Nyugdíjasok, akik vettek egy falut, hogy együtt tölthessék a hátralévő életüket

Bagaméri Viki | 2019. Szeptember 13.
Képzeld el, hogy innentől kezdve egész életedben a barátaiddal együtt élsz, és szorgoskodsz, de csak pont annyit, amennyihez kedved van.

Beleszeretett néhány spanyol nyugdíjas egy 50 éve lakatlan, galíciai falucskába, összedobták rá a pénzt, és megvásárolták, hogy maguk mögött hagyva a nyüzsgő, városi életet, együtt öregedhessenek meg, békében és jó társaságban. Tisztára mesébe illő kezdés, és a folytatás sem lesz rosszabb.

Az elmagányosodás biztosan nem fenyegeti őket (Fotó: iStock)

Nálunk talán szokatlanul hangzik, Spanyolországban azonban egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy eladásra kínáljanak komplett falvakat, amelyekben egy jó ideje már egy lélek sem lakik. Ráadásul az áruk sem nevezhető csillagászatinak, a szóban forgó nyugdíjasok 140.000 euróért jutottatok hozzá új pátriájukhoz, aminek megvásárolásához elég volt pár kisebb lakást eladniuk.

A 60 felettiek társasága jó ideje tervezgette, hogy nyugdíjas éveiket együtt töltik majd, az álmodozást pedig tettek követték, és nyélbe ütötték az üzletet. Mindennapjaikat ezentúl nem láblógatással fogják tölteni, hanem azzal, hogy újra élettel töltsék meg a falucskát – ezt szerződésben is rögzítették az adásvételnél. A tervük az, hogy felvirágoztassák a helyi kis farmokat, és megszépítsék az elhagyott lakóépületeket, annak reményében, hogy az újabb beköltözőknek is vonzóvá teszik, hiszen igazán méltatlan lenne ehhez a szép helyhez, hogy a feledés homályába vesszen.

Spanyolországhoz hasonlóan Olaszországban is szép számmal akadnak elhagyatott vidékek, és csak arra várnak, hogy valaki végre fantáziát lásson bennük, megmentse őket az enyészettől.

Bevett szokás például, hogy jelképes, egy eurós összegért adjanak oda egy-egy házat azoknak, akik vállalják, hogy meghatározott időn belül felújítják az ingatlant, és nem is költöznek el onnan.

Ha kíváncsi vagy arra, hol kínálnak épp egy eurós házakat, itt körül tudsz nézni.

Az egyik ilyen, a Szardínia szigetén található apró bányaváros, Fluminimaggiore reménybeli újjászületéséről a Greenme olasz lap számolt be. A városka újdonsült polgármestere álmodta meg a Happy Village nevű kezdeményezést, aminek célja, hogy a környékre csábítsák Európa más országaiból azokat a nyugdíjasokat, akik idősebb korukban is nyitottak a változásra és szívesen kipróbálnának valami újat. Marco Corrias, akit tavaly nyáron választottak a város élére, már ősszel előrukkolt az elképzeléseivel. Fontos hangsúlyozni, hogy az üzleti érdekeknél jóval lényegesebbnek tartják azt, hogy új lakók érkezzenek a városba, és ismét pezsgő közösségi élet alakuljon ki.

Ez itt Fluminimaggioréban van, tárt karokkal várják a betelepülőket (Fotó: iStock)

Egy olyan „nyugdíjasfalu” létrehozása lebeg a szeme előtt, ahol minden adott lenne, amire a 65 év felettieknek szükségük van: a szemet gyönyörködtető környezet mellett 24 órás orvosi felügyelet is működne, így nem kell attól tartani, hogy a „világ végén” ellátás nélkül maradnak, akik megbetegszenek. A Szardínia déli részén található Fluminimaggiore egyelőre 3016 lelket számlál, ha azonban a városvezető elképzelései megvalósulnak, minden bizonnyal gyarapodni fog a létszám.

Ez azonban nem volt mindig így, régebben a környék termékeny bányavidéknek számított, amikor azonban ez az iparág hanyatlásnak indult, az itt élők is kereket oldottak: hiába a mesébe illő környezet, megélhetés híján nem maradt más választásuk. Fluminimaggiorében rengeteg a zöld terület, karnyújtásnyira található a tenger, a termőföldeket pedig kis patakok szelik át. Turisztikai látványosságokból sincs hiány, a közelben fekszenek Antas romjai és Portixeddu partjaihoz sem kell sokat utazni.

Az Olaszországban is rendhagyónak számító ötlet nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében, főleg azért, mert a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság jegyében készülnek a tervek. „Igazán boldoggá tesz a pozitív fogadtatás, bízom benne, hogy a megvalósítás sem ütközik majd akadályokba. Ahhoz, hogy tető alá hozzuk az elképzeléseinket, nagy szükség lesz a helybéliek segítségére és intelligenciájára is, amiből nincs hiány” – írta Facebook-oldalán a polgármester, Marco Corrias, aki hozzátette azt is, hogy még sok a megválaszolatlan kérdés, szerinte azonban jó úton járnak a helyiek összefogásának köszönhetően.

Exit mobile version