nlc.hu
Életmód
Eláruljuk, hány órakor kell enni, ha fogyni akarsz

Eláruljuk, hány órakor kell enni, ha fogyni akarsz

Egy új tanulmány szerint, ha fogyni akarsz, épp olyan fontos, hogy mikor eszel, mint az, hogy mit.

A napi ritmus befolyásolja a fogyás mértékét a kutatók szerint. Az, hogy egy nap mikor alszol, mennyit vagy ébren, hogyan változik a testhőmérsékleted, mikor van a legtöbb és legkevesebb energiád, mind tényező abban, hogy milyen sikeres lesz a fogyókúra. Ennek alapján végezték a Pennington Biomedical Research Center kutatói azt a kísérletet, melyben megnézték, milyen időpontokban kell enni ahhoz, hogy a leghatékonyabb legyen a fogyás.

Az eredmények szerint a siker kulcsa az, ha egy nap háromszor eszünk és ezt a napi ritmusunkkal szinkronizáljuk úgy, hogy korábban esszük meg az utolsó étkezést. Az idén júliusban publikált tanulmányban leírták, hogy a korábbra hozott étkezés azért hatékony, mert csökkenti az étvágyat, elmaradnak a falásrohamok, így kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, ráadásul még az anyagcsere is felgyorsul tőle.

A kutatók javaslata szerint az a leghatásosabb, ha délután kettőkor eszünk utoljára.

Utána pedig reggel nyolcig jöhet a böjt. Bár azt írják, ettől kevésbé leszünk éhesek, de egyelőre elképzelhetetlen számomra, hogy ne éheznék, ha kettő után már semmit nem eszem. Állítólag a titok abban rejlik, hogy tartalmas reggelit kell enni, utána ebédre és délután kettőkor már csak valami nagyon könnyű étel után nyúlni. Ettől elmúlik az éhségérzet, és fogyni fogunk, mint az álom.

fogyás időpont kutatás

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Brooke Lark)

A kísérlet során hét túlsúlyos férfinak és négy nőnek írták elő első körben azt, hogy az étkezéseket reggel nyolckor, délután kettőkor és este nyolckor tartsák négy napig, utána pedig a következő négy napban reggel nyolckor, délelőtt 11-kor és délután kettőkor kellett enniük. Az ételeket is a kutatók adták, és elég kalóriát tartalmaztak egy kiegyensúlyozott fogyókúrás étrendhez. Semmi mást nem ehettek és ihattak a résztvevők mellette, amiben kalória lett volna. Az eredményekből pedig kiderült, hogy amikor korábbi időpontra hozták az utolsó étkezést, csökkent az éhségért felelős hormon szintje, és jobban tele érezték magukat az alanyok, mint amikor este még ettek valamit.

Egy próbát megér, hogy délután kettőkor együk meg a vacsorát, hátha tényleg segít a fogyásban. De azért éhezni nem szabad, úgyhogy ne erőltesd, ha úgy érzed, ki akarod fosztani a hűtőt, és lerágod a saját lábad, annyira üres a gyomrod este hat felé. Ilyenkor jobb enni egy könnyű vacsorát, mint szédelegni az éhségtől.

Fogyókúrák és diéták

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top