„A nők is lehetnek sikeresek a technológiában, és a férfiak is a divatban”

„Az ADHD-val érintett gyerekre úgy tekintsünk, mintha allergiás lenne!”

Alighanem kevesen ismerik Magyarországon az Andela nevét, holott a cégről a bevezetőben olvasható összehasonlítást nem ők terjesztik magukról, hanem a CNN hivatkozott így a New York-i székhelyű vállalatra. Az Andela még 2014-ben indult, kiszervezett IT-fejlesztésekkel foglalkozik, magyarul tehetséges programozókat, fejlesztőket alkalmaz, akiket olyan nagy cégekhez közvetít ki dolgozni, főleg távmunkában, mint például a BBC, a Viacom vagy a felhőszolgáltatásban utazó Cloudflare.

Múlt héten pedig Budapesten járt a cég egyik alapítója, Christina Sass, akivel a Prezi jóvoltából leülhettünk egy rövid beszélgetésre, hogy megtudjuk, mit jelent ez a tagadhatatlanul hangzatos mondat, és mi a véleménye a nők helyzetéről az IT-szektorban.

Egyből lecsapok: mit jelent az, hogy az Andelához nehezebb bejutni, mint a Harvardra?

Ez onnan ered, hogy bár mi is ugyanazon az IT-piacon dolgozunk, mint mindenki más, a mi megközelítésünk egy kicsit eltérő a többiekétől. Emiatt pedig rengetegen jelentkeznek hozzánk, már több mint százezer fiatal fejlesztőnél tartunk. Vagyis minden évben óriási a túljelentkezés, volt olyan évünk, amikor az összes jelentkezőnek csak a 0,7 százalékát vettük fel. Nem azért, mert ne feleltek volna meg, egyszerűen csak ennyi nyitott helyünk volt.

Nagyon nehéz a felvételi?

Valójában nem a szakmai tapasztalatokra utazunk, mivel van saját képzési programunk is, ráadásul ha csak a kipróbált veterán szakembereket keresnénk, nem jönne ilyen sok érdeklődő. Amikor viszont fiatal, pályakezdő programozót keresünk, elsősorban nem a munkatapasztalatokat vagy a képzettségeket nézzük, hanem a jól érvelő, jó problémamegoldó képességű emberekre vadászunk. Úgy is mondhatnám: nagyon könnyű jelentkezni, nagyon nehéz bekerülni.

Christina Sass (Fotó: Andela)

Az említettek mellett mire figyelnek a jelentkezők kiválasztásánál?

Természetesen szükség van technológiai tudásra, de ezen a téren megelégszünk alapszintű ismeretekkel. Emellett azonban óriási hangsúlyt helyezünk az úgynevezett „soft skillekre”, vagyis a társas és érzelmi intelligenciára, együttműködési képességre, csapatmunkára. Odafigyelünk a technológia világán kívüli készségekre, amelyek jó problémamegoldó képességekre utalnak.

Melyek ezek?

Például ha valaki több nyelven beszél, ha játszik valamilyen hangszeren, vagy ha nem is versenyszerűen, de aktívan sportol. Emellett olyanokat keresünk, akik igénylik a gyakori visszajelzést, és hajlandóak is azt azonnal alkalmazni.

Érdekes megközelítés, mivel az IT-szakemberekkel kapcsolatos sztereotípiák szerint nem feltétlenül ők a leginkább társasági emberek egy cégnél.

Úgy látom, hogy ez valóban sztereotípia, ráadásul olyan, amit a tapasztalataim egyáltalán nem támasztanak alá. Rengeteg kiváló szoftverfejlesztőt ismerek, aki tanácsadóként is remekül helyt tud állni. A megfelelő kommunikáció és empátia azért is fontos, mert fejlesztőként valaki másnak a „gyerekét” kell a „világra hozni”, az pedig a szakemberek feladata, hogy félretegyék a saját egójukat, és a kliensek legapróbb rezdüléseiből olvasva fel tudják ismerni az igényeiket. A nálunk dolgozó fejlesztőktől elvárom, hogy ha például egy új funkciót mutatnak be, akkor legyenek felkészülve a reakciókra, a kritikákra, és ne vegyék személyes sértésnek, ha az ügyfélnek valami nem tetszik.

