A legtöbb szülő szeretné, ha a gyerekéből sikeres ember válna, ezért a nevelés során számos tudatos és tudattalan mintát vonultat fel a kudarcok kezelésére. Ahogy mi, szülők kezeljük a hibákat, azzal a gyerekeink számára is követendő példát mutatunk: ők akkor is leutánoznak, ha a a kudarckezelésünk jó, és akkor is, ha teljesen téves. Milyen út vezet a valódi sikerhez, hogyan válhat a gyerekünkből önálló, sikeres felnőtt?
Fotó: Getty Images
Félresiklott szülői minták
A siker fogalma szubjektív, de ha ezt leszűkítjük a karrierre, akkor már jobban definiálható, hogy a társadalomban ma ki számít sikeresnek. Az általános vélekedés szerint a siker együtt jár az elismeréssel, a megbecsüléssel, a különlegesség érzésével és a vastag bankszámlával. Az, hogy aki ma sikeresnek számít, mennyire követendő példa, már nehezebben megfogható, de azok mindenképpen, akik valamilyen érték mentén érték el a sikereiket, belső indíttatásból.
Sok szülő saját maga meghosszabbítását látja a gyerekében: saját be nem teljesült vágyait vetíti rá, és ezzel együtt azt a szorongást is, ami benne él a sikerrel, sikertelenséggel kapcsolatban. A másik végletet azok a szülők jelentik, akiknek van saját karrierjük, és ezt a gyereküktől is elvárják, a saját maguk presztízsévé téve a fiuk, lányuk életútját. Ilyenkor a teljesítménykényszeres szülő osztályozza saját magát, és a legfontosabb, hogy első legyen a képzeletbeli „harc a legjobb szülő” címért.
Nagyon sokan saját gyerekkorunkból hozzuk magunkkal azt a szégyent, amit akkor éreztünk, amikor valami nem sikerült, és amin nem feltétlen enyhítettek a szülők. Azok, akik úgy nőttek fel, hogy hibázni bűn, és a hiba egyenlő a gyengeséggel, a hozzá nem értéssel és ezzel együtt a szeretetre való érdemtelenséggel, még felnőttként is rettegnek attól, hogy valamit elrontanak. Vagyis rengeteg teljesítménykényszeres felnőtt neveli ugyanolyan teljesítménykényszeressé a gyerekét. De hogy lehet megszakítani az ördögi kört?
Mi van ha….?
Azok a felnőttek, akik úgy gondolják, hogy teljesítményre van ahhoz szükség, hogy elfogadják őket, szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkapják az elismerést. Ezt a tudatalatti mintát a gyereküknek is tovább adják, mivel rendszerint nem ismernek más utat. Így ha azzal szembesülnek, hogy a gyerek ötös helyett hármast hozott haza, vagy valamiben nem úgy teljesít, ahogy szerintük kellene, a csalódottságtól kezdve a dühön át a szégyenkeltésig és a szeretetmegvonásig sok mindent felvonultathatnak – sokszor öntudatlanul. Így a saját gyerekükben is masszív bűntudatot és egy folyamatos szorongást alakítanak ki a hibázással kapcsolatban. Innentől kezdve pedig a gyerek már nem mer jelentkezni az órán, mert mi van, ha rosszat mond, ha ostobaságot kérdez, később pedig nem mer belevágni új dolgokba a sikertelenségtől való félelme miatt. Michele Borba, oktatáspszichológus fontosnak tartja a kudarc megélését gyerekként, és annak megengedését szülőként:
A kudarc az élet része, és ha gyerekeinknek nincs esélyük arra, hogy hibázzanak, akkor soha nem fogják megtapasztalni, hogy a hibákat kijavíthatják. Ez az egész a rugalmasságról szól.
Aki gyerekként nem tanulta meg, miként kezelje a hibáit, később felnőttként jó eséllyel végig szorongja a napját a munkahelyén, és nem tudja megkülönböztetni az építő visszajelzést, a rosszindulatú kritikától, mert mindent letolásnak fog érezni, ami együtt jár majd az értéktelenség érzésével. A kudarckezelésre képtelen felnőtt frusztrált lesz minden hiba után, innen pedig egyenes út vezet addig a mókus kerékig, amit sokan kétségbeesetten taposnak, és bár előre nem haladnak, kiszállni belőle nem mernek. Számtalan felelősségteljes szülő viselkedik a munkahelyén – és az élet más területén is – sértődött, csalódott, megbántott gyerekként, amikor azzal szembesítik, hogy valamit nem csinált tökéletesen. Ilyenkor benne ragad a saját érzéseinek a csapdájában, és napokig, hetekig képes egy olyan dolgon rágódni, ami már rég nem releváns.
Fotó: Getty Images
Engedd, hogy a gyereked hibázzon!
