„Bármennyire is utálom érte, a migrénem mostanában már sajnos pont ugyanannyira meghatároz engem, mint a szem- és a hajszínem, az anyanyelvem vagy épp az a jó tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok rossz helyre rakni a vesszőket” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett írását Tonilyn Hornung. A fiatal anyuka, aki férjével közösen neveli kisfiát, elmondása szerint legalább 10 éve szenved hormonális alapon kialakuló, pusztító migrénes rohamoktól.
„Nem, ezen nem segít egy második Advil”
Tonilyn azt írja, pontosan tudja, hogy a betegséggel nincs egyedül, hogy csak az Egyesült Államokban 36 millió sorstársa van, mégis egyedül érzi magát. „Magányosnak és kirekesztettnek érzem magam” – írja vallomásában, amelyben hozzáteszi azt is, jó ideje leszokott már arról, hogy az egészségi állapotáról beszéljen a környezetének. „Elegem lett az ítélkező, szánakozó pillantásokból, és megvallom őszintén, a kéretlen jótanácsokból is.”
Az anyuka azt írja, ha minden alkalommal pénzt kapott volna, mikor valaki erősebb fejfájás-csillapítót vagy épp kevesebb stresszt tanácsolt neki, már gazdag ember lenne. „Az emberek nem értik a migrént, ezért biztatnak, hogy vegyek be még egy Advilt, mert »az majd biztosan segít«. Nem fogják fel, hogy ez pont olyan, mintha egy lábtöréses betegnek azt tanácsolnák, hogy sétálja ki magából a törést.”
Pokoljárás minden második nap
Bár a migrénje mostanra már szinte naponta erőt vesz rajta, Tonilyn szerencsésnek érzi magát. Többek között például azért is, mert „csak” 10 éve küzd a betegséggel. „Kezdetben két-három havonta jelentkezett és döntött le a lábamról, de az évek múlásával egyre sűrűbb és egyre erősebb rohamaim lettek. Az orvosom biztos benne, hogy a migrénes rohamok hormonális alapúak: összefüggésben vannak a peteérésemmel és a ciklusommal úgy általában.”
A fiatal nő az elmúlt években minden létező módszert kipróbált, hogy megszabaduljon a fájdalmától. Leginkább a kisfia miatt. Tonilyn ugyanis úgy érzi, a migrén miatt ágyban töltött napok elszakítják őt a gyermekétől. „Az elmúlt tíz évben kizárólag a terhesség segített a migrén ellen, és bár a férjem megnyugtatott, hogy szívesen segít ez ügyben, nem tervezem, hogy mostantól a menopauzáig terhes leszek” – írja Tonilyn, majd hozzáteszi, bár az utóbbi időben sokszor és sokat csalódott, még nem adta fel a reményt, hogy előbb-utóbb megtalálja a megoldást, amely megszabadítja őt a migréntől.
„Vannak napok, mikor a rohamot megelőző gyógyszereim tényleg segítenek, de van olyan is, hogy tök mindegy, beveszem-e a gyógyszert, vagy sem: ennyi erővel Tic-Tacot is szopogathatnék, annyira nem használnak.”
„Ha nem lenne a férjem…”
Tonilynt a férje amiben csak lehet, támogatja: gondoskodik a fiukról, bevásárol, takarít és főz, ha feleségét épp migrén gyötri. „Persze nincs az a kapcsolat, amit így vagy úgy ne viselne meg egy ilyen helyzet. A férjem számára azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy a fejem aktuális állapotától függ az, hogy megyünk-e valahova kettesben, és az is, hogy elmehet-e a haverjaival bulizni.”
„Rosszul érzem magam, hogy már nem az a nő vagyok, akit feleségül vett. Higgyétek el, miközben sírni sem tudok a fejfájástól, van időm gondolkodni. Ilyenkor elhitetem magammal, hogy egy csődtömeg vagyok: anyaként és feleségként egyaránt” – vallja be Tonilyn, aki a legrosszabb pillanataiban azokba a napokba, órákba kapaszkodik, mikor jól van.
„Mulasztottam már el szülinapi bulit, házassági évfordulót, karácsonyi vacsorát a migrénem miatt, de én nem ezekre, hanem azokra a pillanatokra koncentrálok, mikor fájdalommentesen élhetek, és az lehetek, aki vagyok. Ma például tudtam az anyukája lenni a fiamnak. Nevettem a férjemmel, és meg tudtam írni ezt a cikket is. A mai napom arra emlékeztet, aki valójában vagyok, és aki sokkal, de sokkal több a migrénnél.”
Nyitókép: Unsplash/Carolina Heza
