Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Ha elég menő vagy, akkor megvédenek, hiába vagy szexuális ragadozó

Az igazságos világba vetett hit miatt. Ezt pedig az áldozatok sínylik meg.

Nem tudom, láttátok-e A kölcsönkért kastély című filmet. Ebben van egy jelenet, amiben a nagyszerű Kabos Gyula felteszi a kérdést, hogyan szerzi vissza a pénzét, ha az illetőre, akinek kölcsönadta, „ráesik az utcán sétálgatva egy balkon”. Ezen a jeleneten (is) sokat nevettem, mert nyilván viccnek szánták, hiszen honnan is tudhatná bárki előre, hogy ha kiteszi a lábát otthonról, történnik-e vele valami tragédia.

És ez a jelenet jutott eszembe, csak egyáltalán nem vicces kontextusban akkor is, amikor a Netflix új dokumentumfilmjét, a Roll Red Rollt néztem. Ugyanis vérfagyasztó volt látni és hallani, hogy felnőttek és tinédzserek egyaránt egy fiatal lányt hibáztattak azért, amiért egy házibuliban megerőszakolták. „Minek ment oda?” „Miért ment el két fiatal sráccal?” „Tudhatta volna, hogy ha így öltözik, abból baj lehet!” Ilyen és ezekhez hasonló mondatok hangzanak el a filmben, sokan semmi szimpátiát nem éreznek az áldozat iránt. De ennek is van pszichológiailag megmagyarázható oka, amire majd ki fogok térni.

A Roll Red Roll már az első percben félelmetes. Hallunk egy videórészletet, amiben fiatal srácok nevetnek azon, hogy egy lányt megerőszakoltak. „Most már jól szét van b…va”, „Már hulla tutira” – hangzanak az eszméletlen mondatok ordító röhögések közben. Ezzel párhuzamosan látjuk az ismeretlen lány sms-eit, amit barátainak küld, miután meglátta a közösségi oldalakon a róla kitett képeket, miközben semmire nem emlékszik.

A történet nem mai, még jóval a #metoo előtt történt, 2012-ben, egy olyan amerikai kisvárosban, Steubenville-ben, ahol, az Egyesült Államokban egyáltalán nem szokatlan módon, a helyiek mindene az amerikai futball. A 16 éves lány egy buli utáni reggel arra ébredt, hogy deréktól lefelé meztelen, nincs meg a telefonja sem, és nem emlékszik semmire az előző estéből. Mivel azt tudni lehetett, kikkel volt a buliban, és kik vonultak el vele egy szobába, a helyi rendőrség nyomozást indított a helyi középiskola két sztárfutballistája, Trent Mays és Ma’lik Richmond ellen.

A lányt és családját kevesen támogatták ekkor. Mindenki azon morgott, hogy a két sztárt meghurcolják, „biztosan a lány is akarta a gruppent” – így szólt a helyi közvélekedés, vagy úgy, hogy „az ilyesmi megesik, még gyerekek”, netán úgy, hogy tulajdonképpen hírnevet akar magának a kislány (ez már csak azért is ellentmondásos, mert a lány és a család mindent megtettek azért, hogy a neve sehol se szerepeljen, még a dokumentumfilmben sem ismerhetjük meg), vagy bosszút akar állni a fiúkon valamiért. E hozzáállás miatt egy valódi bűnügyekről blogoló író fogta magát, és nyomozásba kezdett. Nem kellett sokat kutakodnia, a fiatalok közösségi oldalán szinte percről-percre nyomon követhetők voltak az események, melyeket videókkal és fényképekkel illusztráltak. „Semmi együttérzés nincs bennem az ilyen ribancok iránt” – írta több fiú, miközben a láthatóan magatehetetlen és szinte eszméletlen áldozatot fotózták.

A blogger ezekből a tweetekből csinált egy összeállítást, azt publikálta oldalán. Arra legvadabb álmában sem gondolt, hogy ezután halálos fenyegetéseket kap majd. Még a helyi rádió bemondója is pellengérre állította, naponta elmondva a műsorában, hogy a lány minden bizonnyal csak nem akarta elmondani a szüleinek, hogy szexelt, ezért keveri bajba a két fiút.

Az aranyifjak védelmét és az áldozat lejáratását megelégelve nem kisebb csoport, mint az Anonymous avatkozott be ezután a történtekbe. A hackerek feltörték a focicsapat oldalát, és figyelmeztetésük mellett nyilvánosságra hozták a videót, amiben a buliban részt vevő fiúk a fent már említett ocsmányságokon nevetnek. De sokaknak ez sem volt elég. A film egyik leghátborzongatóbb jelenete az, amikor a játékosok edzője, egy 60 év körüli férfi sem érti, vagy nem akarja érteni, hogy mi is a nemi erőszak, és nem hajlandó felfüggeszteni a két játékost.

Fotó: Netflix

A diákszövetségek és a futballcsapatok – az aranytojást tojó tyúkok

Az Egyesült Államokban köztudott, hogy az amerikai foci és a diákszövetségek hozzák a legtöbb pénzt az egyetemi (illetve a futball esetében már a gimnáziumi) konyhára. És nemcsak pénzt, de összetartó erőt is jelentenek, közös dicsőséget, valahova tartozást. Éppen ezért, sajnos, a vezetés mindent megtesz azért, hogy a szereplőket, az „aranytojást tojó tyúkokat” megvédje.

