„Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy eddigi életem egyik legnagyobb élménye volt ez a különleges szülés” – írta Facebook-oldalán Sarah Hill fotós, akinek nemrég abban a megtiszteltetésben volt része, hogy végigfotózhatta azt, hogyan segíti világra saját kisbabáját egy szülésznő.
Sarah Hill, aki rendszeresen fotóz szüléseket, nem csak úgy véletlenül toppant be Emily Dial szülésznő császármetszésére: a két nő néhány hónappal korábban ismerkedett meg és barátkozott össze, akkor, mikor Sarah gyereke született. „Emily volt az a szülésznő, aki segített nekem a szülésnél; már abban a nehéz néhány órában feltűnt, mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Mikor nem sokkal később megkért rá, hogy ha eljön az idő, fotózzam én a gyereke születését, természetesen azonnal igent mondtam.”
Pályafutása során Sarah rengeteg mindent látott már a szülőszobában, ám arra, ami Emily szülésekor várt rá, nem lehetett felkészülve: a szülésznő ugyanis úgy döntött, saját maga segíti világra gyermekét, még akkor is, ha esetleg császármetszésre kerül a sor. Épp ezért a beavatkozás előtt – kollégáihoz hasonlóan – bemosakodott, és gumikesztyűt húzott, a műtét közben pedig egy átlátszó plexilapot húztak az arca és a hasa közé, hogy mindent lásson.
Miután az orvosok elvégezték a vágást, végül Emily emelte ki a babát a saját hasából. „Csodálatos érzés volt érezni a fejecskéjét, majd lassan az egész testét. Persze ezzel együtt kicsit furcsa is volt, mert a saját hasamat közben nem éreztem” – számolt be a szülésről Emily, majd hozzátette, ez volt élete legboldogabb pillanata. Ugyanerről Sarah Hill a Facebook-oldalán azt írta:
„A csodálatos szülésznőm, Emily a császármetszése közben saját maga segítette világra a kisbabáját. Az élmény leírhatatlan volt! Ha azt mondanám, hogy fantasztikus volt, amit Emily csinált, a közelében se lennék annak, ami valójában történt. Ez a nő arra született, hogy babákat segítsen világra, és ebben még egy császármetszés sem akadályozhatta meg. Megtiszteltetés volt vele lenni ebben az intim pillanatban és megörökíteni, ahogy először találkozik a kislányával.”
Nyitókép: Facebook / Sarah Hill