Még mindig tartja magát a tévhit, hogy egyes szakmákat csak nők vagy csak férfiak űzhetnek mesterfokon, és nagy meglepetést okoz, ha az ellenkező nem tagjai lépnek az adott pályára, sőt mi több, attól sem riadnak vissza, hogy kiemelkedően teljesítsenek.
Cowboynak készült, óvó bácsi lett
Mészáros Bence egy pomázi magánovi közkedvelt óvó bácsija, aki nem arról álmodozott kisfiúként, hogy gyerekekkel foglalkozzon: eredetileg űrhajósnak, tűzoltónak vagy cowboynak készült. Az óvodapedagógus szakot is csak amolyan C-tervként jelölte meg a felvételi lapon, amikor a továbbtanulást tervezgette, az első két helyen két különböző egyetem építészmérnöki kara állt. „Úgy látszik, a sors akarta, hogy ezt a pályát válasszam, mert építészmérnöknek nem vettek fel, így nyílt meg előttem az »óvó bácsiság« kapuja, amin a környezetemben élők is nagyon meglepődtek. A haverok sokat viccelődtek velem, mert nem tudták elképzelni, és furán is hangzott, a legtöbbjük reakciója az volt: »Bence mint óvó bácsi? Na ne már!« A lányok viszont cukinak tartották, hogy óvó bácsi leszek, a szüleim és a nagymamám pedig elfogadták a döntésemet, és mindenben támogattak, amiért nagyon hálás vagyok nekik, nélkülük nem lehetnék ott, ahol most vagyok” – meséli Bence.
Bence, az óvó bácsi és ikertestvére, Ákos, a tűzoltó (Fotó: magánarchívum)
A főiskolás évek meglehetősen nehezen indultak, Bencén kívül csak egyetlen fiú készült óvó bácsinak (akit szintén Bencének hívnak), rajtuk kívül 80 lány járt erre a szakra. „A főiskola nemcsak arra volt jó, hogy az óvodapedagógia alapjait elsajátítsam, hanem arra is, hogy megtanuljak együttműködni a lányokkal, hiszen ez a szakma nem kimondottan férfias. Úgy tekintettem erre, mintha külön gyakorlati tantárgy lenne, amiből a suli végére, azt hiszem, sikerült alaposan felkészülnöm.” Az, hogy Bence férfiként lépett erre a pályára, az álláskeresésnél kifejezetten előnyére vált, pedig akár rosszul is elsülhetett volna a dolog. Miután megszerezte a diplomáját, két állami és egy magánóvodába jelentkezett, ahogy ő mondja, az esélytelenek nyugalmával. Legnagyobb meglepetésére mindhárom helyen tárt karokkal várták volna, végül a magánovit választotta, ami mára a második otthona lett. „Azóta egyre szélesebb körben terjed a hír, hogy itt egy óvó bácsi is dolgozik, így már több helyi óvoda is megpróbált elcsábítani, de nem jártak sikerrel” – meséli.
Az oviban, ahol Bence dolgozik, már senkinek sem meglepő egy óvó bácsi jelenléte, a szülők is elfogadták és megszerették őt. A kezdeti időszakban akadt ugyan egy-két szülő, aki tartott attól, hogy egy férfira bízza a kisgyerekét, de aztán részükről is kialakult a bizalom: Bence bebizonyította, hogy jól helyt tud állni ebben az elnőiesedett szakmában.
Az egyik kedvenc mondásom, amit a kollégákkal a mai napig gyakran emlegetünk, az egyik gyerkőctől származik, és úgy hangzik: »Bence a legjobb óvó néni!« Épp ez a gyermeki őszinteség és vidámság az, amit sok más mellett nagyon szeretek a munkámban.
„A gyerekek is szeretnek velem viccelődni, tudják, hogy én is benne vagyok a bohóckodásban, persze a megfelelő keretek között. Úgy gondolom, hogy a kollégáim közül mindenkivel megtaláltam a közös hangot, szívesen tanulok tőlük, és szerintem én is tanítottam nekik új dolgokat. Persze olykor adódnak helyzetek, amiket én férfiként másként látok, de ez fordítva is igaz.”
