Ha egyszer újra békésen sétáltok majd, és megpillantok egy szobrot, amire az lesz kiírva, hogy a türelem szobra, akkor nézzétek meg jól, mert azt rólam mintázták.
Tudom, hogy jelen pillanatban a vécépapír meg a fertőtlenítő után a türelem az egyik legkeresettebb árucikk a piacon, és ölni tudnánk érte… Én betáraztam mindkettőből. Nem tudom, mennyi időre. Vagyis, de. Tudom mennyi időre lesz elég. A kérdés az úgy helyes, hogy mennyi időre kell, hogy elég legyen? Ezt azonban senki nem tudja konkrétan. De a lényeg, hogy gondoskodtam magamról.
Türelmetlenségből nincs hiány. Azt bezzeg most senki nem kapkodta el a polcokról, ugye? Azt valahogy mindenki ott hagyta. Nem úgy, mint a lisztet meg az élesztőt. Az durván fogyott. (Mondjuk, én nem fogytam. Én például félek, hogy dagadtam. Pedig esküszöm, hogy még egy árva kiló kenyeret sem sütöttem!)
A lényeg, hogy ha akartuk, ha nem, mindenki kapott egy nagy csomaggal a türelmetlenségből, még az is, aki egyáltalán nem kért belőle. Talán már a legtöbben beletanultak ennyi idő után ebbe az új helyzetbe, gördülékenyen mennek a szürke hétköznapok. Mégis amikor a jövő jut eszünkbe, akkor a félelem mellett talán most ez okozza a legnagyobb problémát: a bizonytalanság okozta türelmetlenség. Hogy le kell menni a víz alá, mert le kell menni, nincs más választásunk, és egy levegővel átúszni a túlpartra. Csak egyáltalán nem tudjuk, hogy milyen távol van a túlpart.
Le kell menni a víz alá, mert le kell menni, nincs más választásunk, és egy levegővel átúszni a túlpartra (Fotó: Getty Images)
Nekem egy komoly vizsga ez a rendhagyó élethelyzet. Nem volt ugyan benne tudatosság, de az elmúlt időszakban csak arra készültem, hogy legyőzzem a türelmetlenségemet. Úsztam, kapkodtam a levegőt, próbáltam partot érni, kimászni, aztán visszalöktek. Ritkán, amikor épp fel akartam adni, és arra gondoltam, hogy megfulladni is könnyebb lenne az adott szituációban, akkor bedobták a reménnyel felfújt mentőövet, de gyorsan el is vették, és újra alá kellett merülnöm. Egy levegővel. Úsznom kellett. Hittel, reménnyel, szerelemből, magamért. Nincs más választásunk, ha élni akarunk. Most is ezt tesszük.
Nekem pont ez a jelenlegi kényszerszituáció hozta meg, hogy kiszállhattam. Hogy partot érhettem. Nem volt más opcióm. Ki kellett evickélnem a vízből. Amikor fáradt testtel, remegve, kiázott bőrrel álltam ott, már nem az várt, ami miatt úsztam. Nem várt egy szép és biztonságos ház a szeretteimmel. Cserébe azonnal beugorhattam egy másik hatalmas tóba, ahol itt-ott, foltokban még a víz is mérgező. Most újra úsznom kell, minden erőmmel. Ez egy hatalmas arculcsapás. Nem tudom, hogy még a pofontól zúgó fejem okozza, hogy nem fogtam fel, hogy mennyit kell újra várnom, hogy megint partot érjek ebben a másik, már új tóban. Vagy ez az előző nagy menet tanított meg arra, hogy hogyan vészeljem át ezt a rendhagyó élethelyzetet úgy, hogy még nem bolondultam teljesen meg.
Amit biztos megtanultam, hogy a legjobb amit tehetek, ha saját órám szerint élem a mindennapjaimat. És ahhoz képest, ami volt, ez iszonyú nagy szabadság, még itt a négy fal között is. Az elrendezetlen ügyek, az elkent kapcsolatok, ezeket sosem lehet megúszni. Jön egy váratlan helyzet, és helyre pakolja. Csak sajnos egyáltalán nem biztos, hogy oda, ahova azt mi szeretnénk. Pedig volt rá lehetőségünk, hogy úgy alakítsuk, ahogy nekünk jó. De itt most dübörög az élet, söpör mindent, ami az útjába kerül, és mi tehetetlenül nézzük. Emiatt nem lehet a megoldásra váró dolgokat felelősségtől mentesen félretenni. Mert ezekben a kemény helyzetekben mindig kiderül, hogy igazából kivel meg mivel állunk szemben. Legyen az barát, szerelem, családtag, munkatárs, bárki. Itt nem tud az ember hazudni. Nem tud elkenni. Nem tud az időre, a szívre, manipulációra, csúsztatásokra játszani. Minden, amit most teszünk, olyan, mint egy folyamatosan leleplezett bűvésztrükk. Nem tudjuk megteremteni a varázslatot, a kényelmes helyzeteket. Ösztönösen megyünk. Oda, ahova úgy érezzük mennünk kell. Oda, ahova menni tudunk. Ahova menni szabad.
A türelem is elfogy, ahogy az élesztő és a vécépapír (Fotó: Getty Images)
Én inkább szerettem volna békésen himbálózni egy matracon egy áttetsző tó tükrén, de végül máshogy alakult.
És emiatt hálás vagyok ezért a pofonért, amitől még mindig cseng a fülem. Mert tudom, hogy semmi nem lesz az, mint ami volt korábban. Nem fogom ott folytatni, ahol abbahagytam. És majd ha újra partot érhetek, akkor nem tudom, hogy milyen tóba kell majd újra ugranom. Kell-e még egyáltalán. Lehet, hogy egy új élet vár. Hogy milyen lesz? Nem tudom. Más. Jobb, vagy rosszabb? Fogalmam sincs. Van értelme ezen gondolkodni? Semmi. Inkább élem a mindennapokat. Néha így, néha úgy. Igyekszem mentálisan nem megmakkanni. Nem látom a tényleges végét, talán soha nem is lesz vége, csak megtanulunk máshogy élni.
Most még van erőm. Nem tudom meddig tart ez ki. Meddig tudok izolálva, érintés, ölelés, csók, munka, a családom nélkül élni. De türelmetlenül toporzékolni a nappali közepén, na annak semmi értelme nincsen. Nem vezet sehova. Csak örvényként húz le. Ettől függetlenül azt is kell csinálni. Mert le kell menni a mélyére a víznek, hogy utána onnan főnixként tudjunk felfelé szárnyalni.
Kérlek, hogy ne féljetek úszni! Nem vagyunk egyedül! És valakinek mindig lesz türelme segíteni a türelmetlent. Csak engedjétek.
Szóval a végén, amikor egyszer újra békésen sétáltok majd, és megpillantotok egy szobrot, amire az lesz kiírva, hogy a türelem szobra, akkor nézzétek meg jól, mert azt rólam mintázták. De majd menjetek közelebb hozzá, mert lesz rajta egy tábla is, amire az lesz írva, hogy elfogyott. Pont úgy, mint az élesztő, a vécépapír. De ez így van rendjén! Ez az élet velejárója.
12 főbűn az nlc-n
Az nlc. sorozatában azokról a főbűnökről szeretnénk beszélni tabuk nélkül, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk. Ez persze nem egy nagy online búcsúcédula-börze, senkit sem szeretnénk feloldozni. Egyszerűen arról van szó, hogy ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amit hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni vele. Áprilisi főbűnünk a türelmetlenség, ha a korábbi témákra is kíváncsi vagy, ide kattints!
