Popper Péter mondja, hogy ha valaki elkezd magával spórolni, akkor megette a fene az életének a minőségét. Nem lehet spórolni! Vagyis rizikót kell vállalni! Igenis fel kell vállalni a kockázatokat!
Az idézet így szól:
„Még sok-sok évvel ezelőtt ebben a teremben meséltem el – de lehet, hogy nem –, de akkor is elmesélem, mert egy makacs nyuszi vagyok, hogy rám nagyon fiatalon, tényleg nagyon sokat hatottak könyvek és filmek az én – úgy mondanám tudományosan – személyiségfejlődésemre.
Egy francia film, amiről ma már semmit nem tudok, csak azt, hogy arról szólt, hogy van egy marha jól kereső banktisztviselő, és annak a családja: feleség, két gyerek, szenilis nagypapa (nyálát csurgatja), lebénult nagynéni. És ő tartja el, ő a tengelye az egész családnak. És akkor jön egy influenzajárvány, és ő is megkapja az influenzát és vele mindent, ami ilyenkor a családfőnek jár: tehát madártejet, limonádét, stb.
Nagyon gondosan ápolják. Meggyógyul, az influenzának már híre s hamva sincs, de köhécsel. És a köhécselése megmarad.
És akkor a végén elmegy – van egy gyerekkori orvos barátja –, és azt mondja:
– Te, mi a fene van velem? Már rég elmúlt az influenzám, és még mindig folyton köhögök!
Az orvos küldi ide, küldi oda vizsgálatra (előre-hátra), és egy délután leülnek, és azt mondja az orvos:
– Nézd, gyerekkori barátok vagyunk. Te egy erős ember vagy! Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van.”
Az idézet folytatását, azaz a történet végét elolvashatod a Diamonds Caféblog posztjában.