Zero waste (hulladékmentes életmód), upcycling (értéknövelő újrahasznosítás) és a „rend művészete” (vagy hívhatjuk minimalista életmódnak is) – három különböző megközelítés, azonban kéz a kézben járnak, és együtt a leghatékonyabbak. Mindhárom cselekvés és stratégia, egyfajta válaszreakció, amellyel tudatosan szembehelyezkedhetünk a fogyasztói társadalom felesleges pazarlásával és a konzumizmussal. És mielőtt menekülőre fogná bárki is e szavak hallatán, nyugalom: fokozatosan is lehet változtatni, vagy csak félig, már azért is jár a piros pont.
Szinte látom a felvont szemöldököket. Nem, nem csatlakoztam semmiféle extrém szektához, és nem tervezek kiköltözni a világból, hogy csatlakozzak valami fura hippikommunához, inkább csak azt mondom, hogy több józanságot és érzékenységet keresek a társadalomban, amely napjainkban teljesen elszakadt a természettől és néha a józan észtől is. Szerintem mindenki tudja már – hacsak nem egy barlangban élt, vagy egy kő alatt –, hogy nagyon is itt az ideje változtatni. Az elmúlt hónapok már-már unásig ismételt megállapítása, hogy már csak 12 évünk van változtatni, vagy a Föld klímája olyan lesz, mint a Mad Max-filmekben.
Legutóbb David Attenborough figyelmeztetett Klímaváltozás – A tények című dokumentumfilmjében, és már nem azon a kedves nagypapaorgánumon szólt, amit megszoktunk tőle, amikor a hegyi tapírral barátkozott. Szinte hetente hallani a klímaváltozás elleni tüntetések szimbolikus figurájává vált, 16 éves Greta Thunbergről is, aki tavaly nyáron ült ki először a svéd parlament elé demonstrálni, és aki fiatal kora ellenére már tartott beszédet TED-konferencián, sőt felszólalt az ENSZ klímakonferenciáján is.
Szinte hallom azt is, ahogy sokan pisszegve és sóhajtozva legyintenek most: „De hát mit tehet egy ember egy ilyen komoly, szerteágazó és megfoghatatlan dologgal, mint a klímaváltozás?” A válasz: nagyon is sokat! Ugyanis sok kicsi sokra megy, és ma már a nagy multicégek is változtatnak a stratégiájukon, termékskálájukon, gyakorlatukon, ha egyértelmű igény keletkezik. Hiszen egyrészt nem akarnak lemaradni, másrészt „kövesd a pénzt” elven azt adják el, ami épp „menő”.
Diákok egy bangkoki klímatüntetésen (Fotó: Lauren DeCicca/Getty Images)
Így lehet például, hogy már a legnagyobb gyorsétteremláncok is beszálltak a műhúsbizniszbe. A McDolnald’s nemrég Németországban dobta piacra a Big Vegan TS burgert, a Burger King pedig előállt egy olyan Whopperrel, amely génszerkesztett műhúspogácsával készül, ez az Impossible Whopper. Hasonló példa az Adidas kizárólag óceánokból és tengerekből gyűjtött műanyaghulladékból készült kapszulakollekciója, a Parley, vagy az a hír, hogy a H&M és a Levi’s is csökkentik a ruháik ökolábnyomát organikus és újrafelhasznált pamut használatával. Emellett mindkét cég csatlakozott a Greenpeace Detox programjához is, mely azt szorgalmazza, hogy vonják ki a ruhákból az emberi szervezetre káros vegyszereket.
Zero waste, upcycling, minimalista élet
Az egyre hangsúlyosabb környezettudatos törekvések eredményeként tehát már a mamutcégek is hajlandók változtatni. De mit tehetünk mi a saját életünkben?
Én (de a szorosabb család is) például tudatosan kerülöm a csupán időtöltésből vagy puszta szórakozásból való vásárlást, a „bizbaszok” halmozását. Ehelyett ezen a téren is tudatosságra törekszem, és olyan tárgyakkal veszem magam körül, amiket valóban használok, de legalább is szorosan kötődöm hozzájuk. Imádok vintage butikokban és használtruha-boltokban kincsek után kutatni, vagy használt bakelitlemezt venni. Próbálok odafigyelni a háztartásunkban keletkező hulladék csökkentésére és szelektálására.
