Életmód

Sosem hallottál a gatsbyingről? Pedig a fél világ ezt csinálja

A gatsbying nem más, mint a nagy randi előkészítése az online térben. És igen, van köze a kifejezésnek A nagy Gatsby című filmhez, mindjárt azt is elmagyarázzuk, hogyan.

A gatsbying tehát az első randi előtti benyomáskeltés, ami az Y-generációnak már annyira természetes, hogy szinte fel sem tűnik nekik. Az online térben olyan mennyiségű nyomot hagynak, és annyi információt közölnek magukról, amiből komoly következtetéseket lehet levonni róluk.

Online randi

Az online társkeresők fejlesztéseinek köszönhetően az utóbbi évtizedekben egyre inkább megnőtt a fiatalok száma, akik ezeken a platformokon ismerkednek. A robbanásszerű növekedés főként azoknak az applikációknak köszönhető, amelyek legtöbbje okostelefonon gyorsan elérhető.

A nagy Gatsby

A filmben a főszereplő legfőbb célja a figyelemfelkeltés volt: óriási partikat, fényűző bulikat szervezett. Innen a jelenség elnevezése, hiszen a végső célja ennek is ugyanúgy a figyelemfelkeltés, csak épp itt az eszközt a jól beállított képek, az agyonfilterezett szelfik jelentik. Az Instagram és a Facebook tökéletes fórum azoknak, akik szeretnék felkelteni mások figyelmét, de élőben nincs meg hozzá a bátorságuk – a képek alatti kommenteket böngészve megkapják a visszajelzéseket.

Csak semmi nyíltság!

Hogy ezek mennyire valós interakciók, és mennyi az igazságtartalom akár a posztokban, akár a kommentekben, ezt mindenki döntse el maga. Az viszont biztos, hogy az online közösségi oldalakon a legfélénkebbek, akik amúgy a valóságos térben nem mernének önmagukról nyilatkozni, lehetőséget kapnak arra, hogy a világ számára láthatók legyenek, visszajelzéseket kapjanak, anélkül, hogy ténylegesen megélnének egy esetleges visszautasítással járó csalódást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top