Életmód

Ha a koronavírus szerinted is egy felfújt influenza, hallgass erre a covid-szkeptikusra

A korábban az ima és isten erejében bízó férfi ma már a vírus veszélyeire figyelmeztet.

A koronavírus-járvány kitörésekor és azóta is akadnak szkeptikus hangok, akik szerint a covid-19 a világot a háttérből irányító gyíkemberek összeesküvése és egyébként is, annyian halnak csak bele, mint egy „sima” influenzába.

Míg az előbbi alufóliasisakos konteó csupán, utóbbi jóval veszélyesebb, mert hamis biztonságérzetet adhat az embereknek, arról nem beszélve, hogy, mint látható volt, még a szigorú intézkedések ellenére is rengeteg a fertőzött és világszerte már több mint kétszázezer emberéletet követelt a megbetegedés. Arról nem beszélve, hogy az ismeretlen új vírus még a vészhelyzeti lépések mellett is elképesztő terheket rótt az egészségügyi rendszerekre és a bennük dolgozó orvosokra és ápolókra.

Az amerikai Brian Lee Hitchens az előbbi táborba tartozik, a Huffington Post értesülései szerint ugyanis a floridai férfi korábban „álkrízisnek” nevezte a koronavírus járványt és azt mondta, a vírus ellen azzal védekezik, hogy hisz istenben.

Nem akarja, hogy mások is átessenek a betegségen

Az Uberhez hasonló Vibe Rides sofőreként dolgozó Hitchens ma már egészen más húrokat penget. A Palm Beach-i WPTV-nek ugyanis már a kórházi ágyáról yilatkozott, miután ő is és felesége is megfertőződött a koronavírussal.

„Nem akarom, hogy bárki más átessen azon, amin keresztül mentem” – mondta Hitchens az interjúban. „Ez a járvány nem valamiféle ijesztgetés volt, amit valaki rossz célokra akart használin. Ez nem valami kitaláció.

Ez egy valódi vírus, amit komolyan kell venni.

Korábban azt gondoltam, hogy a kormány próbálkozik valamivel, hogy eltereljék a figyelmünket más dolgokról” – magyarázta a korábban szkeptikus férfi. „Reggelente felkeltem és imádkoztam istenhez azért, hogy megvédjen, aztán ennyiben hagytam a dolgot. Ott volt az a rengeteg maszk és kesztyű, de azt gondoltam, ez csak a hisztériakeltés része.”

A férfi közösségi oldalain is hirdette az igét, a hit erejét ajánlgatva a koronavírus ellen, ezen a héten kedden azonban már egészen más hangulatú bejegyzéseket publikált követőinek.

„Sokan még mindig azt gondolják, hogy a koronavírus csak egy álkrízis, én is ezt gondoltam egy ideig” – fogalmazott Hitchens a Facebook-oldalán. „Nem gondoltam, hogy a vírus nem létezik, csupán azt hittem, eltúlozzák a jelentőségét és, hogy a járvány nem komoly.”

Koronavírus-szkeptikus volt, ma már ő kéri, hogy mindenki tartsa be az utasításokat

Képünk illusztráció, a koronavírus azonban nem alufóliasisakos összeesküvés-elmélet, hanem komoly egészségügyi kockázatot jelentő kórokozó (Fotó: Profimedia)

Egy hónappal a poszt megírása előtt a férfi és felesége is hirtelen közérzetromlást tapasztaltak magukon: bár a kétkedés ellenére betartották az otthoni karantént, fáradtnak és betegnek érezték magukat, ezért elmentek a helyi kórházba, ahol mindkettőjük koronavírus-tesztje pozitív lett, sőt, egyből az intenzív osztályra kerültek. Hitchensnek még mindig enyhe tüdőgyulladása van és még mindig pozitív a tesztje, feleségét pedig már hetek óta gép segítségével lélegeztetik. A házaspár tagjai nem is láthatják egymást és azt sem tudják, mikor hagyhatják el a kórházat.

„Kérlek, hallgassatok a hatóságokra és tartsátok be a szakértők ajánlásait” – írta Facebook-bejegyzésében Hitchens. „Visszatekintve, már a járvány elejétől fogva maszkot kellett volna hordanom, de nem tettem és ennek most fizetem meg az árát. Ha ki kell mennetek az utcára, kérlek, legyetek bölcsek és ne legyetek olyan hülyék, mint én voltam, hogy veletek ne történhessen meg, ami velem és a feleségemmel megtörtént.”

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése