nlc.hu
Életmód
Nyílt levelet írt az orvosi kamara Kásler Miklósnak az OORI leváltott főigazgatója ügyében

Nyílt levelet írt az orvosi kamara Kásler Miklósnak az OORI leváltott főigazgatója ügyében

A budapesti szervezet magyarázatot követel a minisztertől Cserháti Péter menesztésével kapcsolatban.

Nyílt levelet írt Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszternek a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területe Szervezete (MOK BTSZ), mert érthetetlennek találják az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatójának azonnali hatállyal történt felmentését.

Mint azt mi is megírtuk, Cserháti Pétert azért váltották le a rehabilitációs intézet éléről, mert fel kellett volna szabadítania kétszáz ágyat a várható koronavírus-fertőzötteknek. Ehhez azonban szélnek kellett volna eresztenie azokat a gyógyuló betegeket, akiket máshol nem tudnának eredményesen kezelni. Erre nem volt hajlandó.

A MOK BTSZ így fogalmazott a miniszternek írt levélben:

„Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a veszélyhelyzet rendkívüli intézkedéseket igényel, azonban visszautasítjuk azt a Dr. Cserháti Pétert illetően közzétett véleményt, hogy a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyeztette volna. Dr. Cserháti Péter egész életében, szakmai munkásságában a betegek biztonságáért és életükért folytatott küzdelem részese volt és remélhetőleg lesz is. Ha és amennyiben egy felsőbb döntéssel bármi okból nem értett egyet, megérdemelte volna, hogy kifejthesse szakmai álláspontját, meghallgattassék javaslata, és még ha a döntéshozók nem is tudnak véleményével azonosulni, ne nyilvánosan – mintegy statáriálisan – kerüljön egzisztenciális megsemmisítésre.”

Azt is írták, hogy „az OORI betegeinek hazabocsátása egy akár több hónapos rehabilitáció közben egyenlő lenne a tartós egészségkárosodásuk konzerválásával, így érthető, ha ezen orvosi-etikai szempontból erősen megkérdőjelezhető döntés ellen Dr. Cserháti Péter felemelte a szavát, melyben a MOK BTSZ maximálisan támogatja”.

A kamara budapesti szervezete emlékeztetett arra, hogy a leváltást indokló minisztériumi közlemény ellen tiltakoztak az OORI munkatársai is, és cáfolták az abban foglaltakat.

A szervezet azt kéri Kásler Miklóstól, hogy adjon elfogadható és tételes magyarázatot az intézet munkatársai által cáfolt állításokra, és ha a felmentés indokai nem voltak alaposak, ne csak az OORI betegeit, de annak leváltott főigazgatóját is rehabilitálják.

(MTI OS)

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top