Pár éve kifejezetten örömet okoz az újrahasznosítás is, akárcsak az upcycling megoldások: egy törött csésze némi ragasztás után kiváló virágcserép, egy levágott farmerszárból tök jó foltot lehet ragasztani egy kiszakadt vászoncipő orrára. Vagy mondjuk ha elszakadt egy ingem, pólóm, előbb hímzek rá valami vicces mintát vagy vasalok rá valamit vagy teszek rá egy felvarrót, mint hogy rohanjak újat venni. És ez csak pár egyszerű példa a magamfajta „kezdőknek”.
A „rend művészete”, avagy a minimalista életmód
Szerintem minden a rendrakással kezdődik. Ha megszületik az igény a rendre, akkor az hozza magával a többit. Nálunk is úgy indult: költözésekkor döbbentem rá, hogy mennyi olyan tárgy van körülöttünk, amit nem is használunk, csak felhalmozódtak az évek során. Ezt az sem segíti, hogy manapság a tárgyak gyártásakor nem a tartósság a szempont, hanem az, hogy hamar elérhető legyen, és kiszolgálja a kényelmes életmódot.
Aztán az elmúlt egy év folyamán egyre többször találkoztam cikkekben, YouTube-videókban, tévésorozatokban Marie Kondo nevével. Itthon Tiszta öröm – A rendteremtés művészete címmel jelent meg könyve, és a Netflixen is látható egy sorozat vele.
Marie Kondo tévéműsorában ad rendrakással kapcsolatos tippeket (Fotó: Joanne Rathe/The Boston Globe via Getty Images)
Marie Kondo egy régi japán módszert forradalmasított, a takarítás és a rendszerezés, a minimalizmusra való törekvés sintó által inspirált spirituális gyakorlatát vitte be az otthonokba. A saját beceneve után KonMari néven elhíresült, egyszerű módszerével mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás. Útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven. A rendrakás szakértőjének módszere tökéletes vezérfonal, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat.
A KonMari-hívők szerint – akik között sok hollywoodi híresség is van – ha valaki megfogadja Kondo tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget.
Marie Kondo átfogó útmutatót nyújt az egész lakáshoz: a konyhai eszközök és a hobbikellékek terén éppúgy eligazít, mint a fényképeknél és a takarítóeszközöknél. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és amelyekre valójában már szükség sincs.
Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal dobjuk ki a nagyitól örökölt porcelánt, és váljunk meg a bútoraink nagy részétől, ruhatárunk pedig férjen el egy dobozban. Tényleg csak egy sorvezetőről van szó, amely rávilágít, hogy nem azokra a tárgyakra kell koncentrálni, amelyekre már nincs szükség, hanem azokat a dolgokat kell keresni, amelyeket szeretnénk megtartani, amelyekre szükségünk van, és amelyek valóban örömet szereznek.
Upcycling, vagyis értéknövelő újrahasznosítás
Az upcycling azt jelenti, hogy adott – sokszor már szinte hulladékként kezelendő – anyagból valami olyat alkotunk, ami értéktöbblettel bír, vagy régi tárgyaknak új életcélt adunk. Erre a repurposingnak is nevezett gyakorlatra jó példa a gyümölcsösrekesz éjjeliszekrényként való újragondolása, esetleg bőrmaradékokból táska készítése vagy a leselejtezett ruhák anyagaiból új ruhadarab varrása. Az upcycling szemléletmód szerencsére itthon is egyre menőbb, mostanra már startupok és divattervezők, sőt képzőművészek is foglalkoznak ezzel.
Többek között bőr-, valamint textilmaradékokból (maminvent, Printa), újságból és magazinokból (Infinity paper design), esetleg molinókból (Cimbi) vagy használt vitorlavászonból (Bella Nautica), netán kiszuperált biztonsági övekből (Reborn), illetve újrahasznosított bicikligumi-belsőkből (BalkanTango) is készülnek táskák, tárcák, övek, ékszerek, laptoptáskák, ruhák. És ez csak pár alapanyag, amellyel számtalan redizájnművész dolgozik. A legjobban talán úgy lehet elkülöníteni egymástól a két fogalmat, hogy amíg az upcycling maradékanyagokkal dolgozik, esetleg egy tárgy feldolgozását követően jut alapanyaghoz, addig a repurpose egy adott tárgyat kis változásokkal vagy szinte változatlan formájában használ fel egy eltérő célra.
