Életmód

36 éves, koronavírusos magyar került lélegeztetőgépre Németországban

Nem csak az idősekre jelent komoly veszélyt a koronavírus.
lélegeztetőgép

Bár legtöbbször inkább az idős, krónikus beteg emberek kerülnek lélegeztetőgépre a koronavírus-fertőzés következtében, kivételek is akadnak. Egy 36 éves, kétgyermekes magyar férfi 16 napig volt mesterséges kómában, lélegeztetőgépen  a németországi Ausburgban – számolt be róla az RTL Híradója. 

Nővére a hírműsornak úgy nyilatkozott, a férfi az egyik gyermeke bölcsődei dajkájától kaphatta el a betegséget. Egy szülői értekezleten vett részt, ahol jelen volt az a dajka is, akiről pár nappal később kiderült, hogy koronavírussal fertőzött. Ezek után minden érintett családot teszteltek, a férfinál viszont már előbb jelentkeztek a tünetek. Bár egyre rosszabbul érezte magát, a teszt eredménye még nem volt meg, addig pedig nem utalták kórházba.

Március 22-én viszont már levegőt is alig kapott, így kórházba került, ahol rövidesen lélegeztetőgépre tették. 

A férfi feleségénél is kimutatták a koronavírust, ő karanténban van. Gyermekeikre addig az apa nővére vigyáz. A nő azért állt nyilvánosság elé, hogy figyelmeztessen mindenkit, a koronavírus minden korosztályra veszélyes lehet. Testvérének nincsenek krónikus betegségei, mégis súlyos állapotba került a vírus következtében.

A férfit a minap levették a lélegeztetőgépről, felébresztették, már jobban van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top