nlc.hu
Életmód
Gyakorlatiasan az 5 másodperces átutalásról

Gyakorlatiasan az 5 másodperces átutalásról

Március 2-án elindult az Azonnali Fizetések Rendszere (AFR) a mobilszám, e-mail cím vagy adószám, adóazonosító jel segítségével indított utalás lehetőségével együtt: mi ez, és hogyan is működik? Banki szakértő adott magyarázatot.

Eddig hétvégére vagy ünnepnapra eső fizetési határidő esetén a banki átutalásainkat az előző munkanapon el kellett indítanunk. Emellett csak napközben teljesültek az átutalások, és néhány órát igénybe vettek. Mindez hozhatott érdekes helyzeteket (például tavaly a karácsonyi ünnepek alatt), amikor hat egybefüggő munkaszüneti nap miatt szinte egy teljes hétig nem történhettek meg az átutalások. Ez változott most meg.

5 másodpercen belüli utalások

A 10 millió Ft alatti, elektronikus úton indított egyedi belföldi forintátutalások 5 másodperc alatt teljesülnek az év minden napján 0-24 óráig – olvashatjuk az MNB tájékoztató oldalán. Gémes Zitával, az Erste Bank lakossági számlatermékekért felelős vezetőjével beszélgettünk erről.

A szakember elmondta, hogy minden eseti, 10 millió Ft alatti, belföldi utalásra, amelyet elektronikus csatornán, azaz bankunk mobilappliklációján vagy internetbankján keresztül indítunk, vonatkozik az azonnaliság. Az összes többi elektronikus úton indított egyéb tranzakció – értéknapos, azaz nem aznapra kért utalás, csoportos utalás, állandó, azaz rendszeres utalás, deviza- vagy nemzetközi utalás, illetve a 10 millió Ft összegnél magasabb utalás marad a jelenleg megszokott időzítéssel. „Természetesen a fizikai, például a bankfiókban végrehajtott, papíron megadott utalások sem lesznek azonnaliak” – tette hozzá.

Ehhez egyébként nincs semmilyen tennivalónk, mert a feltételeknek megfelelő utalások automatikusan az új megoldással teljesülnek majd.

Lakásvásárlás foglalója vagy akár autóvásárlás átutalással

A banki vezetőt arról kérdeztük, hogy milyen fizetési helyzetek képzelhetőek el, amelyekben korábban készpénzzel fizettünk, mostantól viszont az azonnali átutalást is választhatjuk. „Az azonnali átutalás tulajdonképpen bármilyen helyzetben felválthatja a korábbi készpénzes fizetést, jó példa erre az autóvásárlás, vagy a lakás foglalójának kifizetése” – mondta Gémes Zita.

Felmerül persze a kérdés, hogy vajon a bankkártyás tranzakciók és az azonnali fizetéssel utalás díjai hogyan alakulnak egymáshoz képest. A választásunkat befolyásolhatja, melyik megoldás éri meg jobban. Gémes Zita elmondta, hogy a bankkártyás vásárlások ingyenesek, míg az utalásokért jellemzően tranzakciónként tételdíjakat számolnak fel a bankok az eddigi gyakorlat szerint. „Ez az azonnali fizetés bevezetésével sem változott, azonban a bankok az MNB elvárásainak megfelelően elkezdtek olyan csomagáras termékeket kidolgozni, amelyekben a havi díj fejében az utalások mentesülnek a további költségek alól” – tette hozzá.

Illusztráció: Profimedia

Illusztráció: Profimedia

Számlaszám helyett akár e-mail cím, vagy telefonszám: mit jelent ez?

Az azonnali fizetések rendszere az 5 másodperces utaláson kívül további, úgynevezett kiegészítő szolgáltatások bevezetését is magával hozta, ezért új fogalommal kell megismerkedjünk, ez a másodlagos azonosítók.

„Az ügyfelek netbankjukban vagy mobilbankjukban mostantól hozzárendelhetnek a számlaszámukhoz egy e-mail címet, mobiltelefonszámot vagy adóazonosítót (vállalkozások adószámot), ezután pedig már akkor is megkapják a pénzt, ha csak ezt a másodlagos azonosítót adják meg a partnernek” – magyarázza Gémes Zita. A másodlagos azonosítót az ügyfeleknek maguknak kell beregisztrálniuk, a bankban korábban egyéb okból megadott elérhetőségeket (e-mail cím, telefonszám) a pénzintézetek nem állítják be automatikusan másodlagos azonosítóként. „A másodlagos azonosítók használatát évente meg kell erősíteni, erről az ügyfelek évente emlékeztetőt kapnak a banktól” – hangsúlyozta a szakember.

Gémes Zita ezenkívül a lehetséges veszélyekre is felhívta a figyelmünket: továbbra is kiemelt figyelemmel kezeljük az utalás megadásnál az adatok helyességét, mert míg a számlaszámban van ellenőrzés, addig az új azonosítók esetén nem lesz már ilyen védelem elgépelés esetén.

Ez meredeken hangozhat, de a beszélgetés során tisztáztuk, hogy miért van ez így. Míg korábban a nevét és számlaszámát is megadtuk annak, akinek utalni akartunk, ha másodlagos azonosítót használunk, akkor csak a másodlagos azonosítót – például a telefonszámát – fogjuk megadni. Tehát ha másodlagos azonosítóként mindössze egy számjegyben eltérő két telefonszámot regisztráltak, akkor elgépelés esetén rossz címzettnek indulhat el az utalásunk. Jó azzal is tisztában lenni, hogy ha másodlagos azonosítóra utalunk, akkor a kedvezményezett nevét és számlaszámát nem fogjuk a számlakivonatunkon látni, csak a megadott másodlagos azonosítóját.

Jelenleg Svájcban, Angliában, Lengyelországban, illetve a skandináv országok némelyikében van lehetőség azonnali fizetésre.

Szerző: Buócz Emese

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top