Az áhított cél: a zero waste
Igen, a zero waste jelenleg inkább csak áhított célja a tudatos nyugati embernek. Még a mozgalom legelszántabb képviselőinek sem sikerül a dolog, a New York-i Stevie Van Hornnak is összejön egy-egy dunsztosüvegnyi szemét pár évente. A jelszó azonban ettől még nagyjából az, hogy „mindenre van alternatív megoldás”.
A mozgalom számomra egyik leghitelesebb itthoni követője és képviselője Munkácsi Brigitta, aki Nempazar néven blogot vezet, cikkeket ír, szorgosan posztol a Facebook-oldalán, és fotós férje közreműködésével pazar fényképeket tölt fel az Instagramjára is. Brigivel azért is akartam beszélni, mert nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan lehet három gyerek mellett is ilyen tudatosan létezni.
Brigi tíz évig fotómodellként utazott a világ körül, hónapokat töltve számos kontinens különböző nagyvárosaiban. Huszonöt éves korában született meg a kislánya, akit hamarosan még két kisfiú követett, mindeközben megszerezte a közgazdászdiplomáját. Főiskolai tanulmányai során került közelebbi kapcsolatba a környezetvédelemmel, szakdolgozata témájának a fenntartható fogyasztást választotta.
Minél többet tudott meg a fenntarthatóságról, annál biztosabban érezte, hogy tenni szeretne valamit, hiszen, ahogy mondja, „én is felelős vagyok azért, hogy a globálisan termelt hulladék 30-40 százalékát a háztartási hulladék adja”. Így szépen, lassan elkezdte beépíteni a mindennapi rutinjába azokat a dolgokat, amelyek változást eredményeznek, és saját bevallása szerint most is szinte mindennap tanul újat. Fontosnak tartja, hogy minél többen megismerjék a zero waste életmódot, mert hiszi, hogy valódi változást csak az egyéni felelősségvállalás eredményezhet.
Arra a kérdésemre, hogy a hétköznapokból indulva mennyi idő lehet az átállás a hulladékmentes életre, és egyáltalán el lehet-e érni azt valaha, Brigi azt válaszolta: „Ez inkább egy folyamat, ami évekig eltarthat, főleg azért, mert érdemes lassan, kis lépésekben haladni. Én közel két éve kezdtem bele, és még mindig van miben fejlődnöm, átállnom. Minden új dolgot meg kell szokni, és amíg beáll a változás, addig bizony érezhetjük úgy, hogy erre nekünk nincs időnk. De türelmesnek kell lenni, elég időt kell adni magunknak. Ugyanúgy rutinszerűen fog menni minden, mint a korábban megszokott mindennapokban. Érdemes kitartani!” Neki talán hihetünk, elvégre ha három gyerek mellett is lehetséges a dolog, akkor tényleg mindenkinek megéri próbálkozni.
Brigi persze azt is hozzátette, hogy a gyerekeknek néha nehezebb elmagyarázni, miért nem kapnak meg egy műanyag játékot vagy éppen egy több réteg nejlonba csomagolt cukrot, de nem lehetetlen, hiszen ők ebben nőnek fel, ezt látják otthon, így nekik ez a természetes létezés. „Vásárlásnál például vászonzsákocskákat adok a gyerekeimnek, és élvezik, hogy ők rakhatják bele a választott zöldséget, gyümölcsöt vagy kiflit. Bevonom őket a folyamatba. Legutóbb például krumpli került a zsákba, és a nap végén három pici fejecske kukucskált izgatottan a sütő ajtajánál, hogy hogyan készít mama chipset házilag” – mesélte.
Örök vesszőparipám, hogy miért tart ilyen sokáig bevezetni a komposztálható vagy lebomló csomagolások, szatyrok, zacskók tömeggyártását, miért nem álltak még át erre a nagy cégek, és mikor fékezik meg végre a fölösleges műanyag tárgyak áradatát. Jó pár éve folynak kutatások, és léteznek kész megoldások is, de valahogy mégis csak most kezd a világ ébredezni, és csupán nemrég tört be a téma a populáris kultúrába, illetve a magazinok hasábjaira. Brigi erre azt mondja: „Most már annyira egyértelműen baj van, hogy nem lehet elmenni a tények mellett. Egyre többen látják be, hogy tenni kell valamit, és keresik is a megoldásokat. Az internetes keresésekből pontosan látni lehet, hogy mi érdekli az embereket, és erre reagálnia is kell a médiának. Ezt mindenképpen jó dolognak tartom, hiszen komoly szemléletformáló ereje van. Talán végre elfelejtenek negatív tartalmat társítani a »hippi« fogalom mellé, mert nagyon leegyszerűsítve igenis fontos lenne szeretetben, békében és harmóniában élnünk a természettel.”