A TechCrunch egyik cikkében azt írta az Andeláról, hogy minden fejlesztő hat hónapos továbbképzést, valamint szállást és ellátást is kap. Miért van szükség ilyen hosszú képzésre? Nem lenne egyszerűbb egyből tapasztalt szakembereket felvenni?

Természetesen ez egyszerűbb lenne, azonban Nigériában, ahol 2014-ben először elkezdtünk dolgozni, nem igazán voltak képzett IT-szakemberek. Ami pedig a szállást illeti, úgy láttuk, hogy – főleg eleinte – nagyon hasznos, ha a fejlesztők egymáshoz közel élhetnek, mert így nagyon sokat tanulhatnak egymástól, miközben saját magukat is jobban megismerhetik. Emellett pedig a helyszín adottságai miatt is ez bizonyult a legjobb megoldásnak. Nigéria fővárosában, Lagosban ugyanis nem nehéz naponta akár három-négy órát is üldögélni a forgalmi dugóban, ami nagyon rontja a termelékenységet. Ezért jó ötletnek tűnt, hogy saját campust alakítsunk ki, és segítsük a fiatal szakembereket abban, hogy a saját lábukra tudjanak állni. Egyébként ma már ezt nem csináljuk ennyire intenzíven.

Alapító társaival mind a négyen amerikaiak, miért esett a választásuk az afrikai országokra?

Amikor indultunk, annyit tudtunk, hogy csak az Egyesült Államokban több mint egymillió betöltetlen állás várja a fejlesztőket. Afrikában pedig megláttuk a kiaknázatlan lehetőségeket: 2014 környékén éppen óriási techrobbanás zajlott a kontinensen, és azóta több mint 400 technológiai központ jött létre olyan nagyvárosokban, mint Lagos, Nairobi, Kairó vagy Kampala. Ha alapvetésként gondolunk arra, hogy a zsenialitás egyenlően oszlik el az emberek között, már csak a lakosság elképesztő mérete miatt is rengeteg jó agyú embernek kell lennie Afrikában is. Ezt a hipotézist akartuk igazolni azzal, hogy Lagosban kezdtünk dolgozni. Már az első időkben is több ezren jelentkeztek, és közülük sokan túlképzettek voltak.

Hogy kell elképzelni az Andelához való jelentkezést? Állandóan várják az újakat, vagy minden évben van egy „felvételi időszak”, mint egy egyetemen, vagy a sportligák draftjaihoz hasonlóan?

A munkavállalók részéről állandó az érdeklődés. Akinek esetleg valami hiányzik ahhoz, hogy megfelelő jelölt legyen, annak adunk egy útmutatót, illetve rengeteg ingyenes tananyagot tölthetnek le a weboldalunkról, ha pedig megszerzik a hiányzó képzettségeket, készségeket, jöhetnek. Egyébként állandóan keressük a tehetséges szakembereket, sőt ma már nemcsak teljesen kezdőket, hanem középszintű és tapasztalt veteránokat is közvetítünk ki az ügyfeleinkhez.

Fotó: Andela

Meséljen egy kicsit az afrikai IT-szektorról! A magyarországi állapotok nagyjából úgy írhatók le, hogy egyrészt óriási az igény a képzett fejlesztőkre, programozókra, ugyanakkor már elmúltak azok az idők, amikor egy fejlesztő kiemelkedő kezdőfizetést kaphat. Mennyire hasonló vagy eltérő a helyzet az afrikai országokban?

Afrika egy nagyon izgalmas időszakon megy éppen át, amiről a világ más részein nem nagyon értesülnek, sőt elképesztő, hogy mennyire nincsenek képben a technológiai helyzettel kapcsolatban. Gyakran tartok előadásokat, prezentációkat, ilyenkor pedig általában egy maszáj törzsfőnök jellegzetes fotójával indítok, tudja, jellegzetes piros ruhában, törzsi ékszerekkel. Körülbelül ez az, amire a legtöbben asszociálnak, ha Afrikáról van szó, azt viszont már nem tudják, hogy a maszájoknál elképesztően népszerűek a telefonos pénzügyi alkalmazások. Hihetetlen mértékben használják őket, szinte minden fizetést telefonon keresztül oldanak meg. Lenyűgöző, hogy a kontinens országaiban mennyire elterjedt ez a technológia – és hogy ezt mennyire nem tudják máshol. Úgy érzem, az afrikai tech- és IT-szektor rengeteg dolgot taníthat a világnak. Rengeteg számítógép-kezelői, számítástechnikai programot indítottak, és az egyetemeken, főiskolákon is egyre többen érdeklődnek az informatika iránt. Tény, hogy ezek az egyetemek nem a világ élvonalát jelentik, ha a technológiáról van szó, de ez ugyanígy elmondható más felsőoktatási intézményekről is, amelyek más kontinenseken találhatóak.

