nlc.hu
Életmód
Már legalább két kutyánál is kimutatták a koronavírus jelenlétét

Már legalább két kutyánál is kimutatták a koronavírus jelenlétét

Bár korábban ennek ellentmondó hírek is napvilágot láttak, Hongkongban két fertőzött kutya esetét is megalapozottnak találták a járványügyi szakemberek.

A koronavírus megjelenését követően sokakat kezdett érdekelni a kérdés, hogy a kutyák vagy más háziállatok elkaphatják-e a fertőzést. A 24.hu még február végén számolt be róla, hogy Hongkongban megtalálták az első, koronavírussal fertőzött, háziállatként tartott kutyát. Az állatban csak alacsony számban tudták kimutatni a vírust, tüneteket sem mutatott, de a nyálából és az orráról vett minták pozitívnak bizonyultak. 

A South China Morning Post múlt hét csütörtökön számolt be róla, hogy a távol-keleti nagyvárosban egy második kutya esetében is igazolták a fertőzést. A lap információi szerint a két éves németjuhász egy koronavírussal fertőzött emberrel élt egy háztartásban, egy négyéves, keverék kutyával együtt.

A két állatról még szintén a múlt héten vettek mintákat. A németjuhász tesztje pozitív volt, a keverék állat azonban negatív tesztet produkált. A helyi mezőgazdasági, halászati és természetvédelmi hivatal, az AFCD szóvivője szerint egyik állat sem produkálja a betegség tüneteit. 

Hong Kongban egy második kutyánál is kimutatták a koronavírus jelenlétét

Képünk illusztráció, a világ egyik leghűségesebb kutyájának, Greyfriars Bobbynak a szobrát ábrázolja (Fotó: Getty Images)

A kínai lap szerint a hongkongi City University állategészségügyi szakértője, Vanessa Barrs professzor korábban azt mondta, nem szabad pánikba esni, ugyanis egyelőre nincs olyan információ, ami arra utalna, hogy háziállatokról emberre terjedt volna a vírus. Más járványügyi szakértők ezzel kapcsolatban arra figyelmeztettek, hogy a kórokozó az állatok szőréről az emberek bőrére juthat, ezért nagyon fontos a megfelelő higiénés feltételek biztosítása, mint például a gyakori kézmosás. 

A kutyáktól vett minták elemzésében részt vevő Malik Peiris professzor, a University of Hong Kong egyik vezető közegészségügyi virológusa azt mondta, hogy vért is vesznek az állatoktól, de hozzátette, hogy egy második tesztre is szükség lesz, 10 nappal később, hogy megnézzék, ki tudtak-e fejlődni az antitestek a fertőzést követően. 

„Nagyon valószínű, hogy a két hongkongi pozitív eset az emberről a kutyákra való terjedés példái” – tette hozzá a szakember. 

A South China Morning Post megjegyzi, hogy a világon az első, koronavírussal fertőzött kutyája egy 17 éves pomerániai volt, amelynél szintén alacsony számban tudták csak kimutatni a kórokozó jelenlétét. A kutya egyébként múlt hét hétfőn pusztult el, egy, a kínai lapnak nyilatkozó orvosi forrás azonban csekélynek nevezte az esélyét, hogy az állat a koronavírusba halt volna bele, sokkal valószínűbb, hogy kimúlását az életkora és az ezzel összefüggésbe hozható más betegségek okozhatták. 

További híreink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top