Bencét cseppet sem zavarja, hogy férfiaktól nem megszokott munkát végez: „Ritkaságnak számítok ezen a pályán, ami miatt különlegesnek érzem magam. A visszajelzésekből tudom, milyen sokan szeretik, hogy óvó bácsi vagyok, és ez még több önbizalmat ad, igazán felemelő érzés, hogy férfi létemre elismernek óvodapedagógusként. Az ikertestvérem, akivel külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlítunk, az óvoda szomszédságában álló tűzoltóságon dolgozik, vagyis a választott szakmánk az, amiben leginkább különbözünk: ő szuper tűzoltó lett, én pedig óvó bácsi.”
Széllel szemben vitorlázni
Csepregi Panka egy vállalkozást vezet, ahol nem csupán világhírű vitorlákat gyártanak, hanem szörfvitorlákat és hajóponyvákat is készítenek, ez utóbbiakat kifejezetten olimpikonoknak. Mivel kisvállalkozásról van szó, Panka nem „csak” vezető a cégben, hanem kicsit mindenes is. „Két évvel ezelőtt még csak férfi kollégáim voltak, de mostanra a nemek majdnem egyenlő arányban képviseltetik magukat a cégnél. A munkatársaim körében sosem volt baj a tekintélyemmel, pedig nem vagyok az a klasszikus »távolságtartó igazgatónő«, sokkal közelebb áll hozzám a nyílt kommunikáció. A cég ügyfelei viszont férfiak, vitorlákat többnyire ők vásárolnak. Náluk előfordul, hogy ugyanazt a tényt könnyebben fogadják, ha egy férfi kollégámtól hallják, mint tőlem.”
Panka nem rejti véka alá: sokat kellett dolgoznia azért, hogy nőként is elfogadják ezen a pályán. „Folyamatosan küzdenem kell, hiszen az egész vitorlás szakma nagyon férfiasnak számít, teljesen indokolatlanul. Most épp egy szakmai konferencián vagyok Bilbaóban, ahol a részt vevő 350 főnek csak körülbelül a negyede nő. Egy részük profi vitorlázó – van köztük hatszoros földkerülő és olimpiai bajnok is –, mások marketingesek vagy újságírók, akad néhány politikus – a Nemzetközi Vitorlás Szövetség munkatársai vagy világversenyeket rendező tengerparti városok tanácsnokai –, és talán csak egyetlen női cégvezető van itt rajtam kívül. Néhány évvel ezelőtt még nem létezett a saját márkánk, egy nemzetközi brand magyarországi képviseletét láttuk el. Aztán az amerikai céget megvette egy dél-afrikai vállalat, és szó szerint heteken keresztül egyeztettem Skype-on a cég vezetőjével, nem egyszer kőkeményen ütköztetve a nézeteinket.
Volt egy pillanat, amikor rákérdezett, hogy beszélhetne-e inkább a cég tulajdonosával. Amikor szembesítettem vele, hogy én vagyok az, kellett néhány pillanat, hogy magához térjen. Jó esetben túl fiatalnak tartott ehhez, rosszabb esetben nem fért a fejébe, hogy állhat egy nő egy ilyen vállalkozás mögött.
Ezek után, azt hiszem, nem meglepő, hogy végül nem jutottunk közös nevezőre – ez akkor nagyon fájt, de most már úgy látom, hogy fontos lépésnek bizonyult a cég fejlődésében.”
Csepregi Panka (Fotó: magánarchívum)
Panka alapvetően fiús lánynak tartja magát, bár a külseje nem erről árulkodik. „Ez inkább a talpraesettségről, helytállásról szól. Nem nyavalygok, ha csavarhúzót kell ragadnom, de elvárom, hogy előre engedjenek az ajtónál. Ugyanakkor hajón gyűlölöm, ha segíteni akar egy férfi csak azért, mert nő vagyok. Vitorlázni, mármint sportszerűen, nem a csajoskodás miatt jár az ember. Számtalanszor voltam olyan helyzetben, ahol én voltam az egyetlen lány, legyen az sport, munka vagy szórakozás, úgyhogy férfias közegben is önazonos vagyok. Emiatt sokan úgy néznek rám, mint valami ufóra, de van, hogy pusztán azzal aratok elismerést, hogy vitorlázással foglalkozom. Szakmai közegben gyakran előfordul, hogy már ismernek, vagy legalábbis hallottak a cégről, de még így is találkozom felszaladó szemöldökökkel. Nem vitorlázó közegben pedig őszinte döbbenet ül ki az emberek arcára, amit – még ha illetlen is – nagyon mulatságosnak tartok.”
