Életmód

Kitűzőt kell viselniük munka közben a menstruáló nőknek Japánban – hatalmas a felháborodás

A japán áruház, ahol a kitűzőket bevezették, a támadások hatására most azt ígéri, átgondolják az „újítást”.

„Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy a kitűzőkkel nem az volt a célunk, hogy privát vagy szenzitívnek minősülő információkat osszunk meg a vásárlókkal” – nyilatkozta a BBCnek a japán áruházlánc, az oszakai Daimaru szóvivője, majd hozzátette, a furcsa újítással csak annyit szerettek volna elérni, hogy a kitűzőt (egyébként önkéntes alapon) viselő munkatárs extra segítséget, vagy ha épp arra van szüksége, hosszabb szüneteket kaphasson. „A célunk alapvetően az volt, hogy javítsunk a dolgozóink munkakörülményein” – magyarázta Higucsi Joko.

A kitűzők egyébként október elején debütáltak a nagyjából 500 alkalmazottat foglalkoztató oszakai áruházban, ám hiába telt el a bevezetés óta több mint egy hónap, sok munkatárs még most sem érti, voltaképp mi szükség volt rájuk. „Volt, aki egész egyszerűen megtagadta a viselését, mások meg azt hitték, a kitűzők a vásárlókat szolgálják azzal, hogy jelzik, ha egy adott munkaerő éppen menstruál” – mondja Higucsi, aki elismeri, a reakciók az újításra finoman szólva is vegyesek voltak.

menstruáció japán kitűző

Kép forrása: WWD Japan

Persze, akadtak, akik már elsőre is megértették a szándékot, és támogatták a kezdeményezést, igaz, ők voltak kevesebben. Emiatt a cég vezetésével egyetértésben most mindenképp átgondoljuk a kitűzős kezdeményezést” – mondta Higucsi, aki kollégáival olyan alternatíván dolgozik, ami a menstruáció tényét csakis és kizárólag a kollégáknak tenné nyilvánvalóvá, a vásárlóknak nem.

Az esettel kapcsolatban Kato Juko, a BBC japán tudósítója elmondta, Japánban a menstruáció nagyon sokáig egyike volt azon tabutémáknak, amelyekről nemhogy a férfiak, de még a nők sem beszéltek nyilvánosan. „Kínos és szégyenteljes dolognak számított erről beszélni” – írja Juko, majd hozzáteszi, nagy részben a közösségi médiumoknak köszönhetően ez most, úgy tűnik, megváltozóban van.

„Hogy csak egy példát mondjak, néhány napja az egyik legnépszerűbb reggeli műsorban is a menstruáció volt a téma: a férfi és a női műsorvezetők arról beszélgettek, hogyan kell erről az érzékeny dologról őszintén és nyitottan beszélgetni a családon belül, és hogyan a barátokkal.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top