nlc.hu
Életmód
„Nem azzal kelsz fel reggel, hogy ma akkor megmented valaki életét. Ez csak úgy megtörténik”

„Nem azzal kelsz fel reggel, hogy ma akkor megmented valaki életét. Ez csak úgy megtörténik”

Két megrázó vallomást hoztunk olyan fiataloktól, akik mentették már meg egy másik ember életét. Őszintén elmesélték, milyen érzés volt az életmentés, és beszéltek arról is, mi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen arra, amire ők.

„Fogd a táskámat, a suliban találkozunk.” A most 17 éves Tejinder Purewall két évvel ezelőtt épp az iskolába tartott legjobb barátjával, mikor az egyik közeli buszmegállóban kiabálásra lett figyelmes. A BBC Threenek nyilatkozva elmondta, mikor az összeverődött emberek között meglátta a földön magatehetetlenül fekvő férfit, azonnal tudta, hogy segíteni fog rajta. „Fogalmam sincs, honnan került elő belőlem ez az érzés. Egyszer csak ott volt, ez volt a természetes reakcióm” – magyarázta.

életmentés újraélesztés bátorság

Antonio és Tejinder az életmentés után személyesen is találkoztak – Kép forrása: BBC Three

Tejinder hozzátette, magabiztosan lépett oda az eszméletlen férfihez, leginkább azért, mert nem sokkal korábban sikeresen végzett el egy elsősegélynyújtó tanfolyamot. „Legelőször a férfi légzését ellenőriztem. Csak az után kezdtem meg az újraélesztést, hogy kiderült, egyáltalán nem lélegzik” – meséli a fiú, akinek két segítsége is volt. „Egyikük a férfi fejét, a másikuk a lábát fogta le, miközben próbáltam őt újraéleszteni.”

Tejinder és társai végül több mint 20 percen keresztül (a mentők kiérkezéséig) folytatták az újraélesztést, amivel, mint később kiderült, megmentették az idős férfi életét. Miután felépült, Antonio személyesen is köszönetet mondott a hős kamasznak azért, amit tett. „Aznap nem azzal keltem, hogy ma mindenképp megmentem valaki életét. Egyszerűen csak megtörtént a dolog” – emlékszik vissza a srác, aki mindenkit arra biztat, ha hasonló helyzetbe kerülnek, nyugodtan kövessék a példáját.

És furcsamód ugyanezt mondja a 33 éves Kayleigh Wakeling is, aki az egyik veséjét adományozta oda egy addig teljesen ismeretlen lánynak. Kayleigh a BBC-nek elmondta, a Facebookon látta meg az egyik barátnője posztját, aki egy – Kayleigh számára ismeretlen – barátnőjének keresett szervdonort. „Mikor kiderült, hogy a vesebeteg lánnyal megegyezik a vércsoportunk, egy percig sem gondolkodtam, azonnal elkértem az elérhetőségét, hogy személyesen mondjam meg neki, odaadom neki az egyik vesémet.”

életmentés újraélesztés bátorság

Kayleigh az első pillanatban tudta, hogy segíteni akar – Kép forrása: BBC Three

Kayleigh a lapnak elmondta, a műtét előtt és után is rengeteget izgult, hogy alkalmas donor legyen, amikor pedig kiderült, hogy minden lelete és eredménye kifogástalan, hogy tényleg odaadhatja a veséjét Lou-nak, örömében elsírta magát. „Az operációt követően hetekig feküdtem kórházban, és 12 hétig nem mehettem dolgozni sem, de ezzel együtt is megérte a dolog. Hiszen megmenthettem Lou életét, akivel a szervadományozást követően is tartjuk a kapcsolatot. Nincs olyan nap, hogy ne kérdeznénk meg, hogy van a másik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top