A nehezített pálya ellenére Panka nagyon is szereti a munkáját, és úgy érzi, nagyon sok pluszt kapott attól, hogy cseppet sem hétköznapi feladatokat lát el. „Az egyik pozitívum, hogy nem kell magassarkút hordanom. Na jó, viccelek, az irodában végül is hordhatnék. Nyilván engem is be tudnak darálni a hétköznapok, de amikor – akár csak egy pillanatra is – kitekintek a mókuskerékből, lenyűgöz, hogy azzal foglalkozhatom, ami a szenvedélyem, és nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt.”
Asztalosműhelyből csöppent a szépségszalonba
Babér Balázs eredetileg bútorasztalosként dolgozott, a válság berobbanása után nem sokkal azonban egyre világosabbá vált számára, hogy szakmát kell váltania. Az útja nem vezetett egyenesen a műkörmök világába, mielőtt errefelé vette volna az irányt, tett egy kitérőt masszőrként: „Miután végeztem egy bútorfelméréssel, beugrottam az egyik budapesti szépségszalonba egy barátomhoz, a tulajdonos pedig azonnal lecsapott rám. Azt mondta, hogy pont ilyen masszőrfiúra lenne szüksége, mint amilyen én vagyok, és ezzel el is ültette a bogarat a fülemben. Aludtam rá egyet, majd rábólintottam. Akkor még abban a hitben éltem, hogy lesz vendégköröm, és újra lesz kiszámítható jövedelmem” – emlékszik vissza a kezdetekre Balázs, aki sikerrel ki is járt egy gyógymasszőriskolát.
Babér Balázs (Fotó: magánarchívum)
A masszőrködéshez fűzött remények azonban hamar szertefoszlottak, a nők ugyanis túlzottan szégyenlősek voltak ahhoz, hogy Balázs előtt levetkőzzenek, a férfiak pedig úgy látták jobbnak, ha női masszőr gondjaira bízzák magukat. „Mikor rájöttem, hogy feleslegesen futottam a köröket a masszőrvonalon, úgy döntöttem, hogy műkörmösként próbálok szerencsét. A kezdeti időszak itt sem volt könnyű,
keményen kellett dolgoznom azért, hogy kiépítsem a vendégkörömet, sokan ugyanis bizalmatlanok egy férfi műkörmössel. Sokan el sem hitték, hogy azért ücsörgök a körmösasztalnál, mert ez a szakmám, a legtöbben azt gondolták, hogy csak a páromat kísértem a szépségszalonba
– mondja Balázs, aki már kilenc éve épít és szépít körmöket, mégis meg tudja lepni az új vendégeket azzal, hogy férfiként lépett erre a pályára.
Egy szépségszalonban – leszámítva a fodrászokat – viszonylag ritka, hogy férfiak is a csapat tagjai legyenek, Balázs szerint azonban mindenütt jót tenne a közösségnek, ha mindkét nem képviselői jelen lennének. Az asztalosból lett műkörmös persze nagyon sok előítélettel találkozik: egyesek meg vannak győződve arról, hogy aki férfiként választja ezt a szakmát, csakis a saját neméhez vonzódhat, míg mások éppen hogy nagy nőcsábásznak titulálják. Őt azonban egészen más vezérelte, amikor erre a pályára lépett: „Világéletemben szerettem és tudtam is rajzolni, asztalosként pedig belejöttem az aprólékos, finom kezet igénylő munkákba. Emiatt nem volt számomra kétséges, hogy menni fog a műkörömépítés. Jobban tartottam attól, hogy nehéz lesz hozzászoknom a szépségszalonok nőies, csacsogós közegéhez, hiszen korábban többnyire egyedül, gépek és szerszámok társaságában dolgoztam.” A jelek szerint ezzel a kihívással is sikerült megbirkóznia, vendégeitől ugyanis gyakran kap olyan üzeneteket, amikben nemcsak a szép körmöket, hanem a jó beszélgetést is megköszönik Balázsnak.