Hulladékmentesség kíváncsiságból
A téma másik rendkívül hiteles arca számomra Kump Edina környezetkutató, hulladékcsökkentési szakértő, a Hulladékmentes.hu alapítója, aki azoknak segít, akik könnyen alkalmazható, kipróbált módszerekkel szeretnék csökkenteni hulladéktermelésüket.
Környezetkutatói tanulmányai mellett Edina az ELTE Környezettudományi Klub alapító tagjaként és kommunikációs referenseként, illetve a témában ismert és elismert budapesti civil szervezeteknél, a Tudatos Vásárlók Egyesületénél és a Hulladék Munkaszövetségnél is dolgozott. A WWF Magyarország két környezeti nevelési programjának megalkotásáért, majd oktatásáért és koordinálásáért szintén ő felelt, ezek voltak a WWF Palánták és a WWF Zöld Generáció program, melyek közül utóbbi 2016-ban elnyerte az V. Greenovációs Nagydíjat.
Edina a hulladékcsökkentés praktikus és bárki által megvalósítható formáiban hisz. Érdemes megnézni a TEDxYouth@Budapestre készült előadását a hulladékmentes életmódról: a videóból megtudhatjuk, hogyan lehetséges, hogy amíg ő egy deka szemetet termel naponta, addig egy átlag magyar ember egy kilogrammot.
Edina is azon az állásponton van, hogy a zero waste, vagyis a hulladékmentes életmód nem feltétlenül azt jelenti, hogy egyáltalán nem dob ki semmit, hanem hogy minél kevesebbnek kell a sima, vegyes kukákba kerülnie, ahonnan a hulladék már csak szemétégetőbe vagy szemétlerakóba mehet. Itthon sajnos elég rosszul állunk ezen a téren: jelenleg a kidobott szemét 80 százalékát képezi az újrahasznosíthatatlan, vegyes kukák tartalma.
Edina valamivel előrébb tart a zero waste útján, mint Brigi, hiszen ő otthon, a lakásban is komposztál, bár erre szinte egyszerűbb volt átállnia, mint megértetnie a boltosokkal, hogy ő bizony a saját vászonszatyrában és dobozában szeretné elvinni a kimért árut. Persze azért nem csak negatív élményei vannak: az első döbbenet után sokszor nagyon kedvesek az eladók, sőt volt olyan, aki meg is dicsérte.
Idevágó vicces és abszurd esetem egyébként nekem is volt már. Amióta a különböző fesztiválok és koncerttermek, valamint bárok is bevezették a repoharakat, begyűjtöttünk itthonra párat, és ha szórakozni megyünk, visszük magunkkal őket – legutóbb például így mentünk a Belfesztre is, a Szabadság térre. Szerencsére ma már egyre ritkább, hogy megmosolyognak emiatt a pultnál, vagy értetlenkednek, de történt olyan is egy Balaton-felvidéki nyári fesztiválon, hogy a pultos többperces magyarázkodás és rábeszélés ellenére sem tágított attól, hogy ne a mi repoharunkba, hanem a szokásos műanyag vacakba mérje a fröccsöt. Az érvek azok voltak, hogy neki ki van adva, hogy egyszer használatos műanyagba kell töltenie, és amúgy is, azon van mérővonal, a miénken meg sehol a rovátka a 3 és az 5 deciliterhez, szerinte nagyobb is a kelleténél, és egyébként sem akar méricskélni. Még akkor sem lehetett jobb belátásra bírni, amikor végignézte, hogy áttöltjük a fröccsünket, és kiderül, hogy a repoharunk ugyanakkora, mint náluk az eldobható.
Hát igen. Záró gondolatként egy idézet jutott eszembe A kis hercegből: „Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” Épp itt az ideje.
