Erős mondattal, ütős metaforával illenék kezdeni ezt a cikket, főleg, ha tényleg azt szeretném, hogy te, akit nem érdekel különösebben a sör, esetleg férfiitalnak tartod, kedvet kapj, hogy megcélozd a legközelebbi kisüzemi főzdékre szakosodott kocsmát, és végigmenj a választékon. (Tényleg ezt szeretném egyébként.) Mostanra azonban elfogytak a metaforák és az erős mondatok, mégpedig azért, mert nagyon másnapos vagyok, amivel nyilván nem illene dicsekedni. Azért vagyok másnapos, mert napok óta sörszakértőkkel haverkodom, hogy neked már ne kelljen, ennek a haverkodásnak pedig szó szerint szerves része a kóstolás, és mivel tudományosan megalapozott, szakmailag kikezdhetetlen cikket szerettem volna írni a sörről, nem volt mese, nem mondhattam nemet semmire. Ezt tényleg csak azért írom, hogy megmutassam, mi mindenre képes az nlc stábja érted, az olvasóért.
Az alábbiakban tehát arról lesz szó, hogy ha azt gondolod, hogy a hazai és egyetemes sörkultúrát alapvetően ez a videó illusztrálja a legjobban…
…tehát, hogy a sör a férfiak és/vagy a proletárok itala, akkor miért felejtsd el gyorsan ezt a közhelyet, és fogadd el, hogy a sör szórakoztató, összetett, vicces, sokrétű és főleg: finom. Ha pedig erre azt mondod, hogy de neked akkor sem ízlik, és kész, bármibe fogadok, hogy tudok neked olyat mutatni, ami igenis bejön. Én például azt hittem, hogy nagyjából mindent próbáltam már, de az utóbbi három nap rengeteg meglepetést tartogatott.
Hogy könnyedén fogyasztható legyen a szöveg (bocsánat a rettenetes szóhasználatért, most tényleg csak ennyire futja), haladjunk szépen a több-kevesebb igazságtartalommal bíró közhelyek mentén. Íme tehát az nlc Nagy Sörkalauza, amire hamarosan szükséged lesz, még úgy is, hogy most azt hiszed, nem.
Nyilván nem iszom sört, belőlem nem lesz sörhasas, kövér bunkó!
A legnagyobb sörellenes lózung a sörhasról szól, tehát arról, hogy elhízunk tőle. Ez azonban konkrétan nem vagy csak nagyon kicsit igaz. A helyzet az, hogy a sör önmagában nem hizlal: 95 százaléka víz, egy literben nagyjából 500 kalória van, azaz nagyjából három korsó felel meg egy tisztességes vacsorának, ezt viszonylag könnyű lemozogni. (Ugyanennyi kalória van két deci borban, úgyhogy ennyit arról, hogy inkább borozzunk, ha fontos az alakunk.) Terjed az is, hogy a búzasör és úgy általában a bonyolultabb, dúsabb sörök sokkal jobban hizlalnak, mint az egyszerű lágerek, de a megkérdezett szakértők erre csak pislogtak: ilyesmiről még sosem hallottak. Az alkohol önmagában hizlal, de szerencsére a sörben kevés van belőle – mindenesetre ilyen szempontból tényleg óvatosan a kilenc-tíz százalékos dupla IPA-kkal és társaikkal. De azokkal, mondjuk, egyébként is óvatosan.
Fotó: MTI/EPA/Andreas Gebert
A sörhas legendája azért terjedt el, és tartja magát makacsul, mert ahogy az alkoholos italok általában, ez is étvágyat gerjeszt, plusz oldja a gátlásokat, azaz könnyebben döntünk úgy, hogy a diétát most kivételesen egy kicsit megszakítjuk, hiszen ez mégiscsak egy sörös este. Arról nem is beszélve, hogy a komló hatásmechanizmusa hasonló a marihuánáéhoz: ugyanúgy lelassulunk és ellazulunk tőle, és ugyanúgy éhesek is leszünk.
A sör tehát nem hizlal. A sörkorcsolya hizlal.
Tartalmaz viszont egy csomó vitamint és ásványi anyagot, csupa olyat, ami fontos és hasznos a szervezetnek, elsorolni sem tudnánk őket. Normális ütemben és mértékben fogyasztva (tehát heti egy-kétszer két-három korsóval) csökken mindenféle szív- és érrendszeri kockázat, jó a depresszióra és az alvászavarokra – a sörrel szembeni egészségügyi ellenérveket ezzel ki is iktattuk, szóval oké, hogy nem vagy hajlandó sört inni, csak légy szíves, ne hivatkozz arra, hogy rosszat tesz, jó? A sörösök nevében is köszönöm.
