Életmód

A túlsúlya miatt cikizte a felesége, bosszúból kigyúrta magát

A brit férfi több mint húsz kilót dobott le, miután beleolvasott a felesége naplójába.

Három hónap alatt húsz kilót dobott le egy brit férfi, miután beleolvasott a felesége naplójába, és rájött, hogy a nő gúnyoros verseket írt a túlsúlyáról – írja a Mirror.

Fotó: Unsplash

Earl Stewart teljesen megdöbbent, amikor látta, hogy a neje, Bernie egy versben „haszontalan túlsúlyos papucsnak” titulálja. „Csak azért írtam a verset, hogy jobban érezzem magam” – mondta a nő.

A pár alaposan összeveszett az ügy miatt. „Teljesen megőrült. Hatalmasat veszekedtünk, és bár megpróbáltam megértetni vele, hogy nem azért írtam a verset, hogy megbántsam, éreztem, hogy nagyon rosszul esett neki a dolog” – emlékezett vissza Bernie.

Arra, ami ezután következett, azonban ő sem számított. Earl bevette magát az edzőterembe, és három hónap alatt több mint húsz kilótól szabadult meg. A 49 éves férfi alaposan kigyúrta magát: ma már büszkén mutogatja kockásra edzett hasát.

Látványos átalakulása rendbe tette a kapcsolatukat. „Bevallom, eléggé kiakadtam, amikor elolvastam Bernie versét, de aztán rájöttem, hogy minden okkal történik” – mondta a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top