nlc.hu
Életmód
Reggelente iskolába indítani a gyereket felér heti egy extra munkanappal

Reggelente iskolába indítani a gyereket felér heti egy extra munkanappal

Ébresztés, fogmosás, uzsonnakészítés meg a végeláthatatlan „igyekezz, el fogunk késni”. Nem csoda, hogy a szülők elfáradnak, mire beérnek a munkahelyükre.

Szülők milliói nyomnak le minden reggel egy fél műszakot már a munkaidejük megkezdése előtt – mondja az iskolás korú gyereket nevelő kétezer férfit és nőt vizsgáló felmérés. A tanulmány szerint: mire a szülők beérnek a munkahelyükre, már többórányi munka van a hátuk mögött.

Az Edelman Intelligence kutatóintézet a Kellogg’s megbízásából 2000, 5 és 12 év közötti gyereket nevelő szülő bevonásával készített felmérést arról, hogyan indul egy átlagos munkanapjuk a tanév során, mi jelenti reggelente a legnagyobb kihívást, mennyi idejük jut magukra, és mi az, ami minden áldott nap elhangzik a hajnali kapkodás közepette. Így a tanév végének közeledtével érdemes számot vetni.

Szedd a lábad, elkésünk! Fotó: Valeriy_G, iStock

Munkakezdés előtt három órával csörög a vekker

A tanulmány szerint a kilenckor munkába álló szülők nagy része hatkor pattan ki az ágyból, de egyharmaduk már 5.30-kor talpon van, hogy legyen elég ideje a gyerekeket menetkész állapotba varázsolni, és időben leszállítani őket az iskolába. És minél korábbra esik a munkakezdés, az ébresztőóra annál hamarabb kezd csörömpölni.

Az iskoláskorú gyerekek szülei átlagosan 43 feladatot végeznek el a reggeli rutin részeként, amik között olyanok szerepelnek, mint:
– felébreszteni a kölyköket
– reggelit készíteni, gondoskodni, hogy azt meg is egyék
– uzsonnát/ebédet készíteni és bepakolni
– ellenőrizni az iskolatáskákat, hogy semmi se maradjon otthon
– bepakolni a délutáni foglalkozásokhoz szükséges felszerelést (sportruházat, kották, hangszerek, rajzeszközök)
– felöltöztetni, megfésülni a gyereket, rászólni, hogy mosson fogat
– beágyazni
– játékokat elpakolni
– megkeresni a hiányzó fél pár cipőt, zoknit, matekfüzetet
– megetetni, megsétáltatni a háziállatot
– kivinni a szemetet
– megírni az aznapi teendők listáját
– bepakolni a mosogató- és a mosógépet
– elvinni vagy elindítani a gyereket az iskolába
– megszervezni, hogy ki veszi fel őket délután

A megkérdezett nők és férfiak bevallása szerint ez a reggeli lista nagyjából 10 teendőből állt, még mielőtt felelős szülővé avanzsáltak volna.

A válaszadók egyöntetűen megszavazták, hogy a legnagyobb kihívás: otthonról időben elindulni. Hogy a gyerekeket menetkésszé tegyék, a szülők átlagosan heti két reggelit hagynak ki, az anyák 43 százaléka sminkel az autóban, és az apák 52 százaléka borotválkozik vagy fésülködik menet közben, mivel arra már nem jutott idejük a reggeli rohanás közepette.

Apu és anyu reggelente átlagosan kétszer (csak???) emlékezteti a kölyköket, hogy öltözzenek fel, mossanak fogat és húzzák fel a cipőjüket, mielőtt ez valóban meg is történne. Családonként általában heti kétszer sikerül a gyerekeknek a ruhájukra önteni valamit, még mielőtt kilépnének az ajtón, hogy megkezdjék a napot. Valamint a tanulmány szerint egy tanév alatt 540-szer hangzik el a napindító készülődés közben, hogy „igyekezz, mert el fogunk késni”.

Könyörgés, megvesztegetés, fenyegetés, szent fogadalmak

Annak érdekében, hogy mindenki időben beérjen a suliba és a munkába, az ősök fele folyamodik esetenként valamiféle alkudozáshoz: 39 százalékuk ígér több játékidőt az okostelefonon vagy a tableten, 38 százalékuk ajánlott már fel új játékot, és 33 százalék kecsegtetett már a tévézési idő meghosszabbításával, csak hogy a gyerek időben összekapja magát reggel.

Szeptemberben a szülők 84 százaléka tesz fogadalmakat az új tanévre vonatkozóan, amit aztán 63 százalékuk meg is szeg, mert bevallásuk szerint nincs energiájuk teljesíteni a maguk elé kitűzött célokat, mint például hogy „minden este kikészítem a gyerek ruháját”, „leellenőrzöm az összes háziját”, „elmegyek minden iskolai rendezvényre”, és így tovább.

Mindent összeadva a Kellogg’s felmérése arra jutott, hogy egy átlagos szülő heti 10 óra 15 percet tölt el a reggeli teendők elvégzésével, még mielőtt megkezdené a saját nyolcórás munkaidejét. Jó hír, hogy hamarosan véget ér a tanév, így talán kissé könnyebben indulnak majd a reggelek, iskolatáskák és házi feladatok nélkül, csakhogy cserébe jön majd a „ki vigyáz nyáron a gyerekre?” kérdés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top