Egészség

Emoji segíthet az egyik legősibb tabu lerombolásában

Az új hangulatjel egyelőre csak az egyik okostelefonos operációs rendszer felhasználói számára elérhető, de bizonyára hamar meghódítja a világot.

A menstruáció még napjainkban is komoly tabunak számít, sok ember számára kényelmetlen, kellemetlen erről beszélni. Mostantól azonban picit egyszerűbb lehet a helyzet, ugyanis az Apple iPhone telefonjain és iPad táblagépein futó iOS operációs rendszerének legújabb, 13.2 verziószámú változatában megjelent a vércseppet ábrázoló hangulatjel, azaz emoji – írja a Yahoo. Emellett egyébként 349 további új emoji is bekerült a rendszer frissítésébe, amelyben többek között mozgásukban korlátozott vagy épp gendersemleges emberek is szerepelnek.

Az emojik gyökeresen alakították át az írott kommunikációt (Fotó: iStockphoto)

A Plan International UK nevű jótékonysági szervezet már 2017-ben kampányt indított annak érdekében, hogy a menstruáció valamilyen formában megjelenhessen az emojik között. Rose Caldwell, a szervezet vezetője közleményében azt írta, hogy ez hozzájárulna, hogy a nők és lányok „szabadabban beszélhessenek a menstruációról”. A Plan International UK témában kezdeményezett petícióját közel 55 ezren írták alá. Az emojik bevezetését felügyelő Unicode Consortium azonban elsőre visszadobta a tervezett grafikát. Idén azonban végül elfogadták a vércseppet ábrázoló szimbólumot.

„Ez azonban csak része a megoldásnak – írta közleményében Caldwell. – A menstruációs szegénységet azonban ezzel nem tudjuk megállítani, amíg nem találunk megoldást az olyan problémákra, mint a termékek árazása, az oktatás hiánya, illetve a menstruációval kapcsolatos szégyenérzet.”

Az egyik nagy tisztasági betét gyártója kutatást is végzett a menstruációs szegénységgel kapcsolatban, és arra jutottak, hogy csak az Egyesült Államokban a lányok 20 százaléka kimarad az iskolából a menstruáció napjain, mivel nem tudják megengedni maguknak a tamponok vagy tisztasági betétek beszerzését. Az arány pedig ennek duplája is lehet az USA határain túl.

A helyzetet súlyosbítja, hogy egyes helyeken komoly extra adókat vetnek ki az ilyen termékekre. Öt évvel ezelőtt például az USA 50 államából 40-ben nem a hétköznapi használati cikkekre, hanem a luxustermékekre vonatkozó adókat kellett kifizetni a tamponok és betétek után. A helyzet még súlyosabb a mélyszegénységben élők vagy például börtönbüntetésüket töltők számára, utóbbiak ugyanis még ennél is drágábban juthatnak csak hozzá ezekhez az alapvető higiéniai termékekhez.

„A menstruációval kapcsolatos párbeszéd szinte teljesen hiányzik a közbeszédből, de a politikai vitákból is – mondta a Yahoo Lifestyle-nak nyilatkozva Jennifer Weiss-Wolf, a New York University munkatársa. – Szinte teljes kódolt szótárunk van a menstruáció körülírására, a „nehéz napoktól” kezdve addig a több mint 5000 féle eufemizmusig, amit használunk. Ezek javát a titkolózás, illetve a menstruációval kapcsolatos szégyenérzet miatt használjuk, ez viszont gátat szab a menstruációval kapcsolatos nyílt és konstruktív párbeszédnek.”

A menstruációs emoji megjelenése azért is jelentős, mivel csak az Egyesült Államokban közel százmillióan használnak Apple telefonokat vagy táblagépeket, ez pedig jó alap lehet a fenti célok megvalósulásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top