Életmód

Van egy rossz hírünk azoknak, akik napi 10 ezer lépéstől remélik a fogyást

A tudomány szerint abban nem segít.

A Brigham Young University végzett egy kutatást, miután többen állították, hogy napi 10.000–15.000 lépésnyi gyaloglástól fogyni lehet. A kísérletben 120-an vettek részt, mind egyetemi hallgatók, és arra jutottak, hogy nem fogytak tőle (kutatások bizonyítják, hogy az egyetemi hallgatók meghíznak az első évben, ezért választottak súlyproblémákkal küzdő diákokat).

24 héten át három csoportnyi delikvens végezte a kutatást. Az egyik csoport 10 a másik 12 a harmadik pedig 15 ezer lépést tett meg naponta. A teszt alatt mindenki ugyanabból és ugyanannyit evett mint előtte, hiszen ez volt a lényeg: megcáfolni vagy megerősíteni az állítást, hogy a lépések megtétele önmagában is elegendő a fogyáshoz.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a gyaloglásnak vannak pozitív hozadékai, egészségesebbek leszünk tőle mentálisan és fizikailag is, de az nem igaz, hogy a fogyásban segít.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top