10 dolog, amit az alvásszakértők kitiltanának a hálószobából

Kun Gabi | 2019. November 22.
Az alvászavar már lassan népbetegséggé válik, de nem kell rögtön altatókat bekapkodni, egyszerűbben is tehetünk a pihentető alvásért.

Az egyik nem bír elaludni, csak forgolódik órákat, mire álomba zuhan, a másik felriad az éjszaka közepén és masszív szorongás tör rá a munka miatt, a harmadik pedig lázálmokkal küzd alvás közben, ezért nem bírja soha kialudni magát. Elég csak a közösségi oldalakon tíz percig olvasgatni a posztokat, és máris nyolcféle alvászavarral találkozhatunk az embereknél. Könnyű megoldásnak tűnhet, hogy bogyókat kapkodjunk az alvás segítésére, és valóban, van az inszomniának olyan foka, amikor hatalmas segítség egy jó altató, de azért a gyógyszerek előtt próbáljuk ki azokat a kis változtatásokat, amiket az alvásszakértők javasolnak.

10 dolog, amit ki kell tiltani a hálószobából

Állatok

Érthető, hogy kötődsz a kutyádhoz, macskádhoz, de az állatoknak nincs keresnivalója az ágyadban. Roy Raymann a SleepScore Labs elnöke szerint egy háziállat megzavarhatja az alvást, amikor például felugrik az ágyra, vagy az arcodba nyávog vagy ugat, mert játszani, enni akar. Ha pedig ott alszik melletted, akkor benned lehet alvás közben a félsz, hogy véletlenül ráfekszel, és megsérül, ami szintén nem hagy aludni rendesen.

Tévé

Rossz hír ez azoknak, akik tévézés közben szeretnek elaludni, ugyanis Thanuja Hamilton alvásszakértő szerint a tévé egyrészt a fénye miatt is zavarja az alvást, másrészt pedig az sem tesz jót, hogy belemászik a film tartalma az álmaidba.

Munka

Ez a pont talán egyértelmű a legtöbbeknek, hogy nem szabad munkát vinni az ágyba, mert rendkívül káros az egészségre. Hamilton szerint alvás előtt 30 perccel már mindent ki kell kapcsolni a számítógéptől kezdve a tévééig, hogy meg tudjon nyugodni az elménk. Ne vigyük be az ágyba a holnapi prezentációt papíralapon sem, mert azzal csak kinyitjuk az ajtót a munkahelyi stressznek éjszaka.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Utcai cipők

A szakértő egyértelműen kitiltaná a cipőket a hálóból. Az utcán ki tudja, mi ragad rá a cipő talpára, ha pedig bemész vele a hálóba, ott fog motoszkálni hátul az agyadban, hogy vajon beleléptél-e a kutyakakiba hazafelé, és hogy reggel, amikor kilépsz mezítláb a szőnyegre, mi mindent szedsz össze csupasz lábbal.

Étel

Az evést úgy ahogy van el kell felejteni a hálószobában, már csak azért is, mert egészségtelen, ha közvetlen lefekvés előtt eszel. Hamilton azt javasolja, hogy a pihentető éjszakák érdekében alvás előtt három órával már fejezd be az evést, mert akár jó kis gyomorégésre is ébredhetsz hajnalban, ha tele hassal fekszel le.

Alkohol

Úgy általában az alkohol nem jó ötlet esténként, de ezt már minden felnőtt ember tudja, aki ébredt valaha arra egy buli után, hogy szomjan akar halni, fáj a feje, és kiugrik a szíve a helyéről. A lefekvés előtti italozás azt jelenti, hogy éjjel többször fel fogsz kelni, úgyhogy semmiképpen sem jó ötlet.

Szemét, rendetlenség

A New York-i St. Lawrence Egyetem tanulmánya szerint a rendetlenség a hálószobában általános fáradtsághoz vezet, ezért vigyázni kell a környezetre, amiben alszol. Ne legyen ebben a helyiségben szemét, befejezetlen tapétázás a falon, szanaszét heverő ékszerek, mert belezavar az alvásba.

Hőség

Az sem mindegy, milyen hőmérséklet van a hálóban, mert ha a túl melegre fűtöd, az megakadályozhatja, hogy elérd a mélyalvás fázisát éjszaka. A szakértők azt javasolják, hogy napközben fűtsd rendesen a szobát, de éjszakára vedd le a fűtést, hogy jól aludj. A pizsamád is legyen könnyű, kényelmes anyagból, felejtsd el a termopizsiket, mert csak magadnak ártasz velük.

Kényelmetlen ágy

A jó alváshoz jó matrac, párna és takaró kell. Ezen nem szabad spórolni. Ha nem jól alszol, mindig az első gondolatod az legyen, hogy mennyire kényelmes a matrac és a párna, mert a legtöbb esetben ezek cseréje megoldja az alvásproblémákat.

Gyerekek

A gyerekekkel együtt alvás sajnos nem tesz jót a mély alvásnak. Bár nehéz őket kitiltani a hálószobából, mert hajlamosak az éjszaka közepén észrevétlenül átszivárogni akkor is, ha amúgy este a saját ágyukba raktad le őket, de azért érdemes némi erőfeszítést tenni, hogy valahogy maradjanak a szobájukban, és jusson neked is igazi, pihentető alvás éjjelente.

Exit mobile version