Életmód

„Késsél csak fél órát, persze, én majd addig nyilván elleszek” – így tanultam meg türelmetlennek lenni

Mert nekem nem a türelmet kellett megtanulnom, mint a felnőtt emberek többségének, hanem a türelmetlenséget.

Olyan jó, hogy ilyen türelmes vagy. Árad belőled a türelem. Ha a türelemről szobrot lehetne mintázni, te lennél az.

Évtizedekig bóknak vettem ezeket a ritkán, de annál hangsúlyosabban érkező mondatokat. Naná, annak is szánták. Sőt, nem csak bóknak vettem, hanem fogódzkodónak, axiómának, olyan jellemvonásnak, amelybe mindig belekapaszkodhatok, ha összecsaptak a fejem felett a hullámok, vagy – egy rendkívül kifejező amerikai közmondással élve, amelynek tükörfordítása valamiért nem terjedt el Magyarországon, pedig igény, ahogy mondani szokták, volna rá –, ha beleesett a szar a ventilátorba, és egy-egy vélt vagy valós ballépésem, hibám után kérdőre vonnak, amire én, például fene nagy türelmem okán is, általában úgy reagáltam, hogy „biztos igaza van”. Ekkor jött jól az a gondolat, hogy „de legalább türelmes vagyok”. Még akkor is elhittem ezt magamnak, amikor már tényleg úgy hangzott, mint Bástya elvtárs A tanúból: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

12 főbűn az nlc.-n

Az nlc. sorozatában azokról a főbűnökről szeretnénk beszélni tabuk nélkül, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk. Ez persze nem egy nagy online búcsúcédula-börze, senkit sem szeretnénk feloldozni. Egyszerűen arról van szó, hogy ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amit hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni vele. Áprilisi főbűnünk a türelmetlenség, ha a korábbi témákra is kíváncsi vagy, ide kattints!

Végül két dologra jöttem rá, ahogy elmúltam harminc. (Na jó, harmincöt, de már korábban is sejtettem!)

  • Nem is vagyok türelmes.
  • Türelmesnek lenni nem olyan jó dolog.

Kezdjük az utóbbival. Van ugye az igazi türelmesség, ez az, amikor valaki úgy segít valakin (vagy simán létezik együtt egy vagy több emberrel), hogy közben nem ítélkezik, nem sürget, hanem a másik tempójában és igényei mentén halad előre vele együtt. Lehet ez házifeladat-írás, nagy bevásárlás, ingatlanvásárlás, szex, szülés, irodai meeting – a lényeg ugyanaz. Ez a jó türelem.

Elek Ferenc Estragon és Kocsis Gergely Vladimir szerepében Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájában a Katona József Színházban (Fotó: Beliczay László)

Elek Ferenc Estragon és Kocsis Gergely Vladimir szerepében Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájában a Katona József Színházban (Fotó: Beliczay László)

Van aztán a rossz türelem, az az, amikor valaki kívül marad, lemondólag hagyja, hogy történjenek a dolgok, anélkül, hogy úgy érezné, bele kellene (lehetne) szólnia azok alakulásába. Ez az, amikor hagyod, hogy a másik annyit késsen, amennyit akar, te addig valahogy elleszel, mert türelmes ember vagy, ez az, amikor hagyod, hogy a másik (őszinte határozatlanságból vagy játszmából) másfél órát készüljön, pedig rég el kellett volna indulnotok, de ráhagyod, készüljön csak, ha eddig tart, eddig tart – te türelmes ember vagy. És ez az, amikor a másik elemészti, tönkreteszi magát melletted, akár mentális zavar, akár egy-egy kőkemény élethelyzet miatt, te meg hagyod, úgysem tudsz érdemben segíteni, „szólj, ha kell valami, engem megtalálsz”, de érdemben nem tennél semmit, ez az ő harca. Türelmes ember vagy. Aha.

Mondanom sem kell, én a másodikat toltam évtizedekig. A „türelmes ember vagyok” mantra életem egyik legnagyobb hazugsága, és nem csak az enyém, hanem azoké is, akiknek kényelmes volt ez így.

A késősöknek, akik úgy érezték, megtehetik velem, mert úgyis türelmes vagyok, a kisfőnöké, aki érezte, hogy bármilyen stílust megengedhet magának, a barátnőé, akinek nem szóltam semmiért.

És aki hálás volt ugyan, hogy „békén hagyom”, azóta viszont tudom (illetve remélem, mindketten tudjuk), hogy többet ártott, mint használt ez a fene nagy türelem. Ez a türelem ugyanis: lúzerség, megúszás, konfliktuskerülés, béna és mérgező status quo.

Ehhez képest (bár akkor ezt még nem tudtam) egészen jó hír, hogy nem is vagyok türelmes. Ez viszont csak az apróságokban mutatkozott meg, olyan hétköznapi helyzetekben, amelyekben teljesen értelmetlenül és véletlenszerűen vesztettem el a türelmem. (Naná, ha már a „komoly” helyzetekben nem volt szabad, mert ugye – még egyszer mondom – én türelmes ember vagyok.) Mondok pár példát, mert ez az ért így, lássuk be, tök homályos.