„Jobban tartottam attól, hogy nehéz lesz hozzászoknom a szépségszalonok nőies, csacsogós közegéhez” (Fotó: magánarchívum)
Aki rosszban van a GPS-szel
Héjja Ibolya hosszú ideig egymaga alkotta szállítmányozó cégét, aminek most is ő áll az élén, immár férfiakat irányítva. Saját megfogalmazása szerint Ibolya az életben szeret mindent szívvel-lélekkel csinálni: ami nem megy, azt ő nem feladja, hanem inkább abbahagyja. Korábban sem rettent meg attól, hogy éveken át éjszakai műszakban dolgozzon, így sokat edződött a munka terén. „Mindig is fontos volt számomra, hogy el tudjam magamat tartani, ezeket a nem kifejezetten nőies munkákat pedig azért választottam, mert a férfi munkaerőt jobban megfizetik” – meséli a kezdetekről kendőzetlenül, hozzátéve: sosem érezte azt, hogy a férfi kollégák lenéznék, mert mindig kiemelkedően teljesített.
Ha esik, ha fúj, Ibolya lelkesen vezet (Fotó: magánarchívum)
Amikor dolgozni kezdett, a szó szoros értelmében véve kenyérre kellett a pénz, így nem volt ideje – sőt értelme sem – azzal foglalkoznia, hogy nőként többet kell-e letennie az asztalra, hogy elfogadják ebben a meglehetősen férfias szakmában. „Ahogy teltek az évek, egyre többen felfigyeltek rám a piacon, nekem pedig addigra nem számított, hogy ki fogad el, és ki nem. Az biztos, hogy a mai napig különlegesnek találnak, a kiszámíthatatlanságom miatt pedig nehezen tudnak követni, amit kifejezetten élvezek. A hátam mögött hagyott évek során sok vicces szituációban volt részem:
kisteherautóval szállítom az árut, és nagyon sokszor előfordult, hogy amikor szoknyában és tűsarkúban, hosszú vörös hajzuhataggal kiszálltam a teherautóból, megrökönyödve kérdezték, hogy hol van a sofőr. Sokaknak leesett az álluk, mikor megtudták, hogy gond nélkül parkolok akár egy nagy furgonnal is, ilyenkor mindig jókat kuncogtam magamban.
Ibolya a magánéletben kifejezetten nőies, keresve sem lehet rajta fiús vonásokat felfedezni. Emiatt a vártnál is nagyobb meglepetést szokott kelteni választott szakmájával azokban, akik nem tudják, mivel foglalkozik. „A bátorságom miatt sokan felnéztek rám, bár néha talán sajnáltak is, pedig ez utóbbira nem volt semmi okuk. Ennek a munkának köszönhetően rengeteg élettapasztalatra tettem szert, sokat utaztam, és gyönyörű tájakon jártam, nem sok változatosabb munkát tudok elképzelni az enyémnél” – folytatja lelkesen Ibolya, aki vezetés közben gyakran szóváltásba keveredik a GPS-szel: „Kikérem magamnak, hogy ő mondja meg, merre menjek. Mindig morgok is vele: te még a tervezőasztalon sem voltál, amikor én már róttam a kilométereket!” Volt olyan is, hogy egy ismerős több napra csatlakozott hozzá a teherautóba, ezt az utazást Ibolya munkának, a barátja pedig kirándulásnak fogta fel. A fuvaros egyébként kislányként fodrász vagy óvónő szeretett volna lenni, később pedig földrajztanári pályáról álmodozott, de anyagi okok miatt ez nem válhatott valóra – ma viszont, amikor már a nyolcadik járművét koptatja, eszébe sem jut búslakodni ezen.