A láger nem ízlik, az IPA, az APA és a többi kézműves cucc meg túl drága
A fenti mondat annyi csúsztatást és hibát tartalmaz, amennyit csak sörről szóló mondat tartalmazhat. Haladjunk is sorban.
A láger – pontosabban alműfaja, a pilsner – a világ legnépszerűbb sörtípusa ugyan, de csak egy sörtípus, pont úgy, mint az India pale ale (IPA) és amerikai társa, az APA. A láger alsó erjesztésű, tehát 5-6 fokos vízzel készül, a most egyre népszerűbb ale-típusok és olyan társaik, mint a stout, a porter, a saison és a berley wine felső erjesztésűek, azaz majdnem szobahőmérsékleten erjednek a vízben lévő összetevők. Régen tehát, a mai hűtési technológiák előtt éppen hogy ezek voltak az elterjedtebbek.
Nagyon fontos, hogy hiába találnak ki mindenféle fantázianevet és őrült címkét a felső erjesztésű söröknek, hogy aztán jó drágán kezdjék őket árulni, önmagában ettől még egyik sem lesz kézműves, sőt az, hogy egy sör egy bizonyos (magyar szemmel nézve akár egzotikus) stílust képvisel, a minőségre sem garancia.
Fotó: MTI / EPA / Tracey Nearmy
Hogy akkor mi az, hogy kézműves? Pont az, amit bármilyen más terméknél megszokhattunk: egy kiüresedett jelző, amellyel azt szeretnék üzenni a gyártók (általában sikertelenül), hogy eredeti, igényesen kivitelezett, nagy gonddal és szeretettel készített portéka az övék, nem véletlen tehát, hogy kétszer-háromszor annyit elkérnek érte, mint a kommersz gyárak. A kézműves eredetileg azt jelenti, hogy házi készítésű, ez pedig a sörök világában még riasztó is lehet. „Ellenőrizetlen gyártási körülmények, kétes minőség, igazi kézműves sört nem is nagyon innék” – fogalmaz Pacher Péter, a Horizont sörfőzde marketingese, aki szerint az igazi különbség legfeljebb a kis- és nagyüzemi italok közt van. Jogi kategória ez, a kisüzemiek értelemszerűen sokkal kevesebbet gyártanak (és adóznak), cserébe többet és szívesebben kísérleteznek, mint a nagy gyárak, akik bevált receptek alapján dolgoznak. A kézművesdilemmáról sokat elmond, hogy a Hübris nevű őszinte, hagyományos sörökre esküvő főzde úgy reklámozza termékeit, hogy „kézműves sörök, mínusz kézműves”.
Alig három deci kilencszáz forintért, még mit nem! Jó nekem a dobozos Ászok!
Ez egy teljesen korrekt hozzáállás, örülök, hogy ezt mondod, már csak azért is, mert ezek szerint iszol sört, tehát lehet veled beszélni. A kommersz, viszonylag olcsón (dobozonként mondjuk legalább 200-250 forintért – ami ez alatt van, az elég gyanús) kapható sörök ugyanis nem feltétlenül rosszak vagy igénytelenek. Jó esetben egyszerű, őszinte, tisztességes alapanyagokból és gyártási technológiával készülő italok ezek, nincs velük semmi baj. Ilyen az említett Ászok, a Soproni (főleg az 1895 fantázianevű láger), a Pilsner Urquell és most már a Dreher is, főleg, mióta bemutatták az új Gold nevű alapsört.
Egyébként is, tisztességes sörös soha nem veti el és meg a jó lágert, még úgy sem, hogy rászokott a maracujával és egyéb egzotikus aromákkal infuzált, kizárólag Új-Zéland bizonyos vidékein beszerezhető komlókkal készült kétezer forintos ale-re. A proletársörként számon tartott pilseni például történelmileg is nagyon fontos. Pilsen volt az a város, ahol a kocsmárosok úgy lázadtak fel az azonnal megromló, tehát ihatatlan helyi sörfelhozatal ellen, hogy kigurították a hordóikat az utcára, és egyszerűen kiöntötték az összes sört, majd felbéreltek egy német tudóst, hogy mutassa meg, hogyan kell lágert készíteni. Az ehhez szükséges élesztőt állítólag egy szerzetessel csempésztették ki Bajorországból. De vissza a mai sörökhöz!