Annie E. Clark a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetem hallgatója volt, amikor egy barátnője bevallotta neki, hogy megerőszakolták az egyik diákszövetség beavató buliján. Clark maga is áldozat volt, ezért tudta, hogy nehezen segíthet. A lányok szégyellték magukat, és hiába keresték, nem találták, hogy mi az eljárás ilyen esetekben – vagyis amikor korábban történt erőszak, és nem ment azonnal kórházba az áldozat–, mit diktál ezekben a helyzetekben az egyetem szabályzata.

– Miért vagy itt? – kérdezte tőlem az egyetemi adminisztrátor.
– Szeretném bejelenteni, hogy mi történt velem, és szükségem lenne tanácsadásra is. Megerőszakoltak – válaszoltam.
– Nos, a nemi erőszak olyan, mint a foci. Ha játékosként visszagondolsz a meccsre, Annie… van bármi, amit másképp csináltál volna? – kérdezett vissza az adminisztrátor, majd átnyújtott egy többoldalas kérdőívet, amelyet ki kellett töltenem az »állítólagos« megerőszakolásomról

– mesélte Annie egy későbbi dokumentumfilmben.

Clark segítség híján saját kezébe vette az ügyet, felhívást tett közzé nőknek és férfiaknak, akik abúzus áldozatai lettek egyetemi campuson. Az eredmény sokkoló volt. Szinte mindenhol az áldozathibáztatás volt az első, amibe az elszenvedő ütközött. Azokat, akik előálltak bántalmazásuk történetével, sokszor ribancnak, férfiak esetében melegnek vagy hazugnak titulálták, kiváltképp akkor, ha a megvádolt személy a közösség népszerű tagja volt.

Clarkék történetéről és kezdeményezéséről a The Hunting Ground (A vadászterep) címmel dokumentumfilm is készült, amit a 2015-ös Sundance Filmfesztiválon és a CNN-en is bemutattak.

A produkcióban a készítők elsősorban arra igyekeznek rávilágítani, hogy az egyetemek azért nem veszik elég komolyan vagy tusolják el az ügyeket, mert nem akarnak rontani a statisztikájukon vagy a hírnevükön. Félnek tőle, hogy a potenciális tehetős támogatók elfordulnak tőlük, ha megtudják, hogy ilyen incidensek előfordulhatnak.

A Campus Safety statisztikái pedig eléggé elkeserítőek. Eszerint

  • a nők 20-25 százalékát éri nemi erőszak vagy nemierőszak-kísérlet a campuson töltött ideje alatt;
  • legalább a felük nem fog senkinek sem szólni arról, mi történt vele;
  • az elszenvedők 80 százaléka 30 év alatti;
  • a diákszövetségek bentlakásos otthonaiban lakók háromszor akkora eséllyel esnek áldozatul, mint azok, akik a campus területén kívül laknak;
  • a nemi erőszak elszenvedőinek 30 százaléka öngyilkosságot kísérelt meg a történtek után.

Az ellenkezője is megtörténhet

Nyilvánvalóan kevés dolog árthat jobban egy nemes ügynek, mint ha valaki nyereségvágyból vagy valóban a hírnévszerzés céljával visszaél vele. Ez történt Brian Banks futballista esetében is, akit 2002-ben vettek őrizetbe Wanetta Gibson megerőszakolásáért.

A fiatal srác 41 éves börtönbüntetéssel nézett szembe, és bár váltig állította, hogy ártatlan, belement a vádalkuba, mert félt ennyi évet a rácsok mögött tölteni. Az alku öt év letöltendő és öt év felfüggesztett börtönbüntetésről szólt, és Banks nemierőszak-elkövetőként bekerült az országos bűnügyi nyilvántartásba is. Eközben a nő és anyja az iskolától is súlyos pénzeket követelt (és kapott is), amiért az nem teremtett egészséges és biztonságos légkört a gyereknek.

Banks már letöltötte a büntetését, és szabadlábon volt, amikor vádlója megkereste a Facebookon, találkozóra hívta, majd elnézést kért, és elmondta, hogy azért találták ki a történetet az anyjával, mert pénzhez akartak jutni. A férfi felvette a beszélgetést, és ennek nyomán utólagosan rehabilitálták, ám azt az öt évet és a meghurcolást már senki és semmi sem másíthatta meg.

Ezek az esetek azonban inkább a szabályt erősítő kivételek. Az ügyek többségében valóban erőszak történt, sokan mégis az elszenvedőt hibáztatják még mindig. Pszichológusok szerint ennek az oka az úgynevezett „igazságos világba vetett hitünk”, vagyis: szeretnénk elhinni, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig megkapja méltó büntetését.

Ezért vagyunk hajlamosak azt gondolni,  hogy „biztosan tett valamit, amiért megérdemelte azt, ami vele történt”. Ez növeli a biztonságérzetünket, mert így azt hisszük, minden esetben befolyásolhatjuk a világ történéseit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top