nlc.hu
Életmód
Most már törvény mondja ki: Magyarországon nem lehet nemet váltani

Most már törvény mondja ki: Magyarországon nem lehet nemet váltani

A szexuális kisebbségek, köztük a melegek és a transzneműek jogait védő LMBTQI szervezetek a köztársasági elnökhöz fordulnak, miután a parlament megszavazta a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényt.
Megszavazták a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényjavaslatot.

Két évvel a nem- és névváltoztatási kérelmek elbírálásának felfüggesztése után a kormány törvényt hozott arról, hogy a transzneműek hivatalosan nem ismertethetik el a nemüket, jogi értelemben. 

A törvényjavaslat konkrétan arról szólt, hogy az anyakönyvi nyilvántartás kizárólag a születési nemet tartalmazza, és ezt az adatot nem lehet megváltoztatni. A kormánypárti előterjesztésben leírt indoklás szerint a nemet meghatározni kizárólag biológiai alapon lehetséges, elsődleges nemi jellegek, illetve kromoszómák alapján, amire csak orvosok jogosultak. – Erre mondott most igent a fideszes többségű parlament az ellenzék tiltakozása és törvénymódosító javaslatainak leszavazása mellett. 

LMBTQI szervezetek szintén tiltakoznak a most elfogadott törvény ellen, és arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje meg a törvényt az Alkotmánybíróságnak. A magyar meleg és szexuális kisebbségeket támogató Háttér társaság közleményében azzal érvel, hogy a jogszabály annak ellenére nyíltan diszkriminatív a transznemű emberekkel szemben, hogy az Alaptörvény XV. cikke szerint „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés szerinti különbségtétel nélkül biztosítja”. Továbbá ellentmond az Alkotmánybíróság korábbi (2005-ös, 2007-es, és 2018-as) döntéseinek is, amelyek szerint a transznemű emberek számára a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog.

A törvényjavaslatnak hazai és nemzetközi szinten is nagy visszhangja volt. Például beadásának másnapján már 22 hazai civil szervezet állt ki ellene. Ahogy 63 Európai Parlamenti képviselő írt alá egy, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és az igazságügyi miniszternek címzett levelet, amely a salátatörvény visszavonását kéri. Miközben a holland, francia és német kormány emberi jogi megbízottjai is a transznemű személyek önrendelkezési jogának és emberi méltóságának garantálását kérték.

Amit a transzneműségről tudni érdemes: cikkeink a témában az nlc.-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top