nlc.hu
Életmód
Itthon is betett a kínai éttermeknek a koronavírus

Itthon is betett a kínai éttermeknek a koronavírus

Drasztikusan esik a kínai éttermek forgalma Magyarországon is.

„A hazai kínai éttermek forgalma drasztikusan esik” – mondta el a növekedés.hu-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A koronavírus miatt az emberek elővigyázatosságból nem mennek ezekbe a vendéglátóegységekbe. 

kínai étterem étel

(Illusztráció: Getty Images)

A koronavírus a turizmusra is hatással van, egyelőre csak mérsékelten. 

„A február-márciusi időszak a kínai kiutazás esetében általában nem annyira erős, ezért ha néhány hónapos időtávon normalizálódik a helyzet, akkor limitáltak lehetnek a gazdasági károk a szektorban” -” – magyarázta a szakember.

A nyári utazási szezont illetően sok függ attól, hogy  mikor sikerül lokalizálni és megfékezni a koronavírust. Hazánkban ugyanakkor évente csak a vendégéjszakák 4 százalékát teszik ki a kínai beutazások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top