Életmód

Ingyenessé tették a betéteket és tamponokat Skóciában

A skót parlament példamutató döntést hozott a női higiéniai termékekkel kapcsolatban.

A világon elsőként Skóciában tették ingyenessé a tisztasági betéteket és a tamponokat a nők számára, miután kedden a skót parlament megszavazta az erről szóló előterjesztést. A döntés értelmében a női higiéniai termékek mostantól ingyenes elérhetők bizonyos, erre kijelölt helyeken, például közösségi házakban, ifjúsági klubokban és patikákban is – írja a Reuters. Ez éves szinten bő 24 millió fontba, azaz szűk tízmilliárd forintba kerül.

Az úgynevezett Period Products (Free Provision) Scotland Bill címet viselő törvényjavaslatot egyhangúan, 112 igen vokssal, ellenszavazat nélkül fogadták el. A következő lépésben a skót parlament képviselői módosító javaslatokat tehetnek az előterjesztéssel kapcsolatban.

„Ez egy mérföldkőnek számító pillanat lehet arra nézve, hogy Skóciában normalizáljuk a menstruáció kérdését és jelezzük az ország állampolgárainak, hogy ez a parlament mennyire komolyan veszi a nemek közti egyenlőség kérdését” – mondta a törvényjavaslatot beterjesztő Monica Lennon a parlamenti vita során.

Monica Lennon, a tamponokat és betéteket ingyenessé tévő törvényjavaslat előterjesztője (Fotó: Getty Images)

„Miért van az, hogy 2020-ban a vécépapírt alapvető szükségletnek tekintjük de a menstruációs termékeket nem? – tette hozzá Alison Johnstone képviselő. – Nem igazságos és távolról sem egyenlő dolog valakit a testi funkciói miatt pénzügyileg büntetni.”

Skócia nem először világelső ezen a téren, 2018-ban ugyanis a világ első országaként ingyenesen elérhetővé tették a hasonló termékeket az iskolákban, egyetemeken és főiskolákon.
David Cameron volt brit miniszterelnök kormánya korábban már megpróbálta eltörölni az 5 százalékos, úgynevezett tamponadót, az Európai Unió szabályozása miatt azonban nem tudta megtenni. A Cameron-kormány egyébként korábban bejelentette, hogy 2016-ban eltörli ezt az adónemet, ez azonban azóta sem történt meg.

Monica Lennon (j.) a skót parlament előtti demonstráción (Fotó: Getty Images)

Monica Lennon most kedden a skót parlament előtt egy demonstráción is részt vett, ahol egy táblát is feltartott, amin a következő felirat volt olvasható: „A menstruációs termékekhez való hozzáférés alapvető jog. Pont.”  (A felirat angol változata egy szójáték: az utolsó szó, period egyszerre jelenti a mondat végi pontot, illetve a menstruációt.)

Magyar parlamenti képviselők még tavaly júliusban nyújtottak be törvényjavaslatokat a menstruációs termékek áfájának csökkentésével kapcsolatban, ezek azonban még a szavazásig sem jutottak el, a szakbizottságokban elvéreztek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top