Ha te is úgy nőttél fel, hogy a hibánál talán csak a halál rosszabb, nincs egyszerű dolgod. Kezdj saját magaddal: engedd meg magadnak is a hibázás lehetőségét, és figyeld meg mi történik. Nyilván nem arra biztatunk, hogy bekötött szemmel lépj le a járdára, de ésszerű keretek között egy-egy hiba nem jelenti a világvégét, és valójában nem változik tőle semmi lényegi. Biztos hallottad, olvastad már nem egyszer, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, aki nem tesz semmit – közhely, de valóban így van. A legfontosabb, hogy te is merj belevágni új dolgokba, és ne a félelmeid határozzák meg, hogy mikor hogyan döntesz. Ha a saját bőrödön is megtapasztalod, a gyerekednek is könnyebben meg fogod tudni engedni, hogy hibázzon. Nagyon fontos, hogy szülőként te is tudd kezelni a kudarcokat, merd megmutatni a gyerekednek, hogy te is hibázol, és azt, hogy a hibákat ki lehet javítani.
A gyerekekben eleinte még nincs szégyenérzet, ha valami nem sikerül, és nem félnek kezdeményezni, új dolgokba belevágni – ha kell, újra és újra. Járni és beszélni is a sorozatos kudarcok leküzdése után tanultunk meg. Mi, szülők tanítjuk a gyerekeinknek azt, hogy egy-egy botlásra, hibára hogyan reagáljanak, a mi reakcióink a tükrök a számukra. Ha azt látják, hogy csalódottak, mérgesek, idegesek leszünk, ha valamit nem csinálnak jól, automatikusan ki akarják javítani, jóvá akarják tenni, nehogy elveszítsék a szeretetünket – azaz a kudarcra adott szülői reakciónk jelentősen befolyásolja a gyerekünk életét. Szülőként figyelnünk kell arra, hogy ne érezze magát kevesebbnek a gyerekünk, ha hibázott, de tanulja meg, hogy mit profitálhat belőle. Dr. Borba szerint ilyenkor a legjobb, ha leültük beszélgetni, és megkérdezed tőle, hogy mit gondol, mi miért történt, mit fog tanulni az adott esetből, és a jövőben miként lehetne másként, jobban csinálni. A lényeg, hogy rávezesd, nem csak egy megoldás létezik, és lássa, hogy legközelebb máshogy is csinálhatja.
Olyan helyzet is adódhat, amikor te már előre látod, hogy hibázni fog, néha azonban hagyni kell, hogy a saját tapasztalatai mutassák meg a gyereknek a helyes utat. Nem kell azonnal kijavítani, megcsinálni helyette, és pláne leszidni, és az „én megmondtam” típusú mondatokra sincs szükség. De az sem vezet célra, ha minden akadályt elhárítasz az útból, hogy egy tiszta terepre érkezzen a gyereked, amin csak végig kell szökellnie a célig. Ebben az esetben ugyanis nem az életre készíted fel, hanem elveszed tőle azt a lehetőséget, hogy megtapasztalja az erejét, és annak a felismerését, hogy egy hiba után is van élet, sőt sikerélmény is.
Az életben számtalan akadályozó tényezővel találhatja szembe magát, de ha mindig te oldod meg a problémáit, ha nem hagyod, hogy kialakítsa a saját önvédő, önérvényesítő módszereit, könnyen problémázó, önérvényesítésre képtelen felnőtt válhat belőle, aki adott esetben még egy munkahelyi megbeszélésen sem tud úgy felszólalni a maga érdekében, hogy az eredményre vezessen legyen. A gyereknek meg kell tanulnia megnyugtatnia magát, hideg fejjel gondolkodni, és azt, hogy ha nem adja fel, nagyon sok mindent sikerre vihet. A kompetencia érzését nem tudod integrálni a gyerekedbe, ez olyan tudás, amit nem lehet elmondani, azt meg kell tapasztalni. Kim Metcalfe, a kora gyermekkori oktatás és pszichológia nyugdíjas professzora is megerősíti a hibázni tudás fontosságát:
Ha a szülők megengedik a gyerekeiknek, hogy kudarcot valljanak, akkor a gyerekek olyan szociális és érzelmi készségeket fejleszthetnek ki, amelyekkel a későbbiekben az életüket sikeresen menedzselhetik: ide tartozik a kitartás, a pozitív önkép, az önbizalom, az önkontroll, a problémamegoldás, az önellátás, a fókusz és a türelem.
Nyilván több idő és energia az, ha nem te oldod meg a gyereked helyett a problémákat, kihívásokat, hanem megtanítod, miként küzdje le. Tökéletes tanulási folyamat lehet, ha van egy megoldandó helyzet, és együtt ötleteltek a megoldáson, majd megbeszélitek, melyik alternatíva miért lehet működőképes. Nem azt mondjuk, hogy a kardinális dolgokban ne segíts, ha módodban áll, csupán azt, hogy válogasd meg, mikor mit teszel segítség és visszajelzés címén, valamint azt, hogy mikor avatkozol be tevékenyen a gyereked életébe. Ha egy kontrollált, de az önmegvalósításra, önérvényesítésre teret adó támogató közegben nő fel a gyerek, akkor megtanulja, hogy a sok csetlés-botlás, és számtalan próbálkozás után milyen az, amikor saját erejéből éri el a célját, tudni fogja, hogy a siker egyik előfeltétele a hibáinkból való okulás, és ismerni fogja az újrakezdés lehetőségét.
Fotó: Getty Images
