A kínai férfit már egy hónapja gyakori fejfájás kínozta, sőt rohamai is voltak, ezért fordult a Zhejiang Egyetemi Kórház orvosaihoz. Miután elkészült az MRI, a szakemberek meglepetten látták, hogy galandférgek százai okoztak károsodást az agyában, de találtak élősködőket a tüdejében és a mellkasában is.
A galandféreg lárvája főzés közben elpusztul, így az orvosok arra gyanakodtak, hogy valami rosszul hőkezelt, nem teljesen átfőtt hús okozhatta a fertőzést. Zhu Zhong-fa emlékei szerint evett sertéshúsos hot potot, és nem biztos benne, hogy teljesen átfőtt a hús… Az orvosok szerint ez okozhatta, hogy a férgek bekerültek a szervezetébe.
A hot pot Délkelet-Ázsiai régióban széles körben elterjedt étkezési forma, egyfajta kínai fondü. Lényege, hogy az asztal közepén lábasban rotyogó, forró alaplében mindenki maga főzi meg, majd fogyasztja el a különféle alapanyagokat.
A galandférgek az emberi szervezetbe jutva fejfájást, rohamokat és akár személyiségváltozásokat okozhatnak, sőt súlyos agykárosodást is, ami akár életveszélyes lehet.
Szerencsére az orvosoknak sikerült eltávolítaniuk a férgeket, és Zhu felépült.
(via)
Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Freepik