Életmód

8 trükk, hogy kávé nélkül is fel tudj pörögni

Ha már saját magad szerint is túl vagy az egészséges határon, és csökkentenéd az adagod, vagy teljesen felhagynál a kávézással, akkor ez a cikk neked szól.

Nyugalom, senki sem állítja, hogy a kávé az ördögtől való lenne, sőt a mérsékelt fogyasztása még jót is tesz az egészségünknek. Azonban nem minden körülmények között, pláne nem minden mennyiségben. Ha például már úgy rászoktál, hogy élni sem tudsz nélküle, és nyakló nélkül, vödörszámra vedeled, vagy ha allergiás vagy a koffeinre, túl magas a vérnyomásod, pajzsmirigyproblémával küzdesz, babát vársz, vagy épp most voltál fogfehérítésen, akkor itt az ideje letenni a csészét.

A fekete valódi fizikai, na meg persze mentális függőséget képes okozni. A baj csak az, hogy mivel a szervezetünk idővel hozzászokik a koffeinbevitelhez, egyre több és több kell, hogy igazán felpörgessen minket, ha meg egyszer véletlenül kimarad a reggeli napindító csésze, egyenesen vége a világnak.

Most mutatunk nyolc trükköt, ami segít energiával feltölteni a szervezetedet, hogy újra átvedd az irányítást, és képes legyél kordában tartani a napi kávébevitelt, vagy akár teljesen el is tudd hagyni.

1. Tekerd fel a hangerőt!

A zene képes csodát tenni a hangulatunkkal, és pár másodperc alatt megemelni az energiaszintünket. Készíts egy pörgős lejátszási listát a kedvenc zeneszámaidból, és nyomd be reggel, miközben készülődsz. Énekelj, táncolj, és vedd fel a zene ütemes ritmusát.
Ezt a trükköt könnyen bevetheted otthon, munkába menet az autóban, az ebédszünetben, vagy épp két értekezlet között, csak ne hagyd otthon a fülhallgatódat.

2. Töltődj fel oxigénnel és fénnyel!

Reggel, mikor kikelsz az ágyból, az első dolgod az legyen, hogy kihúzod a függönyöket és kitárod az ablakot. Ha van erkélyed, teraszod, kerted, menj ki egy pár percre a levegőre, és szívd tele a tüdődet friss levegővel. Ha a nap is süt, akkor szinte garantált, hogy érezni fogod, ahogy feltöltődsz energiával.

Napközben is, mikor azt érzed, hogy most nagyon kellene egy kávé, menj ki pár percre a szabadba, és sétálj egyet. Öt perc mozgás a friss levegőn, és a vérkeringésed újra felgyorsul, az energiaszinted megemelkedik. Az irodában pedig a légkondi helyett tartsd nyitva az ablakot.

Boldog reggel

3. Pezsdítsd fel a véredet!

Próbáld ki a tűzlégzést, ami főként a kundalini jógában használatos légzőgyakorlat. A legjobb benne, hogy a nap bármely szakában bárhol, szó szerint pár perc alatt fel tudod pezsdíteni vele a véredet, a fújtató légzéssel ugyanis nagy mennyiségű oxigént juttatsz a véráramba.

Nincs más dolgod, mint egyenes háttal ülni, akár a földön törökülésben, akár a széked peremén, és a hasüregedbe szívni a levegőt, majd azt erőteljesen kilélegezni, a hasadat behúzva. Ez egy gyors, mégis mély légzésforma, amit elég, ha harminc másodpercig végzel, majd egy perc szünetet tartva megismétled még kétszer, és máris oxigéndús lesz a véred, felgyorsul a szívverésed, és tele leszel energiával.

Először otthon próbáld ki ezt a technikát, mert a hiperventiláció okozhat egy pár másodperces szédülést. Ha pedig babát vársz, válaszd a másik hét kávéhelyettesítő trükköt a tűzlégzés helyett.

4. Indítsd a napot vízzel, és folytasd is azzal!

A dehidratáció egy igazi energiavámpír. Szóval, mielőtt a kávéscsésze után nyúlnál, inkább igyál egy nagy pohár vizet, ugyanis ha a vízháztartásunk akár másfél százalékkal a normál érték alá csökken, az fáradtság, koncentrációzavar és hangulatváltozás formájában jelentkezik.

Mivel éjszaka akár 8 órán át nem iszunk, reggel nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű vízhez jusson a szervezetünk. A kávé pedig nem hogy segítene ebben, hanem épp ellenkezőleg: vízhajtó hatású, vagyis dehidratál. Ébredés után ezért inkább igyál egy nagy pohár vizet, ami még élénkítőbb, ha csavarsz bele egy kis friss citrom vagy lime-levet, és ezt napközben se felejtsd el kellő rendszerességgel megismételni.

5. A rituálé placebohatása

Mivel a kávéra nemcsak fizikailag, vagyis a koffeintartalma miatt, hanem mentálisan is rá lehet szokni, így ezt kihasználva be is tudjuk csapni magunkat, hogy leszokjunk róla.

Vagyis, ha neked is a reggeli vagy épp ebéd utáni rituálé része a kávézás, cseréld le a feketét egy hasonló italra, és pont ugyanazokkal a mozdulatokkal fogyaszd el azt.
Ha reggel szereted a kotyogóssal lefőzni a mokkát, főzz helyette egy forró teát, töltsd a kávés bögrédbe, és ugyanúgy ülj le vele a reggeli újság mellé. Ha ebéd után jegeskávét szeretsz szürcsölgetni, válassz egy jegesteát vagy shaket. Meg fogsz lepődni, de a placebohatás működik.

6. Az étel legyen az energiaforrásod, ne a kávé!

Ne csak akkor érzed, hogy kell egy újabb adag fekete, mikor kiürül a koffein a szervezetedből, hanem akkor is, amikor a vércukor- és energiaszinted lecsökken például éhség vagy épp a nem megfelelő táplálékbevitel miatt. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a napot tartalmas, de nem túl magas cukortartalmú reggelivel indítsd, hogy elkerüld a későbbi nagy vércukorszint-csökkenést.

A vitaminokban, rostban, fehérjében, antioxidánsokban, Omega-3 zsírsavakban és magnéziumban gazdag étrend segít magasan tartani az energiaszintedet. Bátran fűszerezz, az is serkenti az érzékeket. Kerüld a nehéz ételeket és a túlevést, és akkor nem fogod ebéd után úgy érezni, hogy ölni tudnál egy kávéért.

7. Lendülj mozgásba!

Edzéssel indítani a napot felér jó pár kávéval, de ehhez nem árt, ha pacsirta típus vagy. Ez esetben iktass be egy óra sportot munka előtt – még jobb, ha a szabadban végzed–, és garantáltan egész nap pörögni fogsz tőle.
Ha viszont a baglyok táborát erősíted, jobb, ha nem erőlteted a hajnali izzadást, azonban ebben az esetben is kezdd mozgással a reggelt. Pár napindító jógagyakorlatba vagy egy kis átmozgató nyújtásba még nem fogsz belehalni, sőt sokkal jobban fogod utána érezni magadat.

8. Ébresztő illatok

Lehet, hogy a kávéról való lekattanásod során produkálsz pár elvonási tünetet, és a frissen őrölt kávébab illatánál semmire sem vágysz majd jobban. Azonban a gőzölgő fekete aromájánál vannak sokkal élénkítőbb illatok, amik fel tudnak pezsdíteni. Ilyenek a citrusfélék, a borsmenta, az eukaliptusz, a rozmaring és a gyömbér is, amit a párologtatóba csepegtetve már indulhat is az ébresztő aromaterápia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése