Életmód

Új kerekesszéket kapott az SMA-beteg Levente

Hamarosan ő is megkapja a Zolgensma kezelést.

Néhány napja új kerekesszéket kapott Levente, az SMA-beteg, enyingi kisfiú – tudta meg a Blikk. A kisgyerek az előző kerekesszékét a súlya miatt nehezebben hajtotta, így az új, mindössze háromkilós eszköz nagy segítséget jelent neki. A család korábban nem tudta megvenni az 595 ezer forint értékű, speciális kerekesszéket, ám most a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által támogatottan csak 66 ezer forintot kellett fizetniük érte.

sma levente

(Fotó: Facebook)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Levinek is összejött a 700 millió forint a Zolgensma kezelésre. Az első vizsgálatok már megtörténtek, és a család két hete karanténban van. Zente után hamarosan Levente is megkapja majd a terápiát, mely reményt ad arra, hogy a jövőben a kisfiúnak egyáltalán nem lesz szüksége kerekesszékre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top