Pénzhiány

Nem is maga a pénz hiánya zavart, hanem az, ha szerettem volna megvenni valamit, de tudtam, hogy csak egy-két hét múlva lesz rá pénzem. Ez konkrétan őrjítő volt. Ott van. Megvehetném. Mégis várnom kell rá. Miért?! Ennek semmi értelme! A helyzet sokkal súlyosabb volt, ha hónapokat kellett gyűjtögetnem arra a valamire. (Amire jó eséllyel egyébként szükségem sem volt, bár rengeteg mentális panelt gyártottam, hogy miért van mégis.) Teljesen értelmetlen kölcsönökbe vertem magam inkább, csak várni ne kelljen, mert várni a vásárlás okozta pillanatnyi örömre: elviselhetetlen.

A netes rendelések figyelése

Az élet nagyon sokáig úgy ment el mellettem, hogy én hozzá sem értem, mégis csak akkor fogott el a totális tehetetlenség és bénító magamra hagyottság, ahogy a netes rendelések útját követtem. Egyfelől csodálatos a technológia, hogy láthatjuk, merre jár a csomag (és persze sok-sok munkaórát spórolnak meg ezzel az ügyfélszolgálatok), másfelől:

Mi van már? Miért nem adták át? Miért fordult vissza?! Mit szarakodnak már a csomagelosztónál? Mit keres Lipcsében? Miért ül rajta három napig a Magyar Posta?!

A teljesen értelmetlen dühöngés győzött meg végképp arról, hogy nem vagyok türelmes ember.

Lift

Ismeritek a pillanatot, ugye? Amikor megáll a lift, amire vártok, vagy amiből éppen kiszállnátok, halljátok a halk kattanást, majd pár másodpercig nem történik semmi, és végül kinyílik az ajtó. Az a pár másodperc konkrétan az őrületbe kerget: volt albérletem, ahonnan első sorban (bár ezt akkor még nem vallottam be magamnak) azért akartam elköltözni, mert nem tudtam többé elviselni a lift komótos tempóját. Miért nem lehet simán csak kinyitni azt az ajtót?! Agyérgörcs, komolyan mondom.

Opera

Alapelvem, hogy inkább kibírom, mint hogy kimenjek bármilyen mozi- vagy színielőadásról. Szerencsére a popkulturális szimatom elég fejlett, tehát szinte kizárt, hogy beüljek valamire, ahol ez aztán egyáltalán felmerülhet. Kivéve az operát. Itt egyszer voltam, mentségemre: vittek. Szép ruha, ruhatár, előtérben feszengés, csengetés, a helyükre lapjával sasszézó emberek, minden. Nem emlékszem, melyik előadás volt, egyrészt rég volt, másrészt a központi idegrendszerem jótékonyan leküldte az élményt a tudattalanba, csak arra emlékszem, hogy az első felében (értsd: az első 100 percben) a „mit keresek én itt?”-érzéssel kellett fizikailag küzdenem, hogy a helyemen maradjak, a másodikban meg a hasogató fejfájással. Persze kibírtam, mégiscsak türelmes (értsd: konfliktuskerülő) ember vagyok. Mondanám, hogy biztosan van jó opera is, de nem mondom, nem azért, mert nincs, hanem mert nincs viszonyítási alapom: sosem mentem vissza oda.

Ételrendelések

Az éhes ember türelmetlen, ezt tudjuk, az én felnőtt életemet azonban tényleg végigkísérte a home office-ban idegesen fel-alá járkálás, hogy „hol van már a futár”. Ez egyébként nem azért volt, mert a futár késett (általában még csak nem is késett), hanem azért, mert

eleve csak akkor rendeltem ételt, amikor már nagyon éhes voltam.

(A múlt idő egyébként nem annak szól, hogy most már okosabb vagyok, hanem annak, hogy most már nem rendelek ételt.) Különösen vicces, micsoda kognitív disszonanciában éltem, tíz éve csinálom ezt magammal ugyanis rendszeresen, de csak az utóbbi egy-két évben jutott eszembe, hogy belegondoljak, miért szívatom ezzel magam, amikor lehetne tervezni is a rendelést. Az egyetlen értelmes, logikus, tehát alighanem igaz válaszom az, hogy pontosan azért, hogy dühönghessek valamin.

Szóval ez a türelmetlenség hazugsága.

Hogy akkor mi a megoldás? Természetesen az, hogy megfordítsam a dolgot: hogy megtanuljak értelmesen türelmetlennek lenni, értelmetlenül pedig nem. Ez, bár nagyon nehéz (és még jó sok munka hátravan) szerencsére lehetséges. Arra jöttem rá a témában (na jó, nem én, hanem tisztességes szakemberek, de végül én is eljutottam ide, méghozzá magamtól), hogy

a türelem és a türelmetlenség nem jellemvonás, hanem viselkedés.

Hiába emberekre mondjuk, helyzetek és tudatos döntés kérdése az egész. Én a rossz helyzetekben döntöttem úgy, hogy türelmetlen leszek és a rossz helyzetekben úgy, hogy türelmes. Szerencsére, mint a viselkedés általában, ez is tanulható; nehéz, hosszadalmas és nincs rá annyi megbízható YouTube-tutorial, mint a húsgolyósütésre, a pc-építésre és a bicikliszerelésre, de akkor is tanulható. Sajnos én itt most nem fogom leírni, hogyan kell, mert még én is az elején járok, de ha megfejtettem, szólok. Muszáj lesz, ha már egyszer tudatosítottam magamban, hogy az én türelmem nem is igazi türelem, hanem időhúzás, megúszás, konfliktuskerülés. Pláne, hogy most ezt le is írtam.

nlc.főbűn:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése