Életmód

Koronavírus: komoly bajt hozhat a tél

Ha lesz második hullám, akkor könnyen lehet, hogy két kórokozó fog egyszerre érkezni - figyelmeztet a szakember.

A koronavírus-járvány márciusi érkezésekor az influenza-járvány már lecsengőben volt, ám a téli időszakban egyszerre támadhat a két vírus. Erről Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, a Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője beszélt az Inforádió Aréna című műsorában.

A szakember elmondta: jelen pillanatban nincs más mód a koronavírus terjedését megállítani, mint azoknak a járványügyi szabályoknak a betartása, amit már mindenki jól ismer, azaz a távolságtartás, a szájmaszk viselése, és az alapos, gyakori kézmosás.

Jakab Ferenc szerint a koronavírus elleni higiénés és kapcsolattartási szabályok betartása akadályozta az influenzavírus terjedését is. Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a téli időszakban “belecsapunk a közepébe”, ha a két vírus esetleg egyszerre fog fellángolni majd. Ha így lesz, akkor a két kórokozó egyszerre szedheti az áldozatait, és terhelheti nemcsak a szervezetünket, hanem az egészségügyet is.

Ezt gondolják a kutatók a koronavírus második hullámáról:

koronavírus

Veszélyesebb a koronavírus a D-vitamin hiánya esetén (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top