Életmód

1999-ben meghalt, de még mindig aktívan politizál az ifjabb John F. Kennedy

Természetesen Trump elnök oldalán veti bele magát a harcba a Kennedy-klán jeles halottja.

A tragikus sorsú amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy fiáról, ifjabb John Fitzgerald Kennedyről, avagy John-Johnról, illetve még közkeletűbb és rövidebb becenevén JFK Jr.-ról mindenekelőtt egy nagyon fontos dolgot érdemes tudni: 1999 júliusában, 38 éves korában meghalt egy repülőgép-balesetben, és legjobb tudomásunk szerint harmadnapra sem támadt fel. Mindezt csak azért nem árt tisztázni, mert ehhez képest némileg meglepő módon az ifjabbik Kennedy újabban meglehetősen aktív szereplője és alakítója a tengerentúli politikai életnek, és egyelőre nem úgy tűnik, mintha le akarna állni. Ami egyébként tényleg szép teljesítmény egy olyan embertől, aki már több mint két évtizede nem él.

John F. Kennedy Jr (fotó: Brownie Harris/Corbis via Getty Images)

John F. Kennedy Jr. (fotó: Brownie Harris/Corbis via Getty Images)

Az egész valamikor két évvel ezelőtt kezdődött – hol máshol, mint a QAnon-univerzumban. Anélkül, hogy túlságosan belemennénk (mert akkor már soha nem keveredünk ki onnan): szóval a QAnon egy titokzatos agytröszt, netán egy szervezet vagy csoport, esetleg különféle magányos őrültek laza szövetsége, amely bizarr és burjánzó mitológiát, egy külön mesevilágot épít a legképtelenebb és legszórakoztatóbb összeesküvés-elméletekből. Ebben a furcsa világban pedig többnyire a Robin Hood-szerű szabadságharcosként feltűnő Donald Trump elnök,valamint maroknyi csapata harcol elszántan a pedofil és/vagy sátánista milliárdosok (mint például Bill Gates) által irányított, egész Amerikát behálózó deep state-tel, amit fordíthatnánk akár mélyállamnak is, de nem fordítjuk; legyen mondjuk inkább háttérhatalom, de igazából teljesen mindegy.

Tehát először 2018 környékén indult meg a szóbeszéd a QAnon valamelyik fórumában, miszerint  JFK Jr. valójában csak megrendezte a saját, illetve felesége, Carolyn Bessette halálát, hogy így rejtőzzön el a deep state fürkésző tekintete elől, a rákövetkező években-évtizedekben pedig inkognitóban, Trumpot a háttérből támogatva készült a nagy leszámolásra; még az is komolyan felmerült, hogy az ifjabbik Kennedy a trumpista internet Richelieu-je és Szürke Eminenciása, azaz maga QAnon személyesen.

JFK Jr. és Donald Trump 1996-ban (Photo by Davidoff Studios/Getty Images)

JFK Jr. és Donald Trump 1996-ban (Photo by Davidoff Studios/Getty Images)

A lelkesedés aztán később sem lankadt. Köszönhetően egyrészt annak, hogy időközben (egészen pontosan tavaly április elsején, szóval talán ez az pont, amelytől kezdve már nem nehéz eldönteni, hogy ebben az egész bizarr sztoriban mi a véresen komoly hülyeség, és mi az irónia) előkerült egy JFK Jr.-idézet egy 1999-es George Magazinból, mely lapot egyébként a Kennedy fiú alapította. Ez így szólt:

„Ha drága barátom, Donald Trump egyszer úgy döntene, hogy feladja fényűző életmódját az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért, az olyan feltartóztathatatlan erővel hozná el a végső igazságtételt, hogy a republikánusok és a demokraták egyaránt felállva ünnepelnék”

JFK Jr. nyilván soha nem mondott vagy írt ilyet, ám ez nem akadályozta meg a híveket abban, hogy olyan ütemben osszák az idézetet, mintha kötelező lenne. Másrészt meg felbukkant egy Vincent Fusca nevű, rendszerint Humphrey Bogart-kalapokat viselő figura Pittsburgh-ből, aki olyan látványosan nem emlékeztet külsejében a  ’99-ben elhunyt Kennedyre, hogy azt talán már nem is lehet fokozni. Ennek ellenére összeesküvés-hívő internetezők tömegei hiszik róla máig azt, hogy ő JFK Jr. – pusztán azért, mert a férfi rendszeres résztvevője a Trump-gyűléseknek, és gyakran feltűnik a rendezvényeken készült fotókon a háttérben. Fusca egyébként a hírek szerint elég jól kezeli a hirtelen jött népszerűséget.

A Kennedy-hasonmás, Vincent Fusca (fotó: Aaron P. Bernstein/Getty Images)

A Kennedy-hasonmás, Vincent Fusca (fotó: Aaron P. Bernstein/Getty Images)

Ifjabb John Fitzgerald Kennedynek a tervek szerint tavaly július 4-én kellett volna felfednie magát a nyilvánosság előtt Trump elnök alelnökjelöltjeként, ám ez sajnos elmaradt: minden bizonnyal azért, mert – mint azt már talán említettük – éppen húsz évvel korábban zuhant repülőgépével az óceánba. Pedig a lelkes messiásvárók még papírból kivágott JFK Jr.-maszkokat is készítettek a nagy alkalomra.

Hogy jelenleg melyik fázisban tart a néhai Kennedy főnixként való feltámadása, azt nehéz kibogarászni: az mindenestre biztos, hogy például a twittert továbbra is valósággal elborítják a #JFKJR, #JFKJRMARATHON, #JFKJRLIVES, #JFKJR2020 és egyéb hasonló hashtagekkel ellátott, amúgy elég rejtélyes posztok („közeleg”, „készen állunk”, „itt az idő”) amelyek valamiféle Hamarosan Eljövendő, Bibliai Méretű Eseményről vagy Titkos Tervről tudósítanak, és amelyekben természetesen a jeles halott is kiemelt szerepet kap; talán alelnök lesz, talán már a 2024-es elnökválasztási kampányra készül, talán szentté avatják. De persze az is előfordulhat, hogy direkt mindenki egymásra licitálva játssza a hülyét az interneten.

További remek összeesküvés-elméletek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top