nlc.hu
Életmód
Új, szokatlan módszer az érzelmi evés legyőzésére

Új, szokatlan módszer az érzelmi evés legyőzésére

Ugyanaz a technika, amely a kisgyerekeknél működik, amikor rosszalkodnak, bevethető saját magunknál is, ha az érzelmi evésbe menekülünk.

Elterjedt módszer a szülők körében, hogy a gyerekeket leültetik gondolkodni, ha valami rosszaságot csináltak, vagy hisztiztek. Ezzel lényegében kiemelik őket a helyzetből – nem büntetésből, hanem hogy új megvilágításba kerüljön számukra az adott szituáció. Sok családban van is egy erre külön kialakított hely, ami lehet csupán egy szék is, így megvalósul a „kispadra ültetés” ideája. A hasznos és hatékony módszer dr. Glenn Livingston pszichológus szerint azonban nemcsak gyerekeknél alkalmazható remekül, hanem olyan felnőtteknél is, akik az érzelmi evéssel küzdenek.

Az érzelmi evés komoly probléma: az elhízás egyik leggyakoribb oka, hogy a stresszt, a szomorúságot, a szorongást, a dühöt, a tehetetlenséget evésbe fojtjuk, lehetőleg édes ételekkel tompítva a lélek fájdalmait. Dr. Glenn is ebben a cipőben járt, de ő gyerekkorában nem annyira büntetésként élte meg, amikor kispadra, vagyis egy barna fotelbe ültették a rosszalkodás miatt, hanem sokkal inkább pihenőnek fogta fel az üldögélést és a gondolkodást – sőt éppen ez a barna fotel tanította meg arra, hogy szüksége van olykor egy kis szünetre, amikor elborítják az érzelmei. Márpedig ezt a szünetet keressük mindannyian akkor is, amikor a jutalomfalatok után nyúlunk: csak egy lélegzetvételnyi menedéket szeretnénk a sok negatív érzelemtől, amit az étel meg is ad. És ha rendszeressé válik ez a menekülés, máris ott találjuk magunkat elhízottan, nyakig merülve a kilókkal való keserves küzdelemben.

elhízás érzelmi evés

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Amikor a pszichológus is beleesett az érzelmi evés csapdájába, világossá vált előtte, hogy tulajdonképpen csak a barna fotel hiányzik neki, valamivel tehát helyettesítenie kell, ha nem akar 200 kilósra meghízni. Harmincas éveire pedig rá is jött, hogy már nem a fotelben üldögélés fog segíteni neki, mert az ő felnőttkori barna fotelje a természet, ahol fel tudja tölteni magát annyira érzelmileg, hogy ne akarjon egyfolytában szoros kapcsolatba kerülni az étellel.

Felismeréséből aztán egyfajta önterápiát alkotott: mindennap keresett a környezetében egy talpalatnyi zöldet, vagy lement az óceánhoz, majd egyszerűen elmerült a természet szépségében. Idővel pedig olyannyira létszükségletté vált számára a természet közelsége, hogy nemcsak leküzdötte segítségével az érzelmi evést, hanem mára egyenesen úgy érzi, nem is tudna létezni a napi adag zöld környezet nélkül. Van, hogy csak kiáll a teraszra megnézni a napfelkeltét reggel, amitől túlcsordul hálával a szíve, máskor hosszú túrára megy a hegyekbe – de arra nagyon odafigyel, hogy mindennap legalább fél órát eltöltsön a természetben, mert csak így érzi jól magát lelkileg.

Dr. Glenn természetesen nem azt mondja, hogy mindenkinek az a megoldás, ha fél órát kimegy a zöldbe – bár azt már tanulmányok is alátámasztják, hogy ennek testileg és lelkileg is egészségmegőrző hatása van. Inkább arra akar rávilágítani a saját példáján keresztül, hogy mindenkinek az életében van olyan tevékenység, melynek segítségével észrevétlenül feltöltheti az érzelmi raktárakat, ennek pedig az lesz az eredménye, hogy szükségtelenné válik az érzelmi evés. Más szóval nem akaraterő kell hozzá, hogy leálljunk a kényszeres csokievéssel, hanem az, hogy találjunk egy helyettesítő szokást, ami sokkal egészségesebb, és amitől jól tudjuk érezni magunkat.

Dr. Glenn számára ezt a természet adja, másnak inkább a súlyemelés jön be, a harmadiknak pedig a horgolás a kanapén. A lényeg mindegyik módszerben az, hogy egy kis szünetet adunk magunknak, kispadra ülünk, és valami olyat csinálunk, ami megnyugtat és feltölt. Mert a túlevés során is ennyi történik: kiszakadunk a jelenből, és egy kis nyugtot nyerünk a nehézségeinktől, a felelősségtől, a kötelességektől és a nyomasztó gondolatoktól.

Mi a te barna foteled? Ha megtalálod, a kezedben lesz a legjobb, leghatékonyabb módszer az érzelmi evés legyőzésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top