Napjainkban egyre többen dolgoznak távmunkában, és egyre nagyobb a szabadúszók aránya a munkaerőpiacon. Az Andela üzleti modelljének az alapját pedig éppen ez adja, nem igaz?

„A mai fiataloknak már nem lehet hazudni” – hogyan reagál a szépségipar a technológiára?

A technológiai pályákon dolgozók a távmunka élharcosai. Ez ránk is igaz, a fejlesztőink nagy része távmunkában dolgozik, mégis bejárnak mindennap az irodába is. Persze ez azért is szükséges, mert Lagosban nem mindenhol akad megbízható internetcsatlakozás. Ettől függetlenül nagyon hiszünk a kiszervezett működési modellben, ami óriási előny tud lenni, ha a munkavállalók ráéreznek a dologra. Fontos, hogy a távmunka nem azt jelenti, hogy csak úgy, bárhonnan dolgozik az ember: szükség van speciális ismeretekre is, és be kell tartani a távmunka világának a szabályait.

Milyen ismeretek ezek, mondana pár példát?

Egyszerű dolgokra gondoljon. Például ha egy videohívásban veszünk részt, akkor gondoljunk arra, hogy van-e valamilyen zavaró fényforrás a hátunk mögött. De az is lényeges, hogy ne a képernyőre meredjünk, hanem a kamerába nézzünk, hiszen a vonal túloldalán ülők akkor fogják azt látni, hogy szemkontaktusban vagyunk. Emellett pedig fontos elsajátítani olyan szoftverek vagy applikációk használatát, mint például a Slack, ahol munka közben egymással tarthatjuk a kapcsolatot.

Szintén a TechCrunch számolt be róla, hogy míg több amerikai IT-mogul dicsérte az Andelát, addig több afrikai helyi vállalkozó arra panaszkodott, hogy a fejlesztők elszipkázásával valójában lassítják a kontinens techiparát, mivel így a helyi techökoszisztémák nem tudnak megfelelő ütemben fejlődni.

A helyi cégek ellenállnak, mert a mi fejlesztőink a helyi piacra nagyon drágák lennének, ennyiben jogos a kritika. Azonban mi a hosszú távot tartjuk szem előtt, ebből a szempontból pedig az a célunk, hogy tapasztalt, magasan képzett informatikusokkal turbózzuk fel a helyi techszektorokat. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, szerintünk először arra van szükség, hogy ne a helyi piacra dolgozzanak, hanem a világ legmodernebb nagyvállalatainál, hogy azok világát, működését megismerve később már saját erejükből tudjanak vállalkozásokat indítani a szülővárosaikban. Félreértés ne essék, nem az MIT-t szeretnénk felépíteni Lagosban, egyszerűen azt gondoljuk, hogy az ottani szakemberek számára nagyon jó lehetőség, ha otthon élhetnek, de közben olyan helyekre utazhatnak, mint a Szilícium-völgy, London vagy San Francisco, mivel így rengeteg ismeretet szedhetnek össze, építhetik a kapcsolati hálójukat, ezzel pedig hosszútávon épp a hazai IT-szektornak hajthatnak hasznot.

Fotó: iStock

Nem a helyi piacokra dolgoznak, de gondolom, ez nem azt jelenti, hogy semmiféle kapcsolatuk nincs a helyiekkel.

Ez így van, támogatjuk a helyi piacokat és közösségeket, rengeteg helyi eseményt, találkozót szervezünk, a különféle érdekcsoportoknak helyet adunk az irodáinkban. Így próbáljuk megváltoztatni az emberek véleményét rólunk.

Beszéljünk a nők helyzetéről az IT-szektorban, sőt ennél tágabban, a természettudományos (S.T.E.M.) pályákon is. Önnek mi a véleménye, milyen helyzetben vannak a nők ezeken a területeken?

