-időre elfárad az ember? És ha így történik, a lepihenés helyett, minek nyúl rögtön kapaszkodóként a feketéhez? Tíz perc relaxáció, autogén tréning, szundi, séta a friss levegőn tapasztalataim szerint jól orvosolja a pillanatnyi elerőtlenedést, csakhogy az ezerrel pörgő világ elvárásaiba egyszerűen nem fér bele a magunknak adott, valóban regeneráló hatással bíró szünet, ellazulás. Úgyhogy ideje a forradalomnak: 

Ha pedig te is felhagynál végleg vagy egy kis időre a kávézással, íme néhány leszűrt, megérlelt jó tanács:

• Ne pörögj rá, ne csinálj belőle problémát: Ne használd a „soha”, „örökre” szavakat, mert rengeteg stresszt hoznak. Ahogy az anonim alkoholistáknak javasolják, mindig csak a következő kortyra mondj nemet.
• Mindfulness: Ahelyett, hogy szigorúan kontrollálod, visszafogod, elnyomod magad, egyszerűen csak engedd fel a kényelmetlen érzéseket, érzeteket, a fáradtságot, a rosszkedvet, az ingerültséget, a fejfájást, a sóvárgást, a mások kávézása felett érzett irigységet, és figyeld meg őket beavatkozás nélkül. Így semmit sem fojtasz el, de lesz rálátásod, milyen mély dolgokat mozgat meg benned egy egyszerű lemondás, és már kezdhetsz is velük valamit.
• Új rítusok: Az ajurvédikus kúra alatt rengeteg rítusban gazdag volt a reggel. Ezek közé tartozott például a citromos forró víz, ami nagyon jól esett a gyomromnak, és az emésztést is beindította. Néha csak az kell, hogy valami melegség töltsön el, máskor pedig, hogy tele legyél. Ezért kiváltottam a második kávét egy finom fűszeres smoothie-val, ami megadja a vágyott „sűrűségérzetet” reggelente.
• Nem baj, ha be/lecsúszik: A kávé azért nem heroin, nem kell túlspirázni.

Persze jogosan tehetitek fel a kérdést: miért kávézok megint? Azt hiszem, még időbe telik megemészteném a szertartásokhoz és a fáradtsághoz fűződő viszonyomat, és addig marad a napi egy, kettő. Talán egy következő tisztítókúra majd elhozza az áttörést, addig is hiszek abban, hogy kávézni egyszerűen jó. Vagy, ahogy az egyik kedvenc kávézóm szlogenje emlékeztet rá: 

Függőségeink

• Dohányzásmentes világnap: Ezért nem sikerült még leszoknod a dohányzásról
• Hihetetlen transzformáción ment keresztül a heroinfüggő anyuka