Fotó: Neményi Márton
Általában elég, ha arra figyelsz, hogy ne olyat válassz, amiben van kukoricagríz. Ez az anyag a magukra adó sörösök mumusa, egy pótszer, amely részben helyettesítheti a malátát, csak éppen olcsóbb, furcsa, édeskés utóízt hagy maga után, és konkrétan másnaposabb leszel tőle. Hogy mennyire gyűlöletes a gríz, arról egyébként megoszlanak a vélemények. László Ádám, a Hübris főzde egyik alapítója szerint nem is sokkal olcsóbb, mint a maláta, egyszerűen arról van szó, hogy a fogyasztók valamiért szeretik, legalábbis ez derült ki a teszteken. Pacher Péter szigorúbb: szerinte grízt használni átverés, kicsit olcsóbb, de sokkal rosszabb lesz tőle a sör, normális főzde nem használ ilyet. A nagyon olcsó sörrel tehát vigyázz, már csak azért is, mert nem is olyan olcsó az, ha hozzáveszed a másnapi kötelező Advilt.
Ha már kommersz: a Soproni váratlan sikere az Óvatos duhaj nevű IPA, és a Dreher is előrukkolt a teljesen vállalható Red Ale-jével és APA-jával. Szokás szerint megoszlanak róluk a vélemények, az egyik főzdés szerint jó, hogy megjelentek, hiszen kapudrogként engednek bepillantást a komolyabb sörök világába, a másik szerint olcsó másolatok ezek, az Óvatos duhaj például nem is igazi IPA, mert az hat százalék fölött kezdődik, ez meg csak öt és feles. A dilemmát a hübrises László Ádám oldja fel így:
Nem tisztázottak a fogalmak, a főzdék kicsit szabadon értelmezik őket, ami nem csoda. Ez az a szakma, amelyben mindenki folyamatosan egy kicsit részeg.
Végezetül következzen még két, egy-egy mondatban elintézhető tévhit.
A dobozos sörnek fémíze van, az üveges az igazi.
Ebből semmi sem igaz, íz szempontjából nem számít a kiszerelés. Abban azért mindenki egyetért, hogy ha tehetjük, csapolt sört kérjünk, úgy az igazi. A sör ugyanis nem áll el akármeddig, gyártástól függően előbb-utóbb oxidálódni kezd az üvegben.
A langyos sör megárt, nyáron tehát gyorsan kell inni.
Nem árt meg, egyszerűen arról van szó, hogy a rossz sör langyosan nagyon rossz. Illetve hidegen is nagyon rossz, csak kevésbé vesszük észre. „Ahogy melegszik a sör, elkezdenek előjönni a hibái, ezért ragaszkodnak a gyárak ahhoz, hogy hűtsük be minél jobban – ecseteli Pacher Péter –, ezért isszuk a kóstolókon tíz-tizenöt fokosan.” Igyunk tehát jó sört, és ne féljünk, a jó sör ugyanis szobahőmérsékleten is jó sör. („Inkább középkori szobahőmérsékleten” – árnyalja a képet László Ádám.)
Fotó: MTI / EPA / Frank Leonhardt
Jó, oké, meggyőztél, szóval akkor mit igyak?
Bármit! Ott tartunk, hogy a főzdék lehetőségei végtelenek, nagyon sokféle és nagyon különböző komlóval és malátával dolgozhatnak, a fűszerekről és a megszűrt, majd a sörtípusnak megfelelően újraépített (!) vízről nem is beszélve. Nem az a lényeg tehát, hogy mit iszol, hanem az, hogy bármit is iszol, ne engedd el a témát csak azért, mert elsőre furcsa, túl keserű, túl savanyú, túl fűszeres. Találd meg a típust, ami működik, majd találd meg a kedvenc főzdéidet, és bízz bennük annyira, hogy az elmebeteg söreiket is gondolkodás nélkül kipróbálod. Szürreális, semmihez sem hasonlítható élmény egy nyári, citrusos New England Pale Ale-lel a kézben a Duna-parton ülni (ha bolt, akkor Horizont Hazy Queen, ha csap, akkor Római-part, Nap Bácsi), savanyú sörtől becsiccsenteni a ferencvárosi Élesztőben, vagy dupla IPA-tól hangulatba kerülni egy fesztiválon.
Normális esetben rengeteget tudnék még erről beszélni, de most nem tudok, meg igazából ennél többet gondolni sem vagyok képes a sörre, bocsánat, tényleg másnapos vagyok.