„A kistesóm radírokat gyűjt, én appokat fejlesztek” – Egy véletlennek köszönhetően lett fejlesztő a 15 éves magyar lány

Sajnos ezen a téren a nők helyzete nem fejlődik olyan ütemben, ahogy kellene. A mérnöki pályákon világszerte csupán 7 százalék a nők aránya. Az Andelánál 23 százalék, de más munkakörökben több mint 50 százalék. Jaj, nagyon sok mindent szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, de olyan kevés rá az idő! Azt mindenképpen el szeretném elmesélni, hogy a nálunk dolgozó fejlesztőnők minden létező, mérhető kategóriában felveszik a versenyt a férfiakkal, vagy egyenesen túl is szárnyalják őket. Ez pedig jó nekik, és jó a vállalatnak is, ugyanis kimutatták, hogy a leginnovatívabb cégek azok, amelyek egyben a legsokszínűbbek, legbefogadóbbak is. Mi is hiszünk ebben, ahogy abban is, hogy a nők helyzete az afrikai techszektorban el tudja kerülni a Szilícium-völgyből ismert negatív példákat.

Mi a véleménye arról, hogy a lányokat sokszor már az iskolában megpróbálják lebeszélni a tudományos pályákról?

Úgy látom, ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk a világ más-más részein. Ráadásul sajnos több évtizede tartja magát az a tévképzet, hogy a technológiai pálya nem való a nőknek. Szerintem épp ellenkezőleg, például kiváló lehetőség a kisgyerekes szülőknek. Ezért beépítettük a saját történetünkbe ezt a megközelítést is: olyan helyet akartunk létrehozni, ahová a nők szeretnek dolgozni járni.

„Úgy tanulok, hogy nem tanulok” – miért éri meg nőként programozónak menni?

Végeztünk egy kísérletet: az egyik évben kizárólag nőket vettünk fel – természetesen csak megfelelő háttérrel, képzettséggel –, mert kíváncsiak voltunk, ennek milyen hatása lesz. Rengeteget tanultunk már abból is, amikor megláttuk, hogy mennyivel ugrott meg a jelentkező nők száma. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a különböző szinteken is meglegyen a sokszínűség, legyenek nők és legyenek eltérő etnikai hátterű kollégák is. Sajnos úgy látom, hogy globálisan rengeteget beszélnek ugyanerről, de a szavakat nem sok tett követi. Azonban szerintem az elmúlt négy-öt évben elkezdtünk rámutatni a problémákra, például arra, hogy a céges struktúrákban – például a HR-rendszerekben – is kódolva van ez a több évtizedes szexizmus. Fájdalmas felismerések ezek, de szerencsére vannak pozitív példák is. A kockázati tőkebefektetés világában például rendkívül pozitív változások mentek végbe, nem kis részben a #MeToo mozgalomnak köszönhetően. Ma már azonnali és rendkívül komoly következményei vannak a visszaéléseknek, emellett viszont arra is szükség lenne, hogy egyre több nő kezdjen el befektetni a techszektorba, és mi nők elkezdjünk befektetni egymásba.

„A mérnöki pályákon világszerte csupán 7 százalék a nők aránya. Az Andelánál 23 százalék, de más munkakörökben több mint 50 százalék” (Fotó: Andela)

Mit üzenne azoknak a lányoknak, akik érdeklődnek a tudományos vagy technológiai pályák iránt?

Elsősorban azt, hogy röhejes az a gondolat, hogy például a mérnöki pálya nem való a nőknek. Sajnos ez egy nagyon mélyen gyökerező nézet, de úgy gondolom, hogy ma már szerencsére sokkal okosabbak és fejlettebbek vagyunk.

Emellett pedig azt üzenném, hogy ne a bizonyos területeken dolgozó nők számát, hanem az általuk elért eredményeket nézzék. Keressenek maguknak nő mentorokat, akik tudják, hogy milyen nehéz egy-egy területre betörni. Tőlük pedig ne elméleti dolgokat kérdezzenek, hanem konkrét lépéseket, amivel sikereket értek el. Ezenfelül pedig keressenek olyan cégeket, mint az Andela vagy a Prezi, ahol azt mondják: „Igen, mi azt akarjuk, hogy több nő dolgozzon nálunk!” Úgy gondolom, hatalmas hátrányba taszítjuk a gyerekeket, amikor már egészen fiatalon arra tanítjuk őket, hogy a baba csak a kislányok játéka, a gép meg a fiúké.