nlc.hu
Életmód
A délutáni alvás nem időpocsékolás, meghosszabbítja az életet!

A délutáni alvás nem időpocsékolás, meghosszabbítja az életet!

Gyerekkorunkban utáltuk, most meg bármit odaadnánk a délutáni szunyókálásért. Ha megteheted, iktasd be az ebéd utáni sziesztát, azt is elmondjuk, miért.

Sokan még arra sem érnek rá, hogy rendesen, asztalnál ülve ebédeljenek, akkor hogy lenne idejük a délutáni szunyókálásra? Pedig a szervezet nagyon is igényelné a napközbeni pihenést, nem véletlen, hogy ebéd után mindannyian kicsit kókadtabbá válunk. Ennek csillapítására nem az erős fekete vagy az energiaital a jó megoldás, hanem a rövid délutáni szieszta. Ha hét közben nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust a munkánk miatt, legalább hétvégén ejtőzzünk egy kicsit, miután nyugodtan elfogyasztottuk az ebédünket.

A szieszta nem csak a napot, az életet is meghosszabbítja

Ha nem pihenjük ki magunkat, már a délután közepén fáradtak lehetünk, s ha ki is húzzuk valahogy az esti lefekvésig, teljesítményünk semmilyen téren nem lesz az igazi.

Arról nem is beszélve, hogy amikor álmosak vagyunk, hajlamosak vagyunk többet enni és olyan ételek iránt sóvárogni, amelyek igazi kalóriabombának számítanak.

Egy kis szundikálás hozzásegít ahhoz, hogy jobban összpontosítsunk, kreatívabbak legyünk, és javuljon a memóriánk, de a szellemi teljesítmény mellett a fizikai erőnlétünkre is kedvezően hat, vagyis sokkal hatékonyabbak lehetünk, mint alvás nélkül. (Ezt személyesen is tanúsíthatom – a szerk.)

Neki sajnos nem jön össze a szieszta, de igénye, az lenne rá (Fotó: iStock)

Aki rendszeresen leheveredik egy rövid időre ebéd után, sokat tesz azért, hogy megőrizze fiatalos lendületét és lassítsa az öregedési folyamatokat, vagyis meghosszabbíthatja az életet, és a jobb megjelenéshez is hozzájárulhat a délutáni alvás.

Mivel a szunyókálás segít, hogy egy kis időre kiszakadjunk a mindennapos hajtásból, számottevően csökkenti a stresszt, ami többek között segíthet távol tartani a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, amelyeknek gyakori következménye a szívinfarktus vagy az agyvérzés.

Végül, de cseppet sem utolsósorban az ebéd utáni szieszta jelentősen javítja a hangulatunkat, ami nem szorul különösebb magyarázatra: ha kialvatlan vagy, te is harapósabb vagy a megszokottnál, nem igaz?

Aludni tudni kell!

Ahhoz, hogy a fent említett áldásos hatások érvényesüljenek, a délutáni szundikálásnak nem szabad 20 percnél tovább tartania, ha ugyanis átlépjük ezt az időt, akkor belépnénk a mélyalvás fázisába, amivel könnyen összezavarhatjuk szervezetünk alvás-ébrenlét ritmusát. Egy idő után ehhez hozzá lehet szokni, és magunktól felébredhetünk ennyi alvás után, amíg azonban nem megy automatikusan, érdemes beállítani az ébresztőt.

Ha nem vagyunk gyakorlott délutáni alvók, lehet, hogy eleinte nem jön álom a szemünkre, emiatt azonban nem kell elkeseredni, idővel menni fog. Addig pedig dőljünk hátra, hunyjuk be a szemünket, és eresszük szélnek a gondolatainkat – ez is jobb a semminél, bár igazán pihentetőnek az bizonyul, ha sikerül egy kicsit szunyókálnunk.

Kávé vagy alvás? Kávéalvás!

A legjobb, ha délre vagy kora délutánra időzítjük a pihenést, ha ugyanis túl későn kerítünk rá sort, szintén megzavarhatjuk szervezetünk természetes alvási ritmusát, megnehezítve az éjszakai elalvást. Elsőre talán furcsán hangzik, a hozzáértők mégis azt javasolják, hogy röviddel a szundikálás előtt igyunk egy kávét. Ezt azzal magyarázzák, hogy a testünknek körülbelül 20-30 percre van szüksége ahhoz, hogy reagáljon a koffein élénkítő hatására, így könnyebben megy az ébredés a szendergésből, és még energikusabbnak érezhetjük magunkat a pihenés után.

Érdemes kísérletezgetni, hogy megtaláljuk a számunkra legpihentetőbb testhelyzetet: ha otthon tör ránk az álmosság, legjobb, ha elheveredünk a kanapén vagy az ágyon. Egyes munkahelyeken – sajnos hazánktól távol – már pihenőszobákat is kialakítottak azért, hogy a dolgozók ebéd után relaxálhassanak kicsit, de a vezetőség azt sem veszi zokon, ha az alkalmazottak az asztalukra dőlve ejtőznek egy keveset.

Ébredés után érdemes átmozgatni a tagjainkat, így felpezsdíthetjük a vérkeringésünket – ez különösen fontos akkor, ha úgy érezzük, hogy fáradtabbak lettünk, mint a szundikálás előtt voltunk, ez ugyanis azt jelenti, hogy túlzottan leesett a vérnyomásunk, amíg az igazak álmát aludtuk. Végezzünk pár nyújtógyakorlatot vagy igyunk egy nagy pohár hideg vizet citrommal, és fittebbek leszünk, mint